Esernyős Live – IDEGEN akusztik | Dungaree akusztik

2018 Mar. 22.

Újratöltünk: az Esernyős Live a Warm-up Udvar télikertje! Bemutatjuk a Hangfoglaló Program fiatal, bizonyítottan ütős zenészeit.

A 2016-os Ördögkatlan fesztiválon két pohár száraz vörösbor mellett alakult IDEGEN szobazenés projektből vált a magyar alternatív szcéna szereplőjévé. Rockzenei alapokra épülő dalaikban nem félnek jazz vagy akár latin elemeket felhasználni, és csak arról énekelnek, ami szívből jön – szövegeikben egyaránt megfér a mélabú és a végtelen életigenlés. A tagok színházi kötődésének köszönhetően emlékezni fog rájuk, aki koncertezni látja őket: minden bulijukat egyedi performansz és látványvilág kíséri.

A stoner rockban utazó szegedi DUNGAREE zenekar két kislemez és számos koncert után elkészítette Bipolar World című albumát. A törekvés továbbra is az volt, hogy nyers erővel, riffekkel, grunge és blues életérzéssel töltött dalok tömkelegét alkossák meg, természetesen a zenekarra jellemző sajátos, csavaros módon. Olyan dalok szerepelnek a lemezen, amit a tagok maguk is hallgatnának élőben is, és bólogatnának rá a közönség soraiból. Semmi sallang, semmi felesleges töltelék, csak a színtiszta erő. A zenekar 2017-ben a Hangfoglaló program támogatását is elnyerte.

Gergely László – vokál

Zoltán Horváth – gitár

Attila Balogh – basszus

Dominik Dencs – dobok

Jegyár: 1.000 Ft

Tovább az esemény Facebook-oldalára