A Széchenyi lánchíd vitathatatlanul Budapest egyik legismertebb látványossága, keresve se találhatunk olyan képeslapot, amin ne lenne ott a nemes híd, általában persze kivilágítva, nehogy sablonos legyen az árusított áru.
De a lánchíd nem véletlenül vált ilyen híressé szerte a világon. Budapest egyik szimbóluma maga a nemesség és báj, melyben valahol ott bujkál egy egész korszak, mely országunk aranykorának számít. A Széchenyi lánchíd az a pontja a városnak, amit valahogy sose lehet megunni, élménynek számít újra és újra átkelni rajta, hiszen olyan, mintha történelmen járnánk. De a Széchenyi lánchidat távolról látni is mindig frissítő élmény – az a fajta varázsépület, mely mindig rádöbbent minket Budapest szépségére és még holt fáradtan, a 4-6-os ablakának támasztott szédülő fejünkkel is képesek vagyunk felfigyelni rá, még egy apró mosolyt is dobva neki. De mi rejlik a nemesség mögött?
A híd építését gróf Széchenyi István kezdeményezte, az igencsak óriási büdzsét pedig báró Sina György állta. A Széchenyi lánchíd építése 10 éven keresztül tartott 1839-től kezdődően William Tierney Clark tervei alapján, de a munkálatokban Vásárhelyi Pál mérnök is sokat segített. Az építkezés grandiózus volt – csak a cölöpök leverése két évbe telt és volt, hogy 800 munkás dolgozott egyszerre a helyszínen – megemlítendő, hogy az időszakban 60 angliai szakmunkás család talált otthonra Magyarországon, csak a híd miatt.
Természetesen az 1848-49-es szabadságharc nem igazán kedvezett az építkezésnek, főleg, hogy több terv volt arról is, hogy felrobbantják a majdnem kész lánchidat. A háború viszont megoldotta a terhelési próbát – egy ízben, 1849. január 5-6 között 70 ezer osztrák katona, egy lovasregiment és 270 ágyú kelt át a hídon.
Az átadás után jött egy elég emberes pofon a nemeseknek, miután kiderült, hogy bizony a díjat nekik is ki kell fizetni, ha használni akarják a Duna új gyöngyét. Ez viszont csak még szimpatikusabbá tette az építményt a közemberek számára, akik láthatták, hogy a közteherviselés és a nemesi előjogok csorbítása nem csupán levegőbe kiáltott szó.
1899-ben a híd új neve Széchenyi lánchíd lett, 1913-15 között pedig újabb építkezések során erősítették meg és építették át. Az egyik legfontosabb változás ugyancsak a város fejlődését jelezte 1924-ben – eltűnt a lovak által húzott omnibusz és helyette kialakították az autóbuszvonalat – persze csak viccből, de megjegyezhetjük, hogy azóta közlekedésügyileg talán nem is volt több ilyen grandiózus lépés.
Bár a Széchnyi lánchíd megépítése kezdete óta szimbólumnak számított, ez nem igazán érdekelte a német seregeket a II. világháborúban, akik a főváros ostromakor, 1945. január 18-án felrobbantották. Hosszú lábadozás várt a városra és hídra. Végül a Széchenyi lánchíd 1949. november 20-án, felavatásának 100-ik évfordulóján lett újra a népé. Az utolsó jelentős változások 1996-ban történtek, mikor is eltávolították róla a szocialista szimbólumokat, melyek helyét újra felváltotta a Széchenyi-címer.
A Széchenyi lánchíd nem lenne ma már A lánchíd az oroszlánok nélkül, melyek más másfél évszázada őrzik a nemes hölgyet, ami először kötötte össze Budát és Pestet. A szobrok Marschalkó János szobrász művei.
