Májusban mutatják be a Monty Pyhton klasszikus, a Brian élete című film alapján készült, Nem a Messiás (Csak egy nagyon haszontalan fiú) című „vigyoratóriumot” az Arénában. Két óra röhögés, és itt lesz az egyik Python tag is, Eric Idle. A klasszikus poénok mellett az előadáson felcsendül majd az „Always Look On The Bright Side of Life” is.
Betlehemben – Jézus születésekor – egy másik csecsemő is világra jön, a jászolhoz közeli tehénistállóban. Az éppen megérkező napkeleti bölcsek először tévedésből ennek az újszülöttnek hódolnak, ám hamar belátják tévedésüket. A felcseperedő gyermek élete ettől fogva egyetlen hatalmas tévedés… Senkinek sem kell bemutatni a brit Monty Python csapatot, hiszenaz 1979-es Brian élete című film gyakorlatilag kikerülhetetlen, ez volt a csoport egyik legnépszerűbb, alkotói munkájuk csúcsán készült filmje. A zseniális alkotásból Eric Idle, a Monty Pyhton egyik tagja és John Du Prez írt vígoratóriumot a nagyközönségnek, melyet idén májusban végre Magyarországon is láthat a nagyközönség.
A hazai premier tehát május 31-én lesz a Papp László Budapest Sportarénában, ahol színpadra lép majd maga, Eric Idle is, aki amellett, hogy szerepel a darabban, sokat segít a magyar verzió színpadra állításában is. Mivel a Nem a Messiés egy valóságos műfaji kavalkád – Eric Idle szavaival élve egy baroque ’n’ roll – így annak is érdemes ellátogatnia az Arénába, aki alapvetően óczkodik az oratórium műfajától, hiszen a film klasszikus poénjai illetve dalai mindenki számára garantált szórakozást biztosítanak.
Az Eric Idle és John Du Prez művet egy 100 tagú kórus és a Dohnányi Zenekar kíséretében olyan híres színészek és énekesek szereplésével adják elő, mint Janza Kata, Homonnay Zsolt, Hajdu Steve, Heiter Melinda, Pintér Dömötör, valamint a magyar Monty Pyhton nagykövet Galla Miklós. A fővárosi premier után a darab országos turnéra indul: Debrecen, Veszprém, Pécs, Győr, Szeged és Sopron közönsége láthatja még a Szomor György rendezésében készülő a Nem a Messiás című előadást.