A boszorkányok a Halloween elengedhetetlen kellékei. De vajon mitől válik valaki boszorkánnyá, és hogyan és miért üldözték őket abban a bizonyos sötét középkorban? Olvass tovább, és megtudod.
Miről ismerszik a boszorkány?
Az antropológusok 2 csoportba sorolják a mágikus tevékenységet űző személyeket: boszorkányokra és mágusokra. Előbbibe azok tartoznak, akik születésük óta különleges képességekkel bírnak, míg utóbbiba azok, akik tanulás által tettek rá szert. A középkorban és kora újkorban bárkit boszorkánynak minősíthettek, aki jövendőmondással, gyógyítással, vagy bábáskodással foglalkozott.
Könnyen boszorkánnyá kiálthattak volna ki téged is, ha az alábbi tulajdonságokkal bírsz
- egyik kezeden vagy lábadon 6 ujj van
- burokban, foggal, vagy bármilyen testi rendellenességgel születtél
- szereted az állatokat (főképp a macskákat)
- értesz a gyógyfüvekhez
A leggyakoribb bűbájok
Bármennyire is sokan nézték rosszallóan a boszorkányok ténykedését, legalább annyian vették igénybe szolgáltatásaikat. A leggyakrabban megrendelt varázslatok a következőek voltak:
- Szerelmi bűbáj: Bizony, a szerelem minden korban a problémák forrását jelentette. Voltak, akik mások fejét akarták elcsavarni, mások inkább viszonzatlan érzéseiktől akartak megszabadulni.
- Rontás: A rosszindulat sem hiányzott sosem az emberekből. A varázslatot arra is gyakran használták, hogy leszámoljanak riválisaikkal, ellenségeikkel. Az agyafúrt boszorkány ilyenkor kétszer is pénzhez juthatott. Először a rontást kérő egyénnel fizettette ki szolgáltatásait, majd a balszerencse sújtotta embernek ajánlotta fel segítségét, természetesen csak ellenszolgáltatás fejében.
- Pénzszerzés: Pénzből sosem elég, tartja a mondás, és mint látszik, elég régi bölcsességről van szó. A középkori banyáknak gyakran kellett helyettesíteniük az aranyat termő fát, és pénzt varázsolni kuncsaftjaik asztalára.
Boszorkányok márpedig mindig is voltak
Már Mózes törvénykönyve is arra szólít fel: „Varázsló asszonyt ne hagyj életben!”, de a Római Birodalom törvényei