10 éves az Ars Sacra fesztivál

2017 Sep. 16. - 24.

Tízéves az Ars Sacra Fesztivál, amely civil kezdeményezésként az európai zsidó-keresztény kultúra gyökereiből táplálkozó, ma is élő szakralitás felmutatását tűzte zászlajára. A mára már tíznapossá nőtt esemény a szeretet kultúrájának terjedését segíti a művészet számos műfaját felvonultató, ingyenesen látogatható programjaival. A szakralitást profán környezetben, a hagyományt új köntösben, a kortárs alkotásokat régi helyszíneken mutatják be.

Abasártól Vizsolyig mintegy 110 településen több mint 600 program közül válogathatnak az érdeklődők, határon innen és túl.

11 műfaj képviselői mutatkoznak be a fesztiválon. A színvonalas zenei kínálat mellett kiállításokkal, irodalmi estekkel, színházi és szakmai előadásokkal, filmfesztivállal, építészkonferenciával, sétákkal, tárlatvezetésekkel, lelki- és gyerekprogramokkal várják a látogatókat.

120 templom nyitja meg kapuit a Nyitott Templomok Napján, a Kulturális Örökség Napjaival egy időben és azzal együttműködve, amely hagyományosan a fesztivál első napja, tehát idén szeptember 16-a. Kinyílnak a történelmi egyházak templomai, és betekintést engednek rejtett kincseikbe. Színes programok által ismertetik meg a betérőket a zsidó-keresztény kultúrával, a helyi közösségekkel.

Ennek a napnak egyik kiemelt programja a Mindszenty gyalogos zarándoklat, amely a Városmajorból indul és Máriaremetén bíborosi szentmisével, Rieger Tibor Mindszenty-szobrának megáldásával és kulturális műsorral ér véget. (Az útvonal 14 km.)

A háromszoros Kossuth-díjas magyar zeneszerző, Kodály Zoltán születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából a 2017-es évet az UNESCO Kodály Zoltán emlékévvé nyilvánította. Az idei Nyitott Templomok Napján több helyen csendülnek fel Kodály-dallamok a „Kórusok kerestetnek” projekt keretein belül.  A felhívásra 14 kórus jelentkezett. Emlékkoncertektől kezdve hangversenyeken át a kórusművekig, mindenki megtalálhatja a számára legérdekesebb programot. Ezek mellett további 23 olyan programon lehet majd részt venni a Nyitott Templomok Napján, mely Kodály Zoltánhoz kapcsolódik.

blank

Az Ars Sacra Fesztivál fővédnökei: Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek és Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége. Vajdasági fővédnöke: Dr. Babity János, Magyarország főkonzulja.

A megnyitó ünnepségre 2017. szeptember 15-én, pénteken 15 órakor kerül sor a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében.

Idén is meghirdetésre került az Ars Sacra Filmfesztivál, amelyre a 2015. január 1-e után készült és tavaly még nem nevezett filmekkel lehetett jelentkezni. A versenyprogramba válogatott filmeket a DocuArt (Budapest, IX. ker., Erkel u.15.) vetítőtermében tekinthetik meg a nézők szeptember 17-24. között. A pontos vetítési időpontokról a honlapunkon lehet majd tájékozódni.

Néhány név, akikkel találkozhatnak a fesztivál 10 napja során:

Anima Musicae Kamarazenekar (Megnyitó, MOM), Gryllus Dániel (Budavári Evangélikus templom), Gyárfás István (Gyafi) (Óbudai Társaskör), Klukon Edit (BMC), Kocsis Krisztián (Semmelweis Szalon), Lackfi János (Óbudai Társaskör), Misztrál együttes (MOM és Fasori Evangélikus templom), Oberfrank Pál (Marczibányi Téri Művelődési Központ), Oláh Kálmán (Óbudai Társaskör), Pro Musica Leánykar (Szent István Bazilika), Ránki Fülöp (ORFI Közösségi Központ), Rohmann Ditta (Megnyitó, MOM), Sass Sylvia (Zenetudományi Intézet), Sebestyén Márta (Rákoscsabai Közösségi Ház), Szabó T. Anna (Óbudai Társaskör), Szent Efrém Férfikar (Kőbányai Szent László-templom)

Természetesen, ahogy minden évben, úgy idén is számos vidéki helyszínen élvezhetik a rendezvénysorozat programjait a látogatók, többek között Balassagyarmat, Esztergom, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Mosonmagyaróvár, Pannonhalma, Székesfehérvár, Vác és Veszprém egész heti programjait látogathatják.  A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert is egész héten várja a látogatókat vezetett sétákkal és előadásokkal. Örömteli hír, hogy az évek során egyre több határon túli település kapcsolódott be saját programjával, ebben az évben Ákos, Alsó Kelebia, Banská Štiavnica, Bécs, Beregszász, Csíksomlyó, Csíkszereda, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Pozsony és Székelyudvarhely. Ez jelzi azt a közös szándékot, hogy Európa-szerte együttműködjünk a zsidó-keresztény kultúra újrafelfedezésében, az igaz értékek megismertetésében!

Az említett programok csak egy nagyon kis kivonatát adják a fesztivál kínálatának, további információkért látogassanak el a www.ars-sacra.hu weboldalra, vagy lapozzák fel a Papageno Ars Sacra Fesztivál különszámát ITT.