A Nagytétényi Kastélymúzeumnak helyet adó Rudnyánszky kastély az ország egyik legismertebb barokk műemléke, de történelme sokkal korábbra nyúlik vissza.
A ma is látható épületet báró Rudnyánszky József építtette felesége számára, a salzburgi származású Mayerhoffer András tervei alapján, 1743 és 1751 között (ugyanez a Mayerhoffer tervezte egyébként a belvárosi Egyetem téri és a Szerb templomot, valamint a gödöllői Grassalkovich kastély is az ő munkája), egy második században épült római parasztház alapjainak és a Tétény család 13. századi gótikus várkastélyának a felhasználásával. A várkastély a török megszállás ideje alatt magasrangú tisztek lakóhelyéül szolgált, majd Buda felszabadítása után egy magyar kapitányhoz került, aki meg eladta azt Száraz Györgynek, aki a későbbi tulajdonos, Rudnyánszky József akkor még meg nem született feleségének apja volt. Ő fogott hozzá a kastély újjáépítéséhez és bővítéséhez, de a sors közbeszólt: 1733-ban a ház ura elhunyt, az ingatlant pedig legidősebb lánya, Száraz Julianna és férje örökölték meg.
Julianna megözvegyült anyjának nem nagyon tetszett a frigy, az asszony Tamás nevű fia pedig már gyermekkora óta veszélyt jelentett saját magára és környezetére is – nem voltak tehát éppen ideálisak a körülmények a tizenhat Száraz-Rudnyánszky gyermek felneveléséhez, de még egy kiállhatatlan banya anyóssal és egy közveszélyes sógorral megáldva is sikerült egy gyönyörű barokk kastélyt, igazi főúri rezidenciát varázsolni a morózus épületből, hozzá illő lépcsőzetes kerttel, díszlépcsőházzal, két emelet magas díszteremmel, al secco-s faldíszekkel, és egy egészen a Dunát kísérő hajóvontató útig elnyúló kastélyparkkal.
A kastély egykor
Az átalakítások egészen az 1780-as évek elejéig tartottak és szépen csődbe is vitték az egész családot, amiért persze parasztjaik fellázadtak, amin megindulva pedig a házúr, Rudnyánszky József kapott stroke-ot. Szemfüles fiai kapva kaptak az alkalmon, és azonnal pereskedni kezdtek beteg apjukkal, a vagyon őket megillető részéért. Rudnyánszky 1788-ban dobta fel a bakancsot, felesége egy évtizeddel később, 1798-ban követte a sírba. Ezután a kastélyt három részre osztották az oldalági leszármazottak között. Az egyik tulajdonos, bizonyos Szentgyörgyi Horváth Zsigmond sikeres szabadkőműves hírében állt, aki ki is alakított a kastély rá eső részében egy szobát, ahol aztán mindenféle titkos szabadkőműves dolgokat művelhetett a többi szabadkőműves barátjával.
A kastély kétszer is majdnem hamuvá vált, először egy 1904-es tűzvész során, amikor is a teljes eredeti barokk bútorzat megsemmisült, majd a második világháború alatt, amikor több találatot is kapott. Az épület helyreállítása 1951-ben kezdődött meg, de már 1949-ben beköltözött egyik felébe az Iparművészeti Múzeum bútorgyűjteménye: a 14. századtól kezdődően a 19. század végéig bezárólag minden korszak és stílus képviselteti magát. A kastély másik felében néhány évvel ezelőttig egy árvaház működött, mára azonban az a szárnya (a 2000-ben teljesen felújított kastélymúzeumi szárnnyal ellentétben) csak üresen omladozik.
