Ronaldo színésznek áll, és nem is akárkivel játszik majd együtt

A Real Madrid aranylábú focistája, Cristiano Ronaldót már nem köti le annyira a focizás, ugyanis úgy döntött, hogy inkább színészként próbálná ki magát. Legnagyobb szerencséjére kívánsága valósággá válik, ugyanis nemsokára Angelina Jolie oldalán fog feltűnni egy sorozatban.

Hayat Koprusu lesz a címe annak a sorozatnak, melyben nemcsak Cristiano Ronaldo, de Anglina Jolie is fel fog tűnni. A mű egy háborús országból menekülő szíriai család történetét fogja bemutatni. A film rendezője a török származású Eyüp Dirlik lesz, aki április elején vág bele a munkába. A rendező ígérete szerint több világsztár is fel fog tűnni a sorozatban, írja az angol Mirror.

Ronaldo egyébként igazán érzékeny lelkű focista, korábban már szép összeget adományozott a Save the Children nemzetközi gyermekvédelmi nonprofit szervezetnek, és több Twitter üzenetében is kedvesen szólt a szíriai gyerekekhez.

„Nagyon híres focist vagyok, de az igazi hősök ti vagytok”

– mondta Ronaldo a videós bejegyzésében.

 

Arról, hogy a sorozatot mikor tudjuk majd megnézni, még semmi információnk nincs, de alig várjuk, hogy lássuk a színésszé avanzsált Ronaldo első filmes munkáját.