Lelkesítő cigány-indiai-amerikai crossover

Egy elragadó indiai táncosnő és az emberben mindig kellemes érzéseket keltő hangszer, a szitár is szerepet kapott azon az estén, amikor jazz, cigány népzene és klasszikus indiai zene találkozott sajátos módon a Müpa színpadán. Szakcsi Lakatos Béla legújabb kísérlete, a Szakcsi World Jazz Project keretében világsztárokat hívott meg.

A multikulturalitásnál és a különböző műfajok keveredésénél kevés elcsépeltebb közhelyet találunk a mai kulturális szótárban, de annyi biztos, ez a két kifejezés általában még mindig határozottan pozitív előjelű megmozdulásokat takar. A világzene valahol e két sarokpont között helyezkedik el, egyik sajnálatos velejárója viszont, hogy a world music szót manapság előszeretettel használja boldog-boldogtalan arra, hogy így egyszerűsítse le a műfajmeghatározás sokszor hálátlan feladatát. Lassanként már a népzenére is trendibb azt mondani: világzene, ha pedig netán a jazz és a népzene vagy a rock és a népzene keveredik, véletlenül sem kerülhetjük el a jól ismert skatulyát.

A world music kétségtelenül divat, és ez a tény szerencsére nem csak a sokszor feleslegesnek érzett kísérletezgetést rejti magában, hanem a kivételes zenei élmények lehetőségét is. Ahogy a Tavaszi Fesztivál keretében a Művészetek Palotájában megrendezett koncerten kiderült, Szakcsi Lakatos Béla World Jazz Projectje az utóbbi kategóriába tartozik.

A hazai zenei élet egyik legmeghatározóbb jazz-zenészét és zeneszerzőjét már 2004-ben elkezdte foglalkoztatni a cigány népzene és a jazz elegyítésének gondolata, amely a Gypsy Jazz elnevezésű programban öltött testet. Ezúttal indiai és afro-amerikai zenészkollégákkal fejlesztette tovább elgondolását, akikkel a jazz és a cigány népdalok mellett a klasszikus indiai zenét és táncot is beemelte a sajátos vegyületbe. Mindezt jó adag improvizációval öntötték nyakon, amibe mindenki a saját lelkét, személyiségét, kulturális mintáit adta bele: és ez az a mozzanat, amiért érdemes volt személyesen is ott lenni a Szakcsi World Jazz Project koncerten.

Azt látni és hallani, hogy olyan világhírű zenészek, mint a korábban Joe Zawinullal és Stinggel is együtt zenélő Amit Chatterjee vagy a nemrég Grammy-díjat nyert dobos Terri Lyne Carrington egymás zenei gondolataira reflektálnak, a kiváltságosok érzésével tölti el az embert. Nem beszélve az indiai Ikhlaq Hussainról, aki szitárjával, törökülésben ülve eleinte kissé kilógott a klasszikus jazzhangszerek közül, ám viszonylag rövid idő alatt megtalálta a közös hangot társaival, hogy végül egy őrületes jammelésbe kezdjenek. Bár a hangszeres szekcióban egyértelműen a férfiak voltak többségben, Szakcsi vokális szempontból a női hangokat részesítette előnyben: Rostás Mónika áradó és selymes orgánumát találóan kiegészítette Miczura Mónika nyersebb, túlvilágibb énekhangja. Chatterjee az indiai férfihang elementáris erejét hozta a színpadra, míg Rostás Csaba szájbőgőzése a cigánykultúra jellegzetes ízeit csempészte az előadásba.

A koncert ideje alatt egyik kedvenc időtöltésünkké vált – a Tony Lakatos zseniális szaxofonjátékában való gyönyörködésen túl –, hogy a csapat legzordabbnak tűnő tagját, az amerikai jazzbőgős Anthony Coxot figyeljük, hátha kollégái hangulatára rezonálva elmosolyodik. Bár sokáig úgy tűnt, ez nem következik be, Rostás Csaba cigánytánca megtörte a jeget.

A közönség egészére akkor terjedt át a szűnni nem akaró mosoly, amikor az észak-indiai táncstílust, a kathakot művelő Adittee Bhagwat is a színpadra lépett: a bájos táncosnő kecses, mégis határozott mozdulataival olyannyira levett mindenkit a lábáról, hogy az addig esetlegesen szkeptikusabb nézők is megadták magukat. Sajátos hangszerével, a lábaira erősített többsoros csörgővel ráadásképp a hangzáshoz is nagyban hozzájárult, aminek köszönhetően a nézőtér soraiban jócskán megszaporodtak a nyakukat nyújtogató delikvensek. Sokan ugyanis nem akartak hinni a fülüknek, hogy egy meztelen női láb képes ilyen erőteljes dobbantásokra. Az este csúcspontja kétségtelenül a két táncos egyszerre humoros és megható táncos párbeszéde volt, amely során az indiai táncosnő eleinte szégyenlősen, majd egyre szenvedélyesebben igyekezett utánozni a férfi mozdulatait.

 

 Fotó: Éberling András