FUNZINE-MKSZ pályázat március 15. alkalmából

A FUNZINE magazin és a Magyar Képregény Szövetség közös pályázatot ír ki az angol nyelvű magazin március 14-én megjelenő tematikus számának illusztrálására.

A tematikus lapszámban a magazin a március ifjakkal foglalkozik. Ezt ugyan már évek óta megteszi, de úgy érzi, hogy a téma kimerült, a tálalás poros lett, és változtatni szeretne ezen. Ezért fiktív interjúkat fog közölni, amelynek az alanyai 1848 főbb szereplői – Kossuth, Petőfi, Vasvári, Deák, Széchenyi – így talán kicsit más szemszögből mesélhetnénk el a Magyarországon élő „expat”-oknak 1848. március 15-e történetét.



A téma vizuális ábrázolására portrékat szeretnénk rajzoltatni a nemzet nagyjairól, nem feltétlenül karikatúraszerűen, inkább kellő kreativitással, amolyan „think positive” megközelítéssel, mint például Petőfi a fején fülessel, Tisza-cipőben, deszkás cuccban, vagy Széchenyi hanyag eleganciával, tokától-bokáig dizájnerben. Itt vékony ugyan a jég, de fontos, hogy nem a nemzeti ikonok lejáratása vagy kifigurázása a cél, hanem a friss, fiatalos és időszerű tálalás, és amennyiben ezt a rajzoló is megérti, akkor elkerülhető az Anima Sound System esete a Himnusszal.

> gróf Széchenyi István
> Deák Ferenc
> Petőfi Sándor
> Kossuth Lajos
> Vasvári Pál

Leadási formátum: minimum 300 dpi felbontású JPG képfájl

A pályázathoz a Petőfi Sándor rajzot kell elkészíteni, február 22-ig.



A nyertes pályázónak ezután március 5-ig kell leadnia a további rajzokat, amelyeknek a véglegesítése március 8-ig történik meg.Eredményhirdetés másnap, február 23-án. A nyertest e-mailben értesítjük, illetve webes felületeinken is nyilvánosságra hozzuk a győztes nevét.

A nyomdakész anyagok leadási határideje március 10-e, 12 óra.

A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri:

Huszti Gergely, a FUNZINE főszerkesztője
Fritz Zoltán, a Magyar Képregény Akadémia elnöke
Takács Eleonóra, a Magyar Képregény Szövetség elnöke

Fődíj:

– szereplés a közel 80.000 példányban megjelenő, több mint 700 helyen fellelhető magazinban
– dupla oldalas interjú
– banner hirdetés 1 hétre a www.funzine.hu honlapon
– wellness bérlet és egyéb kulturális nyalánkságok

Az anyagokat a mybudapest@funzine.hu címre várják a pályázat kiírói.