A születésünkre nem emlékszünk, a haldoklásunkat már nem tudjuk majd elmesélni. A szülés hasonlóan elementáris határhelyzet – túl a valós téren és időn, kivételes tapasztalás.
A Tünet Együttes új produkciójában a szülés élményét kíséreli meg felidézni, szétszálazni és megmutatni testtel, szóval és képpel.
Az előadásban résztvevő négy táncosnő a saját szüléstörténetéből és testemlékeiből, traumatikus és euforikus élményéből dolgozik. Megpróbálják kifordítani mindazt, ami a csukott szemeken, a bőrön, a tudattalanon belül történt.
„A tudat kiszökik a szülőszoba ajtaján. A szem becsukódik. A baba diktál. Az anya mászik, feláll, lépcsőzik, alszik, fekszik, oldalt, hátul, térdel, kapaszkodik. Kitágul és összehúzódik. Pulzál. Izzad. Eddig ismeretlen gumianyagot találtak fel: a végtelenségig tágul és tovább, épp addig a pontig, ami a halálhoz legközelebbi pillanat. Az ismeretlen kapuja előtt visszafordul. Integetnek a szfinxek. És még csak a haj. Szakad az anyag. Először a fej. Szünet. Szünetek és tolások: a megszűnt idő ütemei. Kilencvenfokos fordulat. Kiszorul a váll. És kicsusszan a resztli.
