Násztánc a Hagyományok Házában

Az idén 65 éves Magyar Állami Népi Együttes jubileumi programsorozatának bemutató előadása május 21-én és 25-én 19 órától lesz látható a szintén jubileumot ünneplő Hagyományok Háza színháztermében. A 20. század kiemelkedő költőjének, Nagy Lászlónak örök érvényű versén alapuló koreográfia a romlás és rombolás ellen szól, minden visszahúzó erő ellen, a fiatalságért.

Nagy László Menyegző című verse maga is olyan, mint egy fékevesztett tánc. Az előadás az esküvői szertartás utáni eseményeket, a lakodalmi forgatagot, illetve az immár párrá forrt két fiatalt mutatja be. Ám az ifjú pár olyan lakodalom részesévé válik, amely nem a szent és nagy hagyománynak, az élet újrakezdésének a folyamatába illeszkedik, hanem annak látványos és drasztikus ellentéte. A színpadi mű alapjául szolgáló vers azt mutatja meg, hogy mi történik akkor, ha az ember elszakad a szellemi értékektől, spiritualitástól, és túlságosan az anyagi világban létezik.

A hagyományok kiüresednek, és mindössze a tombolás és ivászat lelketlen alkalmaivá válnak. Az esküvő, a szent ünnep itt a tánc forgatagában önmaga ellentétébe csap át: rossz erkölcseink gyorsan megmutatkoznak, az életek sorra aláhullnak. A Násztánc fiatal párja méltó módon szeretné ünnepelni esküvőjét, ehelyett dermedten és idegenül állnak a tivornya közepette. Ezt az ellentétet a fenséges nászpár közös, tiszta duettje oldja fel, amely a közönség számára azt sugallja, hogy talán még nem késő felemelni a tekintetünket és visszatalálni az igaz, harmonikus élethez.

Az előadás népzenei részeit Sipos Mihály népzenész állította össze, a modernebb dallamokat Borbély Mihály szerezte. A magyar néptánc elemeire épülő előadás koreográfiájának hagyományos néptáncjeleneteit Farkas Zoltán Batyu, modern táncait Bakó Tamás kortárs táncművész és koreográfus tervezte. A zene és a tánc kettőssége mellett a jelmezek és a díszlet is a két világ ellentétére épülnek. A műsor a Hagyományok Háza – Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Tavaszi Fesztivál közös produkciója.