Leopold Bloom Képzőművészeti Díj 2017 kiállítás

2017 Sep. 23. - Nov. 12.

A 2011 óta kétévenként, idén negyedik alkalommal meghirdetett Leopold Bloom Képzőművészeti Díj célja a magyar képzőművészek nemzetközi népszerűsítése. A nyertes alkotó egy külföldi kiállítás létrehozására kap támogatást – így segítve a hazai közegben aktív, itthon már elismert művészt az országon kívül is bemutatkozási lehetőséghez.

A több mint félszáz pályázó közül nemzetközi szakemberek emeltek ki először nyolc finalistát – ők mutatkoznak be az Új Budapest Galéria most nyíló kiállításán. Munkáikon keresztül megismerhetjük, hogy a zsűri szerint ma a nemzetközi porondon mi a leginkább érdekes a magyar képzőművészetből.

A megnyitót megelőzően Budapestre látogat a brit, német és francia tagokból álló a zsűri is, hogy személyesen válasszák ki a Leopold Bloom-díj győztesét: a művészt, aki a tízezer eurós támogatásban részesül, és elindulhat a nemzetközi siker felé. A döntést a kiállítás megnyitóján jelentik be!

A díjra jelölt, kiállító művészek: Borsos Lőrinc, Ezer Ákos, Fabricius Anna, Fridvalszki Márk, Gróf Ferenc, Németh Hajnal, Schmied Andi, Szabó Eszter

A díjátadó és a kiállítás szervezője: Kukla Krisztián, Leopold Bloom Művészeti Alapítvány

Tovább az esemény Facebook-oldalára