Formálódik a német-angol örök barátság?

Soha nem látott barátság alakulhat ki az angolok és a németek között. Utóbbi állam azt tervezi, hogy az országukban dolgozó angolok kedvéért törvényt is módosítanának.

A német szociáldemokrata párttól származik az ötlet, mely szerint lehetővé kéne tenni a kettős állampolgárság megszerzését azoknak az angoloknak, akik az EU-ban szeretnének maradni. A kezdeményezés azért is nagyon meglepő, mert a jelenlegi német törvények tiltják a kettős állampolgárság felvételét a nem EU tagországból származó betelepülteknek.

Sigmar Gabriel, kancellárhelyettes véleménye szerint napirendre kéne tűzni a kettős állampolgárságról szóló törvény megalkotását jövőre, az általános választásokkal egyidőben.


„Ajánljuk fel a fiatal angoloknak, akik Németországban, Franciaországban vagy Olaszországban élnek, hogy kettős állampolgárok lehessenek” – mondta a politikus.

Gabriel éles kritikát fogalmazott meg az angol politikai vezetés felé.


„Jó látni, hogy a fiatal angol értelmiséginek több esze van, mint a brit politikai elitnek, akik a kilépés mellett foglaltak állást. Most azon kell gondolkodnunk, hogyan tudunk segíteni azoknak a fiatal briteknek, akik az Európai Unió tagállamaiban élnek, és most nagyon rossz helyzetbe kerültek.”

Nagy az egyetértés

Sigmar Gabriel baloldali szociáldemokrata pártja mellet a német zöld párt is támogatja Gabriel elképzelését. A politikusok fő aggodalma az, hogy a Németországban dolgozó angolok vissza fognak költözni szülőhazájukba, a tömeges kivándorlással pedig össze fog roppanni a német munkaerőpia.


A britek is ragaszkodnak az EU-s bevándorlókhoz

A British Influence friss felmérése szerint az angolok többsége nem szeretné, ha az országukban élő EU-s állampolgárok távoznának tőlük. Az is kiderült, hogy a szigetország lakóinak semmi kifogása nincs a kontinensről érkező munkavállalókkal. A megkérdezetteknek mindössze 16%-a véli úgy, hogy az Angliába betelepülőknek távozni kéne az országból. Az angol kormány azonban nem tudja garantálni, hogy a németországihoz hasonló kettős állampolgárságot vezetne be a külföldi munkavállalók számára.


„Bármilyen új szabályt is alkossunk az EU-ból származó munkavállalókkal kapcsolatban, abban minden párt egyetért, hogy a jelenleg Angliában dolgozó EU-s állampolgárok, illetve az Európában élő angolok jelenlegi jogállását nem szabad megváltoztatnunk vagy korlátoznunk” – jelentette ki Yvette Cooper, az egykori árnyékkabinet titkára.

Ha tudni akarod, mi miért szeretjük az angolokat, kattints ide.