Két évszázadnyi magyar kereskedelem az MKVM-ben

A magyar kereskedelem évszázadaiba enged betekintést az MKVM állandó kiállítása.



A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátói Múzeum országunk kereskedelmének fejlődését és természetesen ezzel együttes fejlődését mutatja be, időutazásra kalauzolva a látogatókat az elmúlt két évszázadba A jó kalmár a világ jótevője – A magyar kereskedelem két évszázada című állandó tárlatán keresztül.

Megismerkedhetünk a a mérésügy, a vásárok és a vásározás történetével, a szakoktatás mindennapjaival és ízelítőt kapunk a korabeli üzletek és kirakatok hangulatából is – öt termen keresztül.

A kiállítás második fele további szakboltokkal, a Stühmer csokoládébolttal, papír-írószer üzlettel és vasbolttal várja a látogatókat és közelebb kerülhetünk az áruházak színes világához – a Párisi Nagy Áruháztól a Corvin Áruházig -, illetve a magyar kereskedelem életében olyan fontos szerepet betöltő intézményekhez és eseményekhez is, mint a Hangya Szövetkezet, vagy az államosítás.

A tárlat a szocialista kereskedelem bemutatásával zárul, KÖZÉRT üzlettel, Állami Áruházzal és korabeli kirakatokkal.



A jó kalmár a világ jótevője – A magyar kereskedelem két évszázada

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó Múzeum

1036 Budapest, Korona tér 1.

Tel.: +36 1 375 6249

www.mkvm.hu