Belegondoltál valaha, hogy hova tűnik az a sok samponos, mosószeres flakon, műanyag szatyor, amit kidobsz a szemétbe? A legjobb forgatókönyv szerint a Cellux Csoporthoz, amelyet néhány lelkes, elhivatott művész, dizájner, pszichológus és szociológus alapított azért, hogy megmutassák: a szemétből is lehet csodákat kihozni. A csoport egyik alapítójával, Kismarty-Lechner Zitával beszélgettünk.
Hogyan kezdődött a Cellux Csoport története?
A csoportot egy baráti társaság alapította 2006 táján. Volt közöttünk dizájner, pszichológus, szociológus, mindannyian karrierünk elején, és csak annyi célunk volt, hogy egy saját munkahelyet teremthessünk. Készítettünk egy listát azokról a dolgokról, amelyeket meg akarunk valósítani, aztán próbáltuk ezt a sokféle célt egy tető alá pakolni. Így aztán kikristályosodott, hogy gyerekekkel szeretnénk foglalkozni, és szerettük volna, ha a környezetvédelmet közelebb hozhattuk volna hozzájuk. Ezekből az összetevőkből lassan kialakult a Cellux Csoport célkitűzése.
Meg tudod határozni, hogy mi a profilotok?
Bevásárlócentrumokban és kulturális intézményekben tartunk workshopokat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Sokat dolgoztunk, mire kialakult a portfóliónk, és teljes, kidolgozott tervet tudtunk letenni az asztalra mind a kampányok, mind a kiállítások, események és installációs foglalkozások esetére. És persze ki kellett találnunk egy külön kommunikációs stratégiát arra is, hogy a környezetvédelemmel kapcsolatos felvilágosító üzenetein is célt érjenek.
Tudnál mondani néhány példát projektekre, amelyek megvalósultak?
A legnagyobb kezdeményezésünk a Tükörben a Világ című kiállítás volt, amelyet 6 városba vittünk el, és majdnem 30000 ember látta. El szoktunk menni iskolákba is, ahol különböző workshopokat tartunk, ahol újrahasznosított dolgokat készítünk a gyerekekkel. Azt gondoltuk, hogy egy-egy ilyen kurzus után kiállítást is szervezünk, ahová a gyerekek és a szülők el tudnak menni, és megnézni az elkészült tárgyakat. Erre azért van szükség, hogy fizikai valójukban is találkozzanak a környezetvédelemmel, ne csak egy elvont fogalom éljen a fejekben. Ennek érdekében egész falakat szoktunk építeni például sörös rekeszekből. Két tagunk, Dani Boglárka és Gitta a 2 in 1 kismamaruha boltban szokott enteriőröket kialakítani régi bútorokból, de az Írók Boltjában is szoktunk alkalmanként kirakatot építeni. De persze a fő profilunk természetesen, hogy foglalkozásokat tartunk. Tudatos lépés volt, nem pedig önmegvalósítási késztetés, hogy megosszuk a tapasztalatainkat másokkal. És olyan sokat kapunk viszonzásul! Például megcsinálsz egy pár fülbevalót valakivel közösen, akivel bizonyosan nem találkozol soha többé, de együtt készítetek valamit, és ez egy olyan élmény, amelyet soha nem felejtetek el.
Hogyan kell elképzelni egy ilyen foglalkozást?
Attól függ, hogy mi a helyszín. Néha nyitott kezdeményezésekhez csatlakozunk, lehet ilyen egy fesztivál, ilyenkor van egy nagy asztalunk, rengeteg színes háztartási cuccal (műanyag flakonokkal, csomagolóanyagokkal, ránézésre nem-organikus szeméttel, amelyet mindennapi életünk folyamán termelünk), van néhány eszközünk, lyukasztónk vagy egyéb más csecsebecsénk. Aztán egyszerűen csak megmutatjuk, hogy hogyan tudnak új dolgokat varázsolni a szemétből: ékszereket, irattartót, pénztárcát és más használatit tárgyakat készítünk velük együtt.
Vannak aztán gyerekfoglalkozásaink,a melyek hetente ismétlődnek – ezek nagyszerű lehetőséget teremtenek arra, hogy kicsit jobban elmélyedjünk az ökodizájn világában. Néha felvetünk egy témát, amelyet megvitatunk a foglalkozás közben, néha a gyerekek kreativitását azzal fejlesztjük, hogy csak egy adott típusú anyaggal dolgozhatnak vagy csapatban építünk velük nagyobb tárgyakat. A szentendrei Szélforgó Családiházban például megépítettük a „szemétláda-szörnyet” a gyerekekkel, amely egy nagyon összetett, organikus anyagokból álló építmény, ugyanakkor szelektív hulladékgyűjtőként is funkcionál. A végső cél persze az lenne, hogy saját ötlet alapján, saját tárgyak szülessenek – legyen az alkotó 6, 26 vagy 96 éves. A tudatosságra nevelés és a kreativitás itt kézről kézre jár. Fontos tudatosítanunk, hogy a környezettudatos gondolkodás nem csupán újrahasznosítást jelent. Az is persze, de ezen túl még egy olyan hozzáállás is, amely túlmutat a bennünket körülvevő tárgyakon.
Honnan kapjátok a hulladékot a munkátokhoz?
A szemét szinte követ bennünket, ha mondhatjuk: barátainktól és szimpatizánsainktól többet is kapunk, mint amennyi kell…
A Cellux már tizedik évében jár – mik az eddigi tapasztalatok? Megváltozott az emberek hozzáállása a kezdetek óta? Jobban odafigyelnek a környezetvédelemre? Nyitottabbak lettek arra, hogy megváltoztassák az életüket?
Amikor belevágtunk, nem sok hasonló csoport volt, újdonság volt, hogy a környezettudatosságot összekapcsoljuk a művészettel. Éppen akkor kezdődött a szelektív hulladékgyűjtés Magyarországon. Azt mondhatjuk, hogy a magyarok többsége szerzett valamiféle tudást a témában azóta – de persze más kérdés, hogy ezt átviszik-e a mindennapok gyakorlatába. Ez egy hosszú folyamat, de úgy hiszem, nem vagyunk annyira messze attól, hogy néhány praktikus dolog átkerüljön a mindennapokba. Viszont azzal foglalkozni kell, hogy a társadalmi összefogást segítsük. A közösségi kertek, azok az események, amelyek a gondolkodás változtatását célozzák, eredményt érhetnek el. Néhány jó kezdeményezés folyamatban van, de még nagyon sok a kihasználatlan lehetőség. A külföldieknek ezek közül sok van, ami evidens, de a magyarok kicsit nehezebben állnak át. A nyugati államokban a környezetvédelem kérdése a múlt század ’60-as éveiben merült fel először, nálunk azonban a rendszerváltás után fogyasztási csúcs következett. Most kezdünk lassan felzárkózni.
A legtöbb környezetbarát megoldás azon alapul, hogy megpróbálja minimalizálni a hasznosíthatatlan anyagok mennyiségét…
Ez így van, sokat tanultunk, egyéni szinten is. Azt gondolom, szinte lehetetlen mindent egyszerre megvalósítani: lépésről lépésre kell haladni. Én például az utóbbi egy évben minden kemikáliát száműztem a háztartásból, és olyan környezetbarát termékekkel helyettesítettem őket, amelyek egy év alatt a legjobbnak bizonyultak. (Például próbálkoztam saját dezodor kifejlesztésével. Sajnos eddig nem sikerült, de van néhány tuti receptem.) Nem olyan bonyolult dolgok ezek, s ha egyszer már felépítettél egy rendszert, amely működik, jöhet a következő szint. Számomra a saját lekvár előállítása lesz az. És persze gondolkodom, hogy mi lesz azzal a temérdek pelenkával, ha a gyermekem megszületik – kíváncsi vagyok, hogy a családom mit fog szólni hozzá…
Szeméttel dolgozol, miközben a végső célod az, hogy gyakorlatilag semmilyen hulladék ne keletkezzen – nincs itt egy kis ellentmondás?
Az egyik a másikból következik. Szeméttel dolgozni azt jelenti, hogy az ember erre az anyagra fókuszál. Veszünk dolgokat, majd hamarosan ki is dobjuk – és amint valami hulladékká válik, elfelejtkezünk róla, mintha azzal, hogy kidobjuk megszűnne, nem lenne vele további tennivalónk. Amikor a szemetet kivesszük a kukából, és újra az asztalunkra kerül, szembesülnünk kell a problémával. Felfedezzük, hogy amit látunk, annak a szemétnek is van értéke a maga nemében – és az a munka, amelyet belefektettünk, értékessé teszi. Például nagyon érdekes, ahogy a gyerekek érzelmi viszonyt tudnak kialakítani egy darab műanyaggal, amellyel dolgoznak.
Milyen foglalkozásaitok vannak, amelyekhez csatlakozhat az az olvasó, aki érdeklődik a tevékenységetek iránt?
Jelen pillanatban két helyszínen, a budapesti Noha Stúdióban és a szentendrei Szélforgó Családiházban vannak workshopjaink. Csütörtök esténként a Nohában Rögtönző varrodát tartunk felnőtteknek, amelyen megismerhetik, hogyan dobhajták fel megunt ruhadarabjaikat, biztosítunk hozzá anyagot, eszközöket, de néha csak az ötleteinkre van szükség. Hétfőnként a Nohában, kéthetente szerdánként Szentendrén tartunk öko-dizájn foglalkozásokat gyerekeknek. És persze ott van a Cellux Gyerekkonyha, amelyet a Moha Café és Galériában tartunk.
Mik a terveitek a jövőre?
Saját helyet szeretnénk találni. Ez most, a NESsT segítségével megvalósulni látszik. Ez a szervezet arra hivatott, hogy társadalmi kezdeményezéseket segítsen – legyenek bármilyenek. Ha sikerül, fél évig saját, fix helyünk lesz. Gondolkodunk még újrahasznosított objektek építésén vagy gyereksarkok építésén különböző rendezvényekre. És persze mindig akad vicces kérés is: legutóbb egy életnagyságú csirkét kellett készítenünk a Fauna állatvédő szervezet számára – természetesen hulladékból…
A Celluxról többet az alábbi oldalon olvashatsz!
