Fontoskodó alak, ruhák sokaságával a kezében, aki úgy bánik az emberrel, mint egy műanyag bábuval. Furcsa csendes szerzemény, aki egy székben ülve megvetően néz rá az otthon felkapott szerelésünkre. Ember, aki előtt zavarban vagyunk, mert biztos észrevette, hogy a felsőnk alján van egy pici lyuk, vagy hogy a cipőnk árnyalata nem a legjobb a zokninkhoz képest. Nagyjából ezek a gondolatok jutnak eszünkbe, ha a stylistokról beszélünk. Sztereotípiák, sztereotípiák, sztereotípiák… De mennyit ér valóban ma egy stylist? Mennyire van rá szükség Magyarországon? És mennyire lehet vagy kell tanulni hozzá?
Míg a magyarok által oly szívesen emlegetett nagybetűs Nyugaton már rég használt kifejezés, Magyarországon csak az utóbbi évtizedben kezdtük el emlegetni a stylist szót. Bár a ruhákkal speciálisabban foglalkozó személyek már évtizedekkel ezelőtt jelen voltak a társadalomban – gondoljunk csak a kirakattervezőkre vagy akár nagy pályát befutott magyar divattervezőkre – és mindig is voltak jelmezesek a pályán, akik nem is nagyon csináltak mást, mint a mai stylistok, az angol jövevényszóra és viselőikre valahogy mégis kicsit máshogy nézünk. Távoliként, modernként, kívülállóként, akiket sokat irigyelnek, és akiket sokan nem értenek, hiszen máig él az a primitív nézet, miszerint „néhány színt összeválogatásra bárki képes.”
Pedig színeket nem is olyan könnyű ám összeválogatni. E sorok szerzője egyszer került olyan szituációba, mikor egy fotózás előtt saját magának kellett összeállítania 10 ember szerelését. E sorok bátor szerzője nem esett kétségbe, még várakozással is ment be a boltba, hiszen ruhák tömkelegét elvinni jó, főleg fizetés nélkül – még ha nem is én veszem fel – és amúgy is, kreatív összeállításokat rendezgetni nem nehézség. Aztán a bátor szerzőből hamarosan kétségbeesett szerző lett. És akkor, a három emeletes ruhabolt közepén könnyekkel a szemében állva bizony a fél világát odaadta volna nem is egy, hanem két stylistért. Akik aztán fel is lettek kérve a munkára. Ketten.
Én már innen tapasztaltam, hogy stylistokra szükség van, ezt pedig régóta látja alapvetőnek Simon Panni, a Werk Akadémia Stylist tagozatának vezetője, aki a Werk Akadémia indulása óta, 2007 óta hisz oktatóként is a szakma létjogosultságában: „Az utóbbi egy-két évtizedben ugrásszerűen megnőtt az üzletek, plázák száma, ahol számtalan lehetőség kínálkozik a stylistok alkalmazására, például divatbemutatók alkalmával, vagy egy-egy brand lookbookjának összeállításakor vagy divatfotózáson. Szintén nagy számban találkozhatunk filmekkel, reklámfilmekkel, televíziós műsorokkal, videóklipekkel, egyéb divateseménnyel, melyeket manapság már elképzelhetetlen stylistok nélkül professzionálisan létrehozni”.
Vagyis a stylistok munkája, ha tetszik, ha nem, mindenhol jelen van, akárhova nézünk. Még ha Magyarországon Csalár Bence, az ország egyik legnagyobb és legelismertebb divatbloggere szerint „Mint mindennel, a stylistokkal kapcsolatban is elmondhatjuk, hogy kisebb fáziskésésben vagyunk.” Ez a fáziskésés pedig erősen megfigyelhető a társadalom szempontjából is, akik nem csak hogy sztereotípiákkal élnek a szakma felé, hanem egész egyszerűen nem tartják komoly munkának, sokkal inkább egyfajta hobbinak. Ezzel a hozzáállással Simon Panni sokszor még tanítványai körében is találkozik: „Sokak számára még ma sem egyértelmű, hogy a stylist feladata mennyire összetett és mennyi alázatot követel. A Werkbe beiratkozó hallgatók között is vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy stylistnak lenni könnyű, látványos feladat, de már az első gyakorlat után világossá válik számukra, hogy mennyire fáradtságos backstage munkát is végez egy stylist.” Csalár Bence – aki a Werk Akadémáin harmadik féléve oktatja a jelentkezőket – leginkább azt hiányolja, hogy az emberek észrevegyék a szakma összetettségét és sokszínűségét: „Nem ruhákat igazgatunk non-stop. Egy jó stylist vagy inkább kreatív szakember teljes egészében nézi az adott projektet és a teljes koncepciót végig kell vinnie. Én például újságíróként végeztem, így autodidakta módon sajátítottam el a szakma sajátosságait, tehát az elméleti képzés mellett a gyakorlati a legfontosabb. Elvégre ott minden buktatója kiderül.„
A gyakorlat pedig nem mindenhol adott. Bár sokan álmodoznak arról, hogy „majd a divatban helyezkednek el” miközben otthon lapozgatják a néhány hónapja megvásárolt Vogue-ot, valójában emiatt az összetettség miatt aki valóban belevág a képzésbe, felkötheti a gatyáját – mielőtt más gatyáját köti fel, immár profiként. Simon Panni a Werkben éppen azért hozott létre olyan tantervet, amiben nem csak tanulni, hanem alkotni is kell. Az első évben egy divatfotózást kell megvalósítani és prezentálni, így egy kicsit autodidakta módon – ám folyamatosan tanári felügyelet mellett – ismerkedik meg mindenki azzal, hogyan is kell együtt dolgozni a sminkessel, fodrásszal és persze magával a fotózással. Emellett pedig az évek során a photoshop is előtérbe került, amivel ugyancsak zsűri előtt kell prezentálni egy-egy elképzelést. Persze emellett azt is meg kell mutatni, hogy nem véletlenül tanultak az órák alatt viselettörténetet vagy brandelemzést. Hiszen igen, itt is vannak órák és tananyag, amiből építkezni lehet.
