Lovas Rozi: A színészek kezdenek visszajönni a divatba

Az új generáció egyik legifjabb csillaga immár harmadik bemutatójára készül az Orlai Produkciós Irodánál, ám ez csupán egy színház, ahol szerepet szerepre halmoz – ahogy azt teszi a filmszakmában és a díjakkal is. A fiatal tehetséggel az új premier, az Egy fenékkel két lovat kapcsán beszélgettünk karrierjéről, nyughatatlan természetéről, a hatvanas évekbe visszanyúló darabról és arról, hogy miért nem biztos siker Magyarországon az, ami a Broadway-en bejött.

További interjúkért kattints IDE!

Te hány fenékkel ülsz meg hány lovat?


(Nevet) Nos, szerződéssel vagyok a Thália Színházban, de idén volt bemutatóm Miskolcon és a Szkénében is, most pedig az  Orlai Produkciónál lesz premierem. Korábban voltam a Magyar Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, Pécsen, Kaposváron. Elég sok helyen fordultam már meg. Nyáron forgatni is fogok. Szerencsésnek mondhatom magam. Ösztönösen kicsit nyughatatlan vagyok, mindenben szeretném megtalálni azt, amiből tudok tanulni, és amire kíváncsi vagyok. Fizikailag, lelkileg és mentálisan is frissen tart az, ha folyamatosan egy készenléti állapotban élek. Nem kényelmesedem el egy pozícióban – mindig fel kell állni, felmérni a viszonyokat és új kihívásoknak eleget tenni. Persze az ember befogadó és tűrőképessége véges, nyilván van egy határ,amit nem szabad átlépni, hogy ez a rohangálás ne menjen a munka rovására. Azt hiszem ez eddig sikerült.

Akkor még nem volt a határ, ahol azt mondtad, hogy stop?

Van, amire nemet mondok. Nyilván ez a minőségen és milyenségen is múlik, vagy ha azt érzem, hogy valami a másik munka rovására menne.

Ma Magyarországon egy fiatal színésznek egyáltalán megengedhető, hogy „elkényelmesedjen” egy helyen?

Mostanában jellemzően nem bebetonozódott társulatok vannak, hanem mindenki sokfelé megy, sok helyen keresi a lehetőségeit. Nem tudom, hogy ez tendencia-e, hogy régen máshogy volt-e, hogy ez mennyire jó vagy mennyire nem jó. Én abszolút a társulatokban hiszek. Emberek úgy tudnak jól közösen alkotni, ha megvan a közös nevező. Ehhez viszont idő kell, össze kell szokni, hogy egyfajtaképpen gondolkodjanak. Jobb esetben ezzel ki tud alakulni egy olyan társulat, ahol olyan rendezések, szerepek, előadások tudnak születni, amik valóban fontosak és túl tudnak mutatni azon, hogy szimplán egy jó előadás alakuljon ki. A kémia és az idegrendszerek szimultán mozdulása nagyon fontos ahhoz, hogy a nézők felé is valami igazán ütős és elementáris dolog szülessen. Ez a legtöbb esetben összeszokott társulatok esetében van jelen.

„Kicsit nyughatatlan vagyok, mindenben szeretném megtalálni azt, amiből tudok tanulni, és amire kíváncsi vagyok”


Orlainál van ennek nyoma? Ebben a darabban például sok emberrel játszol, akivel már dolgoztatok együtt.

Mindenképpen számít, ha az emberek már ismerik egymást, vagy tudják, hogy nagyjából mit lehet elvárni a másiktól, és az ismerkedési fázist így eleve át lehet ugrani és csak a munkára koncentrálni. Közben az is nagy izgalmakat rejt, ha egy félig összeszokott társasághoz jön valaki. Az teljesen új energiákat hoz be. Az új dolgok és egymás meglepése mindig tud jóféle dolgokat szülni. Az sem jó, ha bele vagyunk tespedve valamibe, ha már mindenkiről tudjuk, hogy kitől mit lehet várni és csak a megszokott köröket futjuk. Az Orlai Produkció keretében most fogok harmadszorra dolgozni és mindig az az élményem, hogy a munkafolyamatok nagyon szabadok és jó hangulatúak. Ez nem egy összeszokott társulat, ide mindenkit meghívnak játszani. Mindannyian hallottunk egymásról, mindenki kíváncsian érkezik. Mind jót akarunk létrehozni.

Kicsit beszéljünk a darabról!

A Két úr szolgájának a hatvanas-hetvenes évekbe átírt mai változata, ami fel van turbózva zenével és táncokkal. Nagyon az elején tartunk, egyelőre bogozgatjuk ki. Nagyon nagy kihívás, az egész egy óriási koreográfia. Nem két szereplő beszélget oldalakon keresztül, mire bejön egy harmadik, hanem folyamatosan jönnek-mennek az ember a színpadon, az egész helyzetkomikumokra épül. A sztori pedig nagyjából ugyanaz, mint az eredeti darabban. Egyszerre két különböző ember fogadja fel ugyanazt az embert szolgának, ebből pedig rengeteg félreértés adódik. Egyébként pedig mindenki a szerelmet keresni.

„A kémia és az idegrendszerek szimultán mozdulása nagyon fontos ahhoz, hogy a nézők felé is valami igazán ütős és elementáris dolog szülessen”


Akkor nem kell megijedni, hogy a gengsztervilág miatt ez egy férfias komor darab lesz?

