Túl sok a vámpírokból?

Tim Burton munkásságát mostanában a kritikusok egyre ferdébb szemmel nézik, ahogyan akkoriban az Alice Csodaországbannak, a frissen kijött Éjsötét Árnyéknak (Dark Shadows) is fekete zászlót lengetnek. A film le sem tagadhatná kinek a fejéből pattant ki, bár ez utóbbinak hitelessége erősen megkérdőjelezhető, hiszen a 60-as évekbeli sorozat sztorija csak át lett írva Burton-féle gótikus, groteszk színjátékra.

A képi világ ismét lenyűgöző, vannak már jól bejáratott viccek, a szereplők is szeretnivalóak a maguk módján.

Ugyan a rendező két múzsája Helena Bonham Carter és Johnny Depp fantasztikusan tehetséges színészek, itt  túlságosan sekélyesre sikeredtek. A sztori Barnabas Collins (Johnny Depp) körül forog, aki a XVIII. Században megalapította Collinwoodot, de egy boszorka (Eva Green) szerelmi féltékenységében megátkozta és vámpírrá változtatta főhősünket. A sztori az 1970-es években éled újjá, mikoris kiássák Barnabas sírját, aki az általa alapított vállalkozást utódai kezében találja. A történet pikantériáját a kimaradt idő adja meg, hiszen hogyne lenne vicces egy 70-es évekbe csöppent vámpír? A gonosz, ámde szexi boszorka egy cseppet sem változott az eltelt 200 év alatt és mindenáron megakarja hódítani vámpírunkat. Ez utóbbi pedig a családi vállalkozás hajdani fénykorát igyekszik visszaállítani.

A történetben feltűnik még a szintén nagynevű Michelle Pfeiffer, s az egész kis család amolyan Adams Family feelinget ad a nézőknek.

A film persze jó, de ha a Burton-féle adaptációkhoz hasonlítjuk akkor már muszáj megjegyezni, hogy ez most nem lett egyedi, inkább divatgóth, ami alá a vámpír-hisztéria adja a lovat.