„Schilling akkurátusan bontja le a Színházat, elhagyva mindent, ami szerinte nem lényeges. A mi marad végül kérdésére az Ameddig a szem ellát érvényes választ ajánl: az odaadó, egymásra és a világra kíváncsi színészek találkozása egy jól összevágott, fejbekólintóan aktuális történettel egyszerre tud lokális jelentőségű és európai léptékű lenni.” (Jászay Tamás, Revizor)
„Ez nem egy speciálisan montenegrói történet. Bár megemlítünk konkrét helyszíneket, még csak a Balkánhoz sem köthető kizárólagosan. A színészek által hozott élményanyagot, valamint a saját magyarországi és európai tapasztalataimat felhasználva egyfajta kelet-európaiságról, egy általános életérzésről mesélünk.
Az előadás közös alkotói munka eredménye. Felkínáltam helyzeteket és karaktereket, a színészek pedig improvizáltak. Az improvizációkat szerkesztettük, húztuk, átírtuk, majd bepróbáltuk. A színészeket arra biztattam, hogy a színházi ösztöneik helyett a konkrét szituációkra koncentráljanak, hogy a színházi klisék helyett, magukból építkezzenek, és éljék meg a saját belső történeteiket.
A színészek a saját nevüket használva játszanak, miközben nyilvánvalóan nem azonosíthatók egyik karakterrel sem. Nyolcan 25 különböző karaktert játszanak, a munkástól a miniszterig. Ezek egytől egyig komplex, reménnyel és szorongással teli figurák. Álmodoznak, terveket szőnek, miközben egyáltalán nem képesek fölmérni a valóságot. Nem bírnak megállni a saját lábukon, ezért mindannyian a másiktól várnak valamit, valami segítséget, valami megoldást, de végül mind egyedül maradnak a fájdalmukkal. Nagyon tudnak sírni és nevetni, épp csak tenni nem tesznek semmit, képtelenek valódi döntéseket hozni. A beszéd egyre inkább az önigazolás eszközévé válik. Egyre messzebb és messzebb kerülnek a valóságtól – és talán pont ettől nagyon is valóságosak. Mint egy Csehov-drámában. Bizonyos motívumokról eszünkbe juthat a Cseresznyéskert vagy Molnár Ferenc Liliomja.
A közös munka során mindig az ember törékenységére fókuszáltunk, és bíztunk abban, hogy az önreflexió erősebbé tesz minket. Számomra az a legfontosabb, hogy az előadás után beszélgetések induljanak azokról a témákról, amelyeket színpadra állítottunk.” (Schilling Árpád, rendező)
„Schilling színházi érdeklődésének középpontjában jelenleg egy dolog áll: a színész. Jelen esetben nem használ díszletet, jelmezt, még fényt sem. Csak a színész van, és a színészek által megmutatott történetek. Az improvizációk alapján szerkesztett szöveg, ami hétköznapiságával és keresetlenségével sajátos esztétikával bír. Az Ameddig a szem ellát esetében a színház varázsa nem a látványban, hanem a közös együttlétben keresendő. Schilling előadását nézni tudatos és aktív részvételt kíván.” (Bíró Bence, dramaturg)
November 3-án az előadás után Bíró Bence, a darab dramaturgja beszélget a fellépőkkel és a további alkotókkal angolul.
További infókért kattints ide.
