3 vérfagyasztó horror, amit betiltottak

Egy horror akkor jó, hogyha minden percét végigizguljuk. Ilyenkor persze azt is megkockáztatjuk, hogy éjszaka nem fogunk tudni elaludni. De kit érdekel? Egy igazi horrorrajongót az ilyen dolgok nem tarthatják vissza. Összeállításunkban olyan filmekről írunk, melyeket nemsokkal vetítésük után betiltottak.


A texasi láncfűrészes 1974

Ez az első horrorfilm, melyben a gyilkos, aki egyszerű hétköznapi tárgyakkal tette el láb alól az áldozatait, egy arctalan, megállíthatatlan rém. Tobe Hooper filmjében megjelenik az emberi elmebaj minden sötét árnyalata, és hihetetlen kínzások szemtanúi lehetünk. A film hivatalosan  „X” besorolást kapott, ami ezt jelentette, hogy 17 éven aluliak még szülői felügyelettel sem nézhették meg. Sok országban pedig az összes moziból kitiltották, például az Egyesült Királyságban is, ahol csak 25 évvel a film megjelenése után engedélyezték a film vetítését.


Szörnyszülöttek 1932

Bár a film rendezője. Tod Browning 1931-es klasszikusának, a Draculának köszönhette hírnevét, egy évvel későbbi, Freaks (Szörnyszülöttek) című filmje miatt vették legtöbben a szájukra a nevét. Browingot a vándorcirkuszok világa ihlette meg a film készítésekor. A történet főszereplője, a cirkuszi mutatványos, Hans, a törpe, aki hatalmas vagyon örökölt. A cirkusz két erőembere, Hercules és a trapézművész Cleopatra mindent elkövetnek, hogy kicsalják a szerencsétlen férfiből a pénzt.

A bizarr történet nem voltkasszasiker, sőt, elég rosszul teljesített a mozikban. Az sem segített sokat a film népszerűségén, hogy több helyen is betiltották. A fenti filmhez hasonlóan, az Egyesült Királyság ezt a filmet is tiltólistájára tűzte.


Cannibal Holocaust 1980

A Cannibal Holocaust a mai napig a filmtörténet egyik legbrutálisabb és legvitatottabb filmalkotása. A rendezőt, Ruggero Deodatót a film premierje után pár nappal gyilkosság vádjával elfogta az olasz rendőrség, ugyanis a férfi olyannyira hitelesen ábrázolta a vérbő jeleneteket a filmjében, hogy azt hitték róla, saját tapasztalataiból merített. Láthatsz a filmben lefejezést, végtaglevágást, karóba húzást és megannyi gyomorforgató jelenetet.  Izland, Thaiföld, a Fülöp-szigetek és Malajzia is feketelistára tette a filmet. Hazánkban csak 2005-től látható.