Miklósország, Kamillaország

Szabó Borbála Átváltozott gyerekek című könyve nagy – gyermeki – fantáziáról árulkodik, amelyet néha szertelenül fogalmazva tár ifjú olvasói elé.



Például elég nehéz elhinni, hogy az ajánlott korosztály (6-12 év) „alján” elég könnyű lenne megmagyarázni pl. a „jól szituált” kifejezést, bár néha meg úgy érzem, hogy kicsit alább kéne lőni, mert egyes mesék inkább a kisebbeket, középsősöket, nagycsoportosokat tudja lekötni.

Az első és második mese mindenképpen. A címadó Átváltozott gyerekekben például Miklós és Kamilla kívánsága valóra válik: egy reggel Miklós apukája, Kamilla pedig még hátulgombolós kisöccse „bőrében” ébred, ami amellett, hogy tanulságos történet, némileg riasztó… A Barbik és vonatok egy nagyszabású csata története, amelyben a Kamillaországból való haszontalan játékok és a Miklósországban élő villany- és egyéb vonatok küzdenek meg egymással, miközben a szerző hosszasan azon mereng, hogy a sellő-Barbie intelligenciája meddig terjed…

És ha már életre kelt játékoknál tartunk, a mese felidézi a nagy elődöket: a Színházi mesét például egyenesen E. T. A. Hoffmannak ajánlja a szerző, és amelyben a család barátja, Kriszta, aki színházi dramaturg, elviszi színházba a három gyereket, és hamarosan Kamilla belülről is megtudja, milyen Marikának lenni a Diótörőben, sőt Miklós is beletanul a Frici-szerepbe. Kérdés, hogy ha gyermekünk, aki olvassa/hallgatja tőlünk a mesét, nem ismeri az eredeti Diótörő mesét, érteni fog-e a kavarodásból valamit. Ráadásul a színházi gépezet mibenlétét sem ártana tudnia alap fokon, illetve legalábbis nekünk, felnőtteknek, akik a gyerek környékén vagyunk. Némi guglizás után menni fog, de azért nem biztos, hogy az a jó, ha nem tudunk guglis felkészülés nélkül mesélni a gyereknek.

Ugyanakkor ez a mese a legárnyaltabb, a legösszetettebb, és – megkockáztatom – leglíraibb is egyben. Afféle önvallomás, hiszen Szabó Borbála maga is színpadi szerző és dramaturg. Így aztán talán érthető – bár némileg túlzott – a sokféle nyelvi réteg  ilyen precíz, következetes kidolgozása(az ovisé, a kisiskolásé, a jól szituált páré, a Mama gügyögéséé, Tomsi selypítéséé). És persze ennek köszönhető a Mindenkipipőke című mese is, amely inkább egy színdarab (formáját és írásmódját tekintve is), amelyet néha-néha megszakítanak prózai részek – általában olyanok, amelyekben Miklós és Kamilla veszekednek, miközben Mama „robbanásra kész”. Ezt felolvasni igazi művészet: szülő legyen a talpán, aki képes követhetően előadni – és nemcsak a rengeteg szereplő, hanem a forma miatt is. Mindenesetre egy próbát megér, legfeljebb beletörik a bicska.

És ha már a formánál tartunk: vállalkozó kedvű szülők feltehetik gyermekük lecsitítása kedvéért az alábbi kérdést:

Hány felkiáltójel van a könyvben?

Ellesz a gyermek egy darabig, hiszen a szerző előszeretettel használja ezt az írásjelet – jóval többször, mint kellene. Igaz, ezt betudhatjuk egyfajta korjellemzőnek, de ez nem jelenti azt, hogy be kell hódolnunk neki. Ahol pedig kettő is van egymás mellett, azzal nem igazán tudunk mit kezdeni. Háromnak indult? Egynek csak elgépelték? Egyik sem jó válasz…

Szabó Borbála: Átváltozott gyerekek

Pozsonyi Pagony Kft

Budapest, 2012

2650 Ft, 108 oldal