WuU – Jónás Vera + Drastik Putto Akusztik

2017 Aug. 25. -

Jónás Vera Artisjus és Fonogram díjas énekes, dalszerző, gitáros a hazai könnyűzene egyedi színfoltja – összehasonlíthatatlan zenéjével és karakterével mindig újat alkot. Személyes hangvételű dalai akusztikus alapokra épülnek, melyeket némi élő elektronikával fűszerez. Stúdiófelvételein hallható hangmintáit, melyeket énekhangjával hoz létre, a színpadon élő egyenesben is megszólaltatja. Dalaiban a komolyabb, érett hangulatok mellett a kitörő fiatalos energia is fellelhető.

A Drastik Putto „szürreál pop” formációt Mihalik Ábel (ex- Kiscsillag, Kispál és a Borz) 2012 elején hozta létre. Szinte azonnal stúdiómikrofont ragadott, és az énekhangja mellett a basszusgitárját is elővette. A Bosszúból galamb című lemez nagy port kavart, hiszen a Zeneakadémiát végzett dobművész minden egyes szólamot maga játszott fel rajta, önállóan írt dalait sikerre hangolva ezzel. Később viszont olyan elismert zenészeket gyűjtött maga mellé, mint Csókás Zsolt, Bubenyák Zoltán, Borbély Mátyás és Papp Csaba, akik azóta is a zenekar törzsét alkotják. 2016-ban megjelent a zenekar második nagylemeze, Felnyitom én címmel, a Mohaember lett a legjobb animációs klip a II. Magyar Klipszemlén és a Cseh Tamás Program induló előadói támogatását is elnyerte a banda.

A Warm-up Udvar új, izgalmas koncertsorozat Óbudán, amely a Cseh Tamás Program szakmai támogatásával zajlik.

Élőzene az Esernyős belső udvarán!

Jegyár: 500 Ft

Tovább az esemény Facebook-oldalára