A Mohácsi testvérek először 1997-ben, Kaposváron forgatták ki Georges Feydeau Bolha a fülbe című darabját, majd a Károlyi kertbe illetve Szentendrére adaptálták. Most szinte ugyanazt látjuk a Radnótiban.
Illetve mégsem. A Radóti Színház apró színpadán, a kisebb térben még sűrűbb az ajtókon ki-be járó szereplőkkel tűzdelt, 3 és fél órás komédia, amelynek csupán alapanyaga a feydeau-i mű, sokkal inkább Mohácsi István és Mohácsi János – és a kaposvári társulat – kreatív gondolkodásának terméke. A „törzsanyag” citálódik itt ugyanis: így maradhatott a szövegben például a Marat halála koktél, amely egyfajta tisztelgés a Marat/Sade című legendás, annak idején nagy politikai vihart kavart kaposvári előadás előtt. A díszlet gyakorlatilag ugyanaz – a tervező is –, mint annak idején, csak „kisebbre szabva”: kopott falú lakás- és kupibelső, a legtöbb helyzetkomikumot kínáló forgóággyal, rengeteg ajtóval (a plafonig tartó ajtósorokkal), amelyek ki tudja, hová nyílnak. A gombra forduló ágy már 1997-ben is nagy poén volt, de itt ha lehet, kicsit közelebb kerülnek a mai korhoz a díszletelemek: a szkájbőr puffok és padok, a tűzvörös zsúrkocsi a 60-as, 70-es éveket, más kellékek és a ruhák a 30-as 40-es éveket idézik – ugyanakkor a férfiak mintha az 50-es évekből kerültek volna a színpadra. Teljes az időrendbeli káosz, amelyet Remete Krisztina ruhái tovább bonyolítanak.
Ezzel együtt a Bolha a fülbe a Radnótiban kivételes élmény. Ha nem szoktunk volna hozzá a Mohácsi-féle maratoni előadásokhoz, akkor talán kicsit hosszúnak gondolnánk, de a szünetekben a Radnótiba nem a Mohácsi-előadások miatt járó „törzsnézők” egyáltalán nem nehezményezték a kiírást, miszerint az előadás 22.40-ig tart.
Hogy miért van ez: nagyszerű időzítéssel, koreográfia-szerűen megtervezett és levezényelt előadás a Bolha a fülbe. Sok-sok koncentrációval – de hát a komédia színészileg nagyon nem könnyű műfaj. Ráadásul ez a mostani még átöltözős is, vagyis a kettős főszerepet alakító Gazsó Györgynek sokszor boszorkányos gyorsasággal kell háromrészes öltönyből a libériás inas öltözékébe bújnia, miközben át is kell hidalnia az élére rakott hivatalnok és a gyakorlatilag mindig részeg mindenes között húzódó szakadékot.
Addig is a többieknek kell fenntartania a figyelmet, ami nem kis koncentrációt és ritmusérzéket követel. Ugyanakkor a történet alappillérei nem lennének képesek átbillenteni a nézőt a várakozásokon: a sztori szerint adott egy férj, aki valamiféle rohamból kifolyólag egyszer csak képtelen lesz teljesíteni a házastársi kötelességeit. Az asszony gyanakszik, így aztán írat egy levelet a barátnőjével, hátha a „bestiának” nem tud a férj ellenállni. Aki – mint afféle francia férfi – érzi a kihívást, csak azt nem, hogy mi fog ebből kisülni. Hogy ki kit csal meg, elég nehéz követni, de a végére kibogozódik, mindenki megkapja a maga – eredeti – párját, és némi tapasztalattal okosabban távozik a Ferhelgelt Bakmacska nevű műintézményből. Közben eltelik 3 óra, amelyet nagyon nehéz kitölteni úgy, hogy ne maradjon az emberben hiányérzet.
A Radnótiban ez sikerült, ami elsősorban persze a rendezésnek köszönhető, nomeg annak, hogy több színészt kirángatott a már megszokott karakteréből. Csányi Sándor például megkapta a darab ziccerszerepét: a nyúlszájú unokaöcsét, aki szerencsétlen ugyan, de mindent tud. Azonban folyton pofon vágják, így a frissen szerzett ezüst szájpadlásával együtt a beszéde is eltűnik. Gazsó György egyaránt arányérzékkel hozza Victor Emanuel Chandebise szinte kisrealistára fazonírozott alakját és Poche bohózati, kicsit commedia dell ’artésra vett figuráját. Szávai Viktóriának is ki kellett lépnie az eddig megszokott klisékből: butuska feleségként is nagyszerű, érdemes lenne átgondolni, hogy máskor is bevállaljon vele egy-egy rendező ilyen hisztérikát.
A legnagyobb meglepetést Kováts Adél és Szervét Tibor okozzák. Kováts az egykor Kígyóbűvölő néven futó nőszemélyt alakítja, aki most egy jólmenő, ámde nem élvonalbeli kupit vezet férjével, August-tel. Szervét általában értelmiségi figurákat kap, most egy elvetemült, minden egyes frankra ugrani kész, középszerű fickót alakít, akinek az eleganciája csak az orgonalila ing kiválasztásáig, de nem az elegáns viseléséig terjed.
Szombathy Gyula maradt a kényelmi zónában, de nem az ő hibája: a doktor figurájára mintha kevesebb figyelmet kapott volna a szerzőktől. Pár elnagyolt vonással készült, mindenesetre a rutin átsegíti a színészt a buktatókon. Ugyanígy járt Adorjáni Bálint is Romain, a hősszerelmes nem egy bonyolult figura, csakis a bonyolítás illetve a történet előre lendítése a feladata…
Mindent összevetve a Bolha a fülbe érdekes kísérlet: a nyelvi burjánzás jellemző rá ugyan, de csak nyomokban tartalmaz későbbi mohácsizmusokat. A szerzők azonban most, 15 év távlatában sem gondolták olyan mértékben átdolgozni, ahogy ez szinte minden Mohácsi-szöveg evolúciójában megesik. Ha úgy tetszik, a magyar színháztörténet egy jeles pillanata elevenedik meg, némileg áthangszerelve, kis változtatásokkal ugyan, de nem esett át lényegi ráncfelvarráson. És ez esetben ez nem tett rosszat neki…
Fotó: Dömölky Dániel
Victor Emmanuel Chandebise/Poche: GAZSÓ GYÖRGY
Raymonde Chandebise: SZÁVAI VIKTÓRIA
Carlos Homenides de Histangua: SCHNEIDER ZOLTÁN
Lucienne Homenides de Histangua: PETRIK ANDREA
Camille Chandebise: CSÁNYI SÁNDOR
Doktor Finache: SZOMBATHY GYULA
Romain Tournel: ADORJÁNI BÁLINT
Étienne: FORMÁN BÁLINT eh.-TEVA ösztöndíjas
Antoinette: SÁRKÖZI-NAGY ILONA
Baptistin: SOMODY KÁLMÁN
August Ferraillon: SZERVÉT TIBOR
Olympe Ferraillon: KOVÁTS ADÉL
Rugby: KLEM VIKTOR
Eugénie: ANDRUSKO MARCELLA eh.
Valamint: DARÓCZI GABRIELLA, KERSELITS NIKOLETT, KECSKÉS MIHÁLY, TÚRI ATTILA
Dramaturg: Mohácsi István, Hárs Anna
Díszlet: Khell Zsolt
Jelmez: Remete Kriszta
Világítás: Baumgartner Sándor
Zene: Kovács Márton
Ügyelő: Szalai Péter
Súgó: Serfőző Andrea
A rendező munkatársa: Őri Rózsa
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS
