A 18. században az Esterházy kastélynak annyira jól csengett a neve szerte az Osztrák Birodalomban, hogy kalandos lelkű utazók tömegei indultak neki gyalogszerrel a kényelmes tempóban 12 kósza óra alatt teljesíthető Bécs-Fertőd útnak, csak hogy ők is részesedhessenek egy kicsit abból a pompából, amit a kastély árasztott magából.
A mai kastély helyén Esterházy Miklós megjelenéséig egy 1720-ban felhúzott vadászkastély állt, 1762-ben azonban a „Pompakedvelő” és „Fényes” becenevekkel is illetett Miklós úgy döntött, hogy az U-alakú, az átlagnál cicomásabb vadászlaknál egy sokkal grandiózusabb, igazi felvilágosult főúrhoz méltó palotát építtet a helyére. Ezt meg is engedhette magának, hiszen a herceg (mellesleg császári-királyi tábornok, a Kolíni csata hőse) éves jövedelme semmivel sem volt kevesebb nyugat-európai sorstársainál.
Pár év leforgása alatt a mocsaras területen nem csak egy gyönyörű szép, európai hírű rokokó palota, de egy egész település is megjelent: Eszterháza, amely ma Fertőd részét képezi. A kastélyt, ami korán kiérdemelte a „magyar Versailles” titulust, Hefele Menyhért és Jacoby Miklós tervezték közösen: az épületegyüttes folyosóit értékes műtárgyak díszítették, saját erdővel rendelkezett, zeneteremmel, egy kínai szobával, képtárral, több kerttel, egy könyvtárral, valamint több színházzal is! A fényűző életet kedvelő katona ugyanis a művészetek nagy pártolója volt, kiváltképp a színházért volt oda, Eszterháza pedig hamar a zene, a színház és a képzőművészetek magyar központjává vált.
1770-ben rendezték meg először a később hagyománnyá váló Esterházy-vigasságokat, egy háromnapos fesztivált, ahol menő alternatív zenészek és a Prodigy helyett operák, vadászatok, lakomák, táncestek és tűzijátékok képezték a line-up részét. Hogy mégis mekkora élet lehetett a kastélyban, azt jól mutatja, hogy az udvar hangversenymestere a híres-neves Joseph Haydn volt, aki saját, helyben szerzett operáit is gyakran előadta, valamint Goethe is megfordult itt, aki Esterházy személyes jóbarátja volt, és szimplán tündérbirodalomként jellemezte a birtokot. Mária Terézia is el volt ájulva attól a talpalatnyi paradicsomtól, amit az Esterházy-kastély jelentett: „Ha egy jó operát akarok látni, Esterházára kell utaznom!” mondotta az anyakirálynő.
A „tündérbirodalom” leírás tényleg megfogta a hely lényegét: a 126 szobával felszerelt kastély nagycsarnoka egy kegyszobrokkal és kápolnákkal teleszórt csodálatos parkra nézett, de rá lehetett látni a bábszínházra és az opera épületére is. Az opera 1779-ben egy pompázatos házassági ünnepély során szépen leégett, de két év múlva a helyén már egy újabb operaház állt és várta az újabbnál újabb performanszokat.
A kastély fénykora 1790-ig, Miklós herceg haláláig tartott: a főúr ugyanis hatalmas adósságot halmozott fel az évek során, a család pedig kénytelen volt Kismartonba átköltöztetni a háztartást. A 19. században az opera újra leégett, ezúttal viszont nem volt egy darab Esterházy Miklós sem, hogy újjáépíttesse – ma már csak egy falmaradványát látni.
