Carl Orffot, a 20. századi német zene egyik leghíresebb és legérdekesebb figuráját a legtöbben grandiózus színpadi művei, elsősorban világhíres munkája, a Carmina Burana kapcsán ismerik. De a születésének 120. évfordulóját ünneplő klasszis nemcsak remek zeneszerző, hanem egyidejűleg kitűnő pedagógus is volt.
Orff, a pedagógus
A német zeneszerző számára a komplex zeneoktatás egész életében meghatározó fontosságú volt. Pályája már a legelején – elsősorban tanárának, Heinrich Kaminskinek köszönhetően – a pedagógia irányba indult el, ugyanis első éveiben egy balettiskolának lett a zenetanára. Az itt kialakított módszere és a kezdeti tapasztalatai meghatározták későbbi munkásságát: egész életében azt vallotta, hogy a zene és a tánc – kiegészítve a rendkívül fontos ritmikus képzéssel – megbonthatatlan egységet alkot. Ezt fogalmazta meg fő pedagógiai művében, a világszerte ismert és használt Orff-Schulwerkben is. A munka a zenei képzés komplexitását hirdeti: eszerint csak úgy lehet hatékonyan zenére oktatni a fiatalokat, ha a tanárok egyenlő hangsúlyt fektetnek mind a zenére, az énekre, a ritmika fejlesztésére, mind pedig a táncra és mozgásművészetre. Orff koncepciója a ritmikai improvizációra épül: a zenetanulás legelején mozgással ábrázolják a gyerekek a hangzásokat. Később megtanulják hagyományos módon lejegyezni a hangjegyeket. Ezt követi a különböző hangszerek, xilofon, harangjáték, üstdob, dob, gong és cintányér használatának elsajátítása. A zeneszerző vallotta, hogy csak aktív részvétellel szerezhetünk igazi zenei tapasztalatot, és ennek minden esetben meg kell előznie a hangszertanulást. Tehát a zene kiindulópontja a ritmus, nem pedig a dallam, a dallam ugyanis másodlagos.
Komplex mű, nem „csak” zene
Orff zsenialitása többek között abban rejlett, hogy egyszerre tudott sikeres pedagógus (gyakorlati és elméleti szinten egyaránt) és sikeres zeneszerző is lenni. Színpadi eredményei ugyanis semmiben sem maradtak el pedagógiai sikereitől.
A zeneszerző ugyanakkor következetes is volt: a zene, a dallam fontosságának másodlagossága nemcsak pedagógiai elképzeléseiben, hanem saját munkásságában is tetten érhető. A munkái ugyanis – talán a Carmina Burana kivételével – nem értelmezhetőek csak és kizárólag zenei szempontok szerint. Művei ugyanis annyira komplexek, olyan mértékben összművészeti alkotások, hogy teljes valójukban csak akkor érti meg őket a befogadó, ha színpadi műként találkozik velük. Ez volt az oka annak is, hogy Orff műveit gyakran félreértelmezték. A zeneszerző ugyanis nem akart „csak” zenét szerezni. Amikor zenét szerzett, akkor egyszersmind megkomponálta műveinek teljes színpadi vizuális megjelenését is: elképzelte a díszleteket, az akciókat, a táncos jelenetek koreográfiáját, a jelmezeket, és nem egyszer a szöveget is ő írta. Munkái nagy részében tehát a zene csak egy a sok fontos elem közül, és nem is mindig a legfontosabb. Többek között a komplex szemléletmódja lehet az oka annak, hogy Orff zeneszerzői életműve szinte csak színpadi alkotásokat tartalmaz. Valamint ez a korántsem szokványos szemléletmód lehet az oka annak is, hogy művei a világ minden szegletében a mai napig hatalmas népszerűségnek örvendenek.
2015. július 10-én és 12-én a Szegedi Kortárs Balettnek, a Budafoki Dohnányi Zenekarnak, a Budapesti Akadémiai Kórustársaságnak és a Talamba ütőegyüttesnek köszönhetően megismerkedhetünk a Catulli Carmina & Carmina Burana táncjátékokkal a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Kihagyhatatlan! www.szabadter.hu