Persze a tudás és gyakorlati tapasztalat még nem elég, ha nincs kiugrási lehetőség. Ez viszont már sose az iskolán múlik. Ezt talán legjobban pont Csalár tudja, aki maga is egy egyszerű blogból lett immár oktató és a magyar divatvilág meghatározó alakja:„Mint minden képzésben, itt is a diákon múlik, hogy mennyire élelmes és képes “meglovagolni” a lehetőségeket. Egy ideig biztosan érdemes gyakornoki pozícióban elhelyezkedni, ahol minden fortélyt elsajátíthat az ember, aztán szépen el kell kezdeni felépíteni a saját portfóliónkat. Egyre több híresség alkalmaz stylistot a nagyobb nyilvános megjelenéseihez, illetve rengeteg filmes és tévés produkció van, ahol szintén keresik őket. Nem mellesleg pedig a modellügynökségek egyaránt foglalkoztatnak kezdőket a tesztfotók sikeres lebonyolítása érdekében.”
Alkotni nem könnyű, ám elérni, hogy lássák az alkotásunkat még nehezebb. Sok kezdő éppen itt akad el – nem tudja megmutatni kinek mire képes és nem tud találkozni a szakma elismert alakjaival, akik megnyithatnák azokat a bizonyos kapukat. Bár ez alapvetően nem az iskola feladat lett, a Werk többek között a nyilvánosság biztosítja. A mesterképzésen a stylist tanoncok a mozgóképekkel foglalkoznak, vagyis a képzés végén már nem csak a sminkessel tudnak együtt dolgozni, hanem forgatókönyvírókkal, rendezőkkel, operatőrökkel és vágókkal is, ami szintén a szakma fontos és nehéz része. A kész műt pedig nem csak zsűri nézi meg és a barátok, hanem a szakma profijaiból álló közönség is, akik maguk a hallgatók hívnak meg: „Magyarországon csak a Werkben gyártunk fashion videókat, melyeket most nagy sikerrel a Toldi moziban be is mutattunk. Az már csak hab a tortán, hogy divatbemutatót is szerveznek a nálunk tanulók, ők tervezik meg, hogy melyik tervezővel, mikor, hol, milyen díszlettel, kiegészítőkkel akarják a show-t lebonyolítani. A meghívó tervezésétől a zenék kiválasztásán át a VIP vendégek meghívásáig mindent ők csinálnak, természetesen tanári konzultáció mellett.”
Hogy utána mi következik pedig továbbra is a frissen végzetteken múlik. A Werk képzésein a hallgatók nem csak a gyakorlat-orientált képzéssel kapnak nagy löketet, hanem az átadott kapcsolati tőkével is: „A Werk abban egyedülálló, hogy a tudás mellett kapcsolati tőkét is ad a hallgatóinak. Gyakorlati helyekre küldi őket már az első héttől kezdve, sőt, van úgy, hogy már a tanév kezdete előtt is. És a legjobbak ott is ragadnak, a legjelentősebb stylistok ma is egykori werkeseket alkalmaznak munkatársként.”
Ehhez persze jó oktatók is kellenek, hiszen ahogy régi történelem tanárom mondta, nem az a jó orvos, aki tíz éve megtanulta, hogy kell kivenni a vakbelet, hanem aki minden nap kivesz hármat. Miután a gyakorlati helyek fontosak és a gyakorlatiasság is, nem olyan szakembereknek kell oktatni, akik könyvből és magazinokból ismerik a szakmát, hanem akik nap mint nap művel is: „Vannak, akik televíziós műsorokban stylistkodnak (Aszmann Tímea – RTL KLUB, Sipos Zsolt – TV2, Flórián Kata – RTL KLUB), van, aki divatmagazinnál (Kiss Szilárd – Cosmopolitan), reklámfilmekben (Bak Kyra), divatbemutatók rendezője (Mali Ildi) vagy éppen divatblogger (Csalár Bence). A szakmai tárgyak mellett brandépítő, produkciós asszisztens, arculattervező, sminkes, mesterfodrász, képszerkesztő, divatfotós témák színesítik a programunkat.”