Nem! Ez egy fergeteges vígjáték. A gengszter szál inkább csak egyféle humorforrás. Ezek az urak, akiknek a körébe járunk, valójában az alvilágból érkeznek és alvilági üzleteik vannak. De ez nincs különösebben kihangsúlyozva, csupán a figurák nem annyira makulátlanok és tüchtigek. Így érvényesül a  gengsztervonal.

Milyen a te karaktered?

Nagyon hálás szerepem van, fiút játszom. A saját fiú ikertestvéremnek öltözöm be, hogy megtaláljam a szerelmemet, hogy segíthessek neki, és hogy a rendőrök ne kapjanak el. Mindenféle okom van rá. Ezáltal a darab 80 százalékában Ringo Starrnak öltözve leszek a színpadon. (Nevet) A legnagyobb kihívás ebben rejlik. Meg kell találni azt a határvonalat, amin még nem túlzóan, nem kifigurázva hat a dolog. A nagy kérdés, hogy a karakterem mikor esik ki a szerepéből és mikor bukik le. Számomra ez az, ami nagyon izgalmas.

Réka mennyire engedi, hogy a színészek alakítsák a darabot?

Abszolút szabad kezet ad, közösen jövünk rá a megoldásokra. Réka minden ötletre nyitott a színészi munkával kapcsolatban és azokat tovább is dolgozza. A színészből indítja a saját gondolatait és számára sem véletlen, hogy pont ezt a csapatot hívta össze. Ez nagyon megnyugtató.

„A nagy kérdés, hogy a karakterem mikor esik ki a szerepéből és mikor bukik le.” 


Említetted, hogy sok táncbetét lesz. Tartasz ezektől?

Nem. Nagyon szeretek mozogni és nyitott vagyok rá. Az egész darab alapvetően koreográfiaszerű, már-már mozgásszínházhoz fogható jellemzői vannak. Duda Éva segíti a munkánkat, mivel olyan mutatványokat kell csinálni a színpadon – főleg Daninak (Nagy Viktor Dániel, a főszereplő – a szerk.) – amihez már koreográfus kell. Viszonylag kicsi a tér, így kérdés, hogyan kerüljük el egymást, hogyan jön be valaki észrevétlenül, hogyan lehet két helyre ugyanazt az ételt egy evőeszközzel felszolgálni majd cserélgetni.

A leírásban nagyon erősen ki van emelve a hatvanas-hetvenes évek hangulata. Ez valóban ennyire átjön? Mennyire ragad ez titeket?

Már eleve a jelmezek olyanok, úgy fogunk kinézni, mintha a Beatles korából léptünk volna ki. Ha ránézel a színpadra, a szereplőkre, azonnal bevillan egy korszak. A zenei világ is meghatározó, de egyéb módon egyelőre nem cél, hogy kihangsúlyozzuk a korszakot.

Ez a hétköznapjaidra hat? Hogy milyen zenét hallgatsz, vagy akár hogy öltözködsz?

Az a másfél-két hónap, amíg egy anyagon dolgozom, beleissza magát minden gondolatomba. Kicsit olyan szemmel nézem a világot, hogy egyből kiszúrok valakit, aki úgy van felöltözve vagy olyan zenét hallgat, ami az előadásra jellemző. Az embernek valahogy kihegyesedik a látása és érzéke arra a problémakörre, amin éppen agyal és dolgozik. Ez ugyanígy van a jellemábrázolás esetében. Ha valamit át kell helyezni egy olyan korba, ami nem az enyém, kicsit idegen vagy ismeretlen, azon is gondolkodik az ember és utánanéz.

„Már eleve a jelmezek olyanok, úgy fogunk kinézni, mintha a Beatles korából léptünk volna ki”


A Broadway-en ez egy óriási sikert aratott darab. Megnyugtató, hogy biztos a siker, hiszen jó a recept, vagy inkább nyomasztó kihívás?

Inkább az előbbi. A Broadway elég messze van tőlünk. Nem hiszem, hogy a magyar közönségnek lenne nagy összehasonlítási alapja. Jól hangzik a nézőnek és nekünk is, hogy ott siker volt, és hogy ez egy valószínűleg úgy megírt darab, amiben nagy lehetőségek rejlenek. De teljesen más az angol közönség, más dolgok tetszenek neki, más a humoruk és a színészek is máshogy dolgoznak. Olyan is előfordul, hogy ami ott működik és hatalmas siker, az itthon nem lesz az.

De ez egy olyan jellegű előadás, amit nem csak a Broadway-en érthetnek meg. Nem hiszem, hogy bármi nyomás lenne. Belenéztem a broadway-i darabba, amiből lejött, hogy milyen hangulata van a darabnak és hogy ők hogy csinálták meg. De nálunk nyilván más dolgok fognak kidomborodni, más lesz a humora, más lesz a rendezés.

Olyasmi előfordulhat, hogy például az ország valamely pontján húsz éve valami nagy siker volt hatalmas alakításokkal, és azt a darabot újra megcsináljuk. Az lehet nyomás.

Mi a helyzet a filmekkel?

Tavaly forgattam a Csak színház és más semmi első évadát, abból hamarosan forog a második évad. Szerencsére most sok film és sorozat forog. A színészek kezdenek visszajönni a divatba, mióta igény van minőségi sorozatokra a köztévén és a kereskedelmi tévéken is. Ez nekünk jó hír. Mindig jó tévében színészeket látni. Szerencsés vagyok, én is végigforgatom a nyarat.

 

Egy fenékkel két lovat

2016. június 23. 19:00

Belvárosi Színház

1075 Budapest, Károly krt. 3/A

Jegyek ITT!

Kanicsár Ádám András