Sehol a világon nem mutatták be más nyelven, az eredetileg angolul íródott, a Brian élete film alapján készült Nem a Messiás című vígoratóriumot. Állítólag eddig senki nem merte. A Budapest Sportarénában ez megtörtént, és a poénok magyarul is ültek. De még mennyire!
Nagy várakozás előzte meg a Nem a Messiás című vígoratórium hazai premierjét, egyrészt hogy hogyan lehet azt a mérhetetlen poénfolyamot, ami a Brian élete filmen fék nélkül árad a képernyőről, egy oratórium formájában előadni, másrészt pedig halvány gőzünk sem volt, mi is az a vígoratórium. Az Arénába érve kis ijedelem lett rajtunk úrrá, mikor néhány hölgy szakállal jelent meg a körfolyosón, de mielőtt kövezésre került volna sor, gyorsan elfoglaltuk a helyünket az nézőtéren, ahol kisvártatva szivárgott a színpadra a kórus, majd a zenekar, s sorban a szólisták, az operisták Heiter Melinda és Pintér Dömötör, a musicalisták, Janza Kata és Homonnay Zsolt valamint Hajdu Steve. Ebből látszott, hogy formailag tényleg oratóriumról lesz szó, szépen öltözött énekesek lapozgatták a kottáikat, már vártuk, hogy a tenor felharsan, s elővezeti a sztorit… De nem. Galla Miklós battyogott be ekkor a színpadra, egy szép esésű női ruhában, felvezetést adva annak, hogy itt valóban víg lesz ez az oratórium. Aztán felcsendült A szabadság harangja, a Monty Python Repülő Cirkuszának állandó intrója, ami, mint Pavlov kutyájában a csengő, rögtön beindítja – ha nem is a nyálelválasztást – de a rekeszizmok befeszülését.
A történet ismert, a három királyok elindulnak egy jászolban, ahova az újszülött Messiást mennek köszönteni, azonba eltévesztve a házszámot, a szomszédba térnek be, ahol szintúgy baba született, aki azonban nem a Messiás, hanem csak egy haszontalan fiú, Brian. Ettől kezdve elindul Brian kálváriája, a Júdea Népe Fronton keresztül, egy szerelmi szállal csavarva, a vélt prófétaság nyűgein át, egészen a kereszrefeszítésig.
A Nem a Messiás vígoratórium ezt a törénetet énekli el, egy nagykórusra, egy szimfónikus zenearra és öt énekhangra komponálva, és akibe a film valaha is beleégett, simán végig követheti a sztorit, és a kuncogástól a röhögésig terjedő skálán bátran választva élvezheti ezt a formát is. Nem beszélve arról, hogy a „mindannyian egyéniségek vagytok” résznél egyszer csak felbukkant a híres Python, maga Eric Idle – Amerikából jött egyenesen ide, hogy megnézze, milyen az, amikor nem angolul adják elő a művét – aki egy gitárral kezében lenyomott egy könnyfakasztóan pazar Bob Dylan paródiát, majd balra el, s folytatódott minden a maga útján, s már mindenki lógott a kereszten, mikor belevágott a Dohnányi zenekar az Always Look on the Bright Side of Life evergreenbe, s Hajdu Steve már ott tartott, hogy „az élet elég szar…”, jött újra Eric Idle, „ Life’s a piece of shit”, s folytatta, a közönség álló tapsa mellett.
Az már csak hab a torkán (Érted? TorKán. Szóvicc), hogy itt is, mint a Monty Python 40. születésnapján, a Royal Albert Hall béli Messiás előadáson, a végén – ráadásként – elhangzott a Favágó dal (Lumberjack song), azzal a különbséggel, hogy Londonban nem Galla Miklós énekelte ezt a dalt, de most igen, méghozzá ilyen felszabadultan ritkán láttatva önmagát.
Aki lemaradt búsuljon, de ne soká’, szeptemberben több vidéki városban is felbukkan majd Brian, illetve a Nem a Messiás.