Oktogon Tánc Centrum Egyesület

Az indulás óta több mint 50 ezer tanítvány koptatta az Oktogon táncparkettjét: nem egy növendéke egészen bajnokságok dobogójáig táncolt, és köttettek életre szóló szerelmek, barátságok is az iskola falai között. Oktatói elismert táncpedagógusok, táncművészek, akik közül többen is országos-, illetve világbajnokok. Legyen szó páros vagy szóló, báli vagy divattáncról, gyermek vagy felnőtt kurzusról, az Oktogonban több mint 30 táncstílus közül lehet válogatni A-tól (argentin tangó) Z-ig (zumba).

A tanáraik szinte kivétel nélkül beszélnek angolul, így külföldiek is jelentkezhetnek az oktatásra.

A tánckurzusok mellett az Oktogonban talált otthonára Budapest egyik legrégebbi rendezvénysorozata, a Szombat Esti Láz is, mely során két teremben zajlanak a bulik. Míg a kivetítőkről a világ legjobbjai inspirálnak, addig a táncparketten mindig örömteli és felhőtlen a hangulat.

Évente kétszer, június végén-július elején és december végén pedig a már hagyománynak számító szezonzáró bálokon, az Európa-hajó fedélzetén gyűlnek össze a régi és új tanítványok, táncosok és nemtáncos táncbarátok, hogy egy lélegzetelállító kört tegyenek az esti Dunán áttáncolva az egész éjszakát.

Az Oktogon nem csupán egy tánciskola – tanulójaként bárki egy olyan csapat tagjává válhat, melyet két évtized tánc iránti töretlen szenvedélye kovácsolt összetartó közösséggé.

Több infóért kattints ide és nézd meg a tánciskola Facebook-oldalát is.

blank