A West Balkánban nemrég történt tragédia képzi a Bárka-beli East Balkán című előadás magvát. A tizenévesek problémáiról egyedi hangvétellel beszélő előadás rendezőjét, Vidovszky Györgyöt kérdeztük.
Évek óta dolgozol fiatalokkal – elsősorban a Vörösmarty Gimnázium diákjaival. A mostani előadás dramaturgja is egy olyan fiatalember, akivel már több próbafolyamatot és előadást is végig csináltatok. Ez véletlenül alakult így vagy te „nevelted ki” Egri Bálintot?
Egri Bálinttal tizennégy éves kora óta dolgozunk együtt. A Pál utcai fiúk Bárka-beli előadásához kerestem szereplőket, amikor megláttam őt az Országos Diákszínjátszó Fesztivál egyik előadásában. Az első közös produkciót később több követte, majd elvégezte a Kaposvári Egyetemet színész szakon. Rendkívül tehetséges színházi ember. Nemcsak színész. Két éve a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban is tanár-kollégám, jelenleg éppen egy független előadást, a Cigánylabirintust rendezi. Az East Balkán előkészületeinél már sokat beszélgettünk, így lett végül Tasnádi István mellett az előadás dramaturgja.
Gyakorlatilag minden előadás, amelyet a Bárkán rendeztél, egyfajta „tanító mű”. A Pál utcai fiúk, az Iskola a határon, a Legyek ura és a többiek mind elég erős üzenettel rendelkeztek. Nyilván nem véletlen, hogy ezeket választottad. Honnan az indíttatás?
Mivel ezek az előadások elsősorban fiataloknak készülnek, úgynevezett ifjúsági előadások, fontos, hogy pedagógiai tartalommal is rendelkezzenek. Persze nagyon óvatosan kell bánni ezzel: a didaktikus ábrázolást el kell kerülni, nincs ugyanis taszítóbb egy tizenéves számára az előtérbe tolakodó tanító üzenetnél. Ezek az előadások, és a többi, amit a Kolibriben vagy a Karinthyban csináltunk, mind fontos, a tizenéveseket is érintő problémákról szólnak. Korosztályi kérdésekkel foglalkoznak. Az előadásoknak elsősorban érzéki, esztétikai élményt kell nyújtaniuk, azt követően pedig feldolgozó drámafoglalkozás keretében beszélgetünk a nézőkkel a látottak alapján. Gyevi-Bíró Eszter kollégámmal együtt évek óta találkozunk minden előadás után a nézőinkkel, mert fontos számunkra, hogy ne maradjanak kibeszéletlenül a darabban felmerült kérdések.
Az East Balkán nem egy egyszerű előadás, szintén nagyon erős üzenete van: a tizenévesekről szól, fiatal művészekkel. Az ő problémáikat nevesíti – olyan gondokról beszél, amelyekről a szülők ritkán mernek szembesülni. Tasnádi István íróval együtt hoztátok létre a szöveget, vagy a kész művel kezdtetek dolgozni?
Tasnádival március környékén kezdtünk beszélgetni egy új előadás lehetséges témáiról. Akkor merült fel – a West Balkánban történt tragédia kapcsán –, hogy a fiatalok éjszakai életéről kéne darabot csinálni. Elkezdtünk interjúzni olyan fiatalokkal, akik jártasak ebben a témában. Néhány hónapig tartó kutatómunka után úgy döntöttünk, hogy nem egy történetet fogunk elmesélni az előadásban, hanem sok-sok epizódot, csupa olyat, amit tőlük hallottunk. A nyár elején tartottunk egy improvizációs napot, ahol megadott témákra kértem megoldásokat attól a népes színészcsapattól, amelynek tagjai lehetséges szereplői voltak a készülő produkciónak. Ennek a napnak a gyümölcsei is láthatók az előadásban. Tasnádi a nyáron kidolgozta a szövegkönyvet, ami természetesen itt-ott módosult a próbák során. Magát a tragikus eseményt az előadás csupán csak érinti.
Volt olyan cél, hogy csak ez lesz az előadás témája, vagy már az elején eldöntöttétek, hogy az általános problémáktól haladtok a konkrét esemény felé?
A West Balkánban történt tragédia szörnyű, egyedi eset. Remélhetőleg hasonló sem fordul elő többet. Minél jobban beleástuk magunkat a témába, annál inkább azt láttuk, hogy nem lehet kizárólagos témája az előadásnak. Kegyeleti okokból sem, és azért sem, mert nehéz megfejteni az eseményen túli általános üzenetet. Az tragédiát körülvevő kommentekből, általános magatartásból, állandó party-kényszerből viszont sokkal rétegzettebb kép alakult ki. Ekkor döntöttünk úgy, hogy az odavezető utat, a belecsúszás és a szétcsúszás folyamatát szeretnénk inkább ábrázolni.
Kellett-e valamiféle „lelki felkészítés” az előadásban részt vevő kamaszok számára?
Az előadásban szereplők – egytől eltekintve – már nem kamaszok. Igaz, épp csak húszas éveik elején járnak, már rutinos színészeknek mondhatók. Mindegyikükkel dolgoztam valahol korábban, jól ismertem őket. Nagyon mély bizalom van közöttünk. Ami a felkészítést illeti: igen, mi középkorú alkotók kaptunk leckét tőlük a partizás sokféleségéről.
Fotó: Garamvölgyi Gábor