Musil a Nemzeti Színházban

2017 Mar. 22. - 23.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház különleges hangulatú és látványvilágú előadásával Budapesten vendégszerepel: Robert Musil A rajongók c. darabja Szikora János rendezésében a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán látható 2017. március 22-én és 23-án. A előadással a szerző emléke előtt is tisztelegnek, halálának 75. évfordulója alkalmából.

Robert Musil a XX. század egyik legmeghatározóbb írója. Proust: Az eltűnt idő nyomában, Joyce: Ulyssese és Musil: A tulajdonságok nélküli ember című regénye korunk posztmodern művészetének szellemi alappillérei. Musil életében egyetlen darabot írt, A rajongókat, amelynek irodalmi értéke legjobb prózáinak szintjén mozog. 1920-ban, Berlinben volt az ősbemutatója, azt követően főleg német nyelvterületen játszották, ahol mindig a legrangosabb színházaknál (lásd Schaubühne, Burgtheater), a legnagyobb színészek és rendezők bravúrdarabja volt. Magyarországon soha nem mutatták be, noha Győrffy Miklós fordítása 1993-ban jelent meg a Színház mellékletében.

A tavalyi évadban Szikora János úgy gondolta, elérkezett az idő, hogy a magyar közönség is megismerje ezt a kivételes szellemi izgalmat tartogató művet. A megvalósítás örömeiről a következőket mondta:

„1993-ban jelent meg magyarul a Színház c. folyóirat mellékletében, bár ezt megelőzően kéziratban is megkaptam a darab fordítójától, Györffy Miklóstól. Amikor elolvastam, ugyanaz az érzés kerített hatalmába, mint amikor először olvastam Nádas Pétert, vagy amikor először forgattam Botho Strauss Az idő és a szoba c. darabját. Miután elolvastam Musil művét, rögtön tudtam, hogy ez a darab az enyém. Ritkán került a kezembe olyan mű, ahol az érzéki és a szellemi ilyen szoros szimbiózisban működött volna együtt. Itt soha nem billen el a mérleg, nem lesz belőle perverzió, de nem lesz száraz filozófia sem. Én mindig az ilyen darabokat kerestem, mert azt hiszem, ehhez az egyensúlyhoz értek igazán. Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen sok idő fog eltelni a szándék és a megvalósítás között.”

A darab mondanivalójáról a főszereplő Thomast alakító Lábodi Ádám így nyilatkozik: „Az egymás közti viszonyok tiszták, de Musil súlyos gondolatokat fogalmaz meg a világról, a létezésről, kapcsolatokról, és hogy milyen problémáik vannak azoknak az embereknek, akiknek tulajdonképpen nincsenek is kézzelfogható gondjaik. Egészségesek, okosak, szépek, fiatalok, dúsgazdagok, kifinomultak. Minden adva van egy boldog élethez, de ők elkövetik azt a hibát, hogy csak elmélkednek, és közben elfelejtenek élni… Számomra nagyon fontos, hogy a darab felmutatja: lehetséges a változás, a változtatás. Hogy akár egy trauma kapcsán végre rálássunk az életünkre és bátran változtassunk rajta.”

Az előadás jelmeztervezője, az érzéki és kifinomult anyagok mestere, Zoób Kati így nyilatkozik Musil művéről:

„Nagyon komplikált, rendkívül érzékeny darab. Érzelmekkel és gondolatokkal kísérletező mű, kifinomult nyelvezettel, négy emberről, akiket lelki és szellemi hasonlóságok fűznek össze és ellentétek választanak el. Sok összetevős a rajongás részemről is, nagyon megfogott az a speciális létezés, amiben a szereplők élnek. Musil szellemiségének rétegei kísérleteznek az én érzékeimmel is. De, ha János nélkül olvasom, soha nem érintett volna úgy meg, mint általa. Az ő rendezői intellektusán keresztül egy egészen egyedi értelmezést és világot kapok.” 

A rajongók ősbemutató Magyarországon, 2016-ban a Budapesti Tavaszi Fesztivállal közösen készült.

Szereplők

  • Thomas: Lábodi Ádám
  • Maria, a felesége: Törőcsik Franciska
  • Regine, Maria húga: Varga Lili
  • Anselm: Andrássy Máté
  • Josef, Regine férje, egyetemi professzor: Egyed Attila
  • Stader, a Newton, Galilei & Stader detektíviroda tulajdonosa: Kuna Károly
  • Mertens kisasszony: Kerkay Rita
  • Cselédlány: Soltész Rita