Schrödingerre, Godot-ra és a kelet-európai turnéra várva, egy tavaszi hétköznapon.
Mielőtt május-júniusban Lipcsébe, Prágába és Gdanskba látogatnának Timothy-ék, itt is fújnak egy kis trombitát. „Ami engem elkezdett ebből foglalkoztatni és izgatni, az a várakozás és a késleltetés, vagy épp az elodázás problematikája, és az ekörül működő intenzív érzelmi állapotok. […] Meddig tudom elkerülni, hogy kinyissam a dobozt? Minél tovább várok, annál nagyobb lehet a kár, vagy annál valószínűbb, hogy nem fogok tudni azzal a ténnyel dolgozni, amit a dobozban találok. Egyáltalán megúszhatom-e, leélhetem-e az életemet mondjuk egy olyan lakásban, ami tele van dobozokkal, amikben a saját személyes dolgaim állnak, úgy, hogy nem nyúlok hozzájuk, mert mi van, ha nem tetszik, veszélyesek, bánthatnak, bármi?” (Fülöp László, Jurányi Latte)
Schrödinger egy fizikus, akinek volt egy macskás gondolatkísérlete, aminek az a tanulsága, hogy ahhoz, hogy tudjuk, hogy valaki élő vagy halott nem elég, hogy meghaljon, meg is kell azt nézni. Ez lett az előadás sorvezetője. „Valaki közölhetné már szegény macskával a dobozban, hogy ne várjon tovább Schrödingerre, mert már nincs köztünk. Számára Schrödinger pont annyira élő és halott, amíg ki nem jön a dobozból, mint fordítva. Ördögi körök. Tele kétségekkel. Az is biztos, hogy se macska, se Schrödinger nem lép színpadra az este, viszont a kérdéseim és velük hat nagyszerű táncos igen.” (Fülöp László)
