Ez megy a héten a mozikban

Beindult az új év és beindultak a mozik is! A filmstúdiók igazi csemegékkel várnak minket, lesz igaz történeten alapuló dráma egy rabszolgaságba taszított hegedűművészről, vígjáték szexfüggőkről és egy szerelmi bonyodalmakban bővelkedő lagziról, de a legjobbnak mégis egy francia animációs gyerekfilm ígérkezik, bármennyire meglepő is…



12 év rabszolgaság (12 Years a Slave)

Solomon Northup New York-i afroamerikai hegedűművész, aki szabadon, boldogan, sőt, sikeresen éli az életét, míg néhányan csapdába nem csalják, hogy eladhassák rabszolgának, távolt otthonától és az emberi jogoktól. Solomon egy szadista ültetvényeshez kerül és nem csak meg kell tanulni túlélni az új körülményeket, de közben meg kell tanulnia megtartani méltóságát és a reményt is, ami egy kanadai ács személyben érkezik meg hozzá. Brad Pittnek meg ki ne örülne? A film igaz történeten alapszik.

http://youtu.be/kVJR6i4IfEY

Vágyak szerelmesei (Thanks for Sharing)

A rendkívül romantikus Vágyak szerelmesei címet kapta, habár nyersen megfogalmazva szexfüggőkről szól az új amerikai vígjáték, melyben néhány, már kigyógyult függő sorsát követhetjük végig. Három férfi, három nő, néhány Oscar-díjas és néhány Oscar-jelölt biztosítja, hogy még a vígjáték műfaja is lehet abszolút minőségi, főleg ha ilyen kényes témához nyúlnak. A filmben feltűnik Pink is, de a férfi nézőknek csábító lehet az is, hogy Gwyneth Paltrow egy szál fekete fehérneműben izgatja fel az öt éve szerzetesként élő randipartnerét. Egy függő nem nyúlhat többé drogokhoz, de egy szexfüggő nem mondhat ellen a természetnek. Hol az arany középút? Néhány nevetés között erre is kapunk választ.

http://youtu.be/3o4ih0KwBYo

Csókok és gólok (La gran familia espanola)

Mikor nem tűnhet biztosnak egy házasság, ha nem akkor, mikor már több mint egy évtizede szilárd lábakon áll az eljegyzés? Nos, ha Spanyolországban vagyunk. Az ifjú vőlegény keresve sem talál túl nagy támogatást a frigyre, arról nem is beszélve, hogy felbukkan egy régi ismerős, aki a menyasszonyba szerelmes, ha pedig ez nem lenne elég, a leendő férjre is van másik jelentkező, a fiatal pár pedig már maga sem tudja, hogy kit szeressen, bár a nagy igennel nem kell sietni, hiszen a papa pont a pap előtt kap szívinfarktust. Erre még közbejön a futball-világbajnokság is…

http://youtu.be/R2YNwu2Pbe8

Csodabogarak – Az elveszett hangyák völgye (Minuscule – La vallée des fourmis perdues)

Az évet kezdhetjük rögtön egy olyan gyerekfilmmel, amit lehet, hogy jobban fognak élvezni a felnőttek, mint a kicsik. A Csodabagarakban bár nincsen szöveg, már a trailer is bővelkedik a kedves, elragadó, ártatlan, mégis fenomenális humorban, ami az idősebb korosztályt is megmosolyogtatjaKét ellenséges hangyacsorda, egy katicabogár és egy óriási doboz, tele cukorral. Bár a békének annyi, a küzdelem a hangyák földjén a szórakoztatás csúcsával jár.