Ettől függetlenül sokan mégis kételkednek abban, hogy ma stylistként el lehet Magyarországon helyezkedni és félnek is nekivágni nemhogy a divatkarriernek, de a tanulásnak is. Ám a helyzet jobb, mint gondolnánk. A Werk nem véletlenül tudja életben tartani a képzést immár kilenc éve. Továbbá az sem utolsó, hogy nem csak azt észlelték az évek során, hogy szükség van stylistokra, de azt is, hogy el is kelnek a hallgatók: „A szakma minden pontján ott vannak a végzett werkes stylistok. Napilapoknál, divatmagazinoknál, televíziós műsoroknál, plázák rendezvényeinél, filmek forgatásánál, celebek mellett – mindenhol beléjük botlik az ember.” Arról nem is beszélve, hogy a stylist képzés után más lehetőségek is kinyílnak az ember előtt. A színházak sokszor jelmeztervezőnek kérik fel a stylistokat, de ahogy Csalár Bence példáján is látjuk, a divatújságírásban is el lehet helyezkedni, amennyiben az embernek kellő érzéke van az íráshoz is. És persze azt se felejtsük el, hogy magánéletben sem utolsó, hogyan öltözünk. Csalár Bence éppen ezért emelte ki az önreprezentáció jelentőségét és a benne rejlő lehetőséget, melyet némi tanult tudással teljesen kiaknázhatunk.
Már ha van rá igényünk és érzékünk. Bár a Werk szerint a stylist képzés teljes körűen tanítható és tanulható, ettől függetlenül „természetesen nem árt hozzá bizonyos látásmód, egyfajta elkötelezettség a szépség, az öltözködés, a stílusok, a színek és a formák iránt”. Csalár szerint pedig nem hogy nem árt, de szükséges a túléléshez is: „Szépérzék és művészi hajlam nélkül aligha húzza sokáig valaki eredményesen ebben a szakmában. Sok esetben azt tapasztalom, hogy nagyon nehezen engedik szabadjára a fantáziájukat a hallgatók és nem mernek alkotni. Az én óráimon többek között ebben is próbálok segíteni nekik.”
Ám valójában még ez sem elég. A divatblogger szerint „alázat, kreativitás, szenvedély” is kell, hiszen „ha ezzel a három dologgal rendelkezik valaki, akkor már jó úton jár.” A Werkben is hasonló hallgatókat várnak, hiszen nem elég egyszerűen a tudásvágy. A Werkben olyan hallgatókat várnak, „akiben már régóta ott mocorog a stílus, az öltözködés, a megjelenés minősége, egyedisége iránti megszállott érdeklődés. Aki ki akar törni a „kockából”, a mindennapok szürke rutinjából. Aki színt, értelmet és stílust akar vinni a saját és a mások életébe. „
A mély elvárások pedig tökéletesen mutatják be azt, hogy egy valóban speciális szakmáról beszélünk. Éppen ezért érthetik félre. Magyarországon napjainkban is tartja magát a képzet, hogy az dolgozik igazán, aki 8-tól ötig csinálja azt egy helyben, aki össze-vissza mászkál és közben kávézgat pedig csak pénzért múlatja az idejét. Holott ahogy Csalár Bence is gondolja, egy komoly szakmáról van szó, ami egész egyszerűen menthetetlenül összekötődik az élet minden pillanatával és egy szinten életmóddá is válik: „Ez komoly szakma és változatos életmód. Talán ezért is szerethető ez a munka, hiszen sosincs meg az a napi rutin és egyhangú állandóság, amely a legtöbb munkahelyen tapasztalható. Új arcok, új megbízások és új kapcsolatok. A változatosság teszi olyan széppé mindezt.„
Bizony, hiszen a változatosság gyönyörködtet. Éppen ezért örülhetünk annak, hogy a divat is fejlődik és nem mindig ugyanazok az összeállítások néznek ránk vissza az utcai plakátokról, kirakatokról, filmekből és divatfotókból. Ezek pedig mind kemény munka eredményei és sok ember összetett erejének gyümölcsei. És mind mögött ott van egy stylist, aki még ha néha meg is iszik egy kávét napközben, közel sem csak kávézgat. Sokkal inkább gatyába rázza a várost, a médiát – és minket is. Néha szó szerint. Emiatt pedig le a kalappal. Vagyis fel. Fel!
Kedvet kaptál a tanuláshoz? Akkor keresd itt a Werk Akadémiát, melyről ITT már bővebben is írtunk!