2014 a nagyvilágban

Rendkívül mozgalmas éven vagyunk túl 2014-nel. A világ szeme jó néhány hónapig szegeződött aggódó tekintettel Ukrajnára, majd Kijevre majd később a Gáza-övezetre. Február óta jelent problémát az Ebola, a Maláj légitársaság pedig idén a poklok poklát élte át. Mi viszont megpróbáltunk a derűsebb és érdekesebb hírekre koncentrálni, hogy kicsit lássuk a szebb oldalát is 2014-nek.



Január 1-jén Lettország lett az Eurozóna 18-ik tagja. Az Euró az 1922 óta forgalomban lévő lett latot váltotta le.



Január 2-án a kínai Snow Dragon elnevezésű hajó 52 orosz kutatót mentett ki az Antarktisz jegéből kilenc nap fagyos raboskodás után.



Január 26-án kiosztották a Grammy-díjakat. A gálán a Daft Punk öt, Macklemore & Ryan Lewis négy, Lorde pedig két díjat vihetett haza.



Február 7-én kezdődött el a Sochi Téli Olimpia. A nem épp tökéletes körülmények ellenére a téli játékok rendben lezajlottak, Oroszország 33, az USA 28, Norvégia pedig 26 érmet vihetett haza.



 

Március 2-án osztották ki az Oscar-díjat, a díjazottak között nem volt sok meglepetés, bár Leonardo DiCaprio ezúttal sem vihetett haza díjat. A Gravitáció hét díjával a legsikeresebb alkotás lett.



Március 31-én a Nemzetközi Bíróság elrendelte a JARPA II nevű program leállítását, megállapítva, hogy Japán a programon belül nem tudományos, hanem kereskedelmi céllal folytatott bálnavadászatot.



Április 7-én kezdődött és május 12-ig tartott a világ leghosszabb választása Indiában, mely egyben a világ legnagyobb szavazásává is vált – összesen 814 millió ember járulhatott az urna elé



Július 13-án Németország 1:0-val legyőzte Argentínát a VB döntőjében, Brazíliában.



Szeptember 18-án a szavazók 55 százaléka igennel szavazott arra, hogy Skócia az Egyesült Királyság része maradjon.



November 12-én sikerrel zárult a Rosetta küldetés. Az emberiség egy üstökös meghódításával új mérföldkőhöz érkezett – és rendkívül sok hasznos információhoz juthat a jövőben az itt begyűjtött mintákkal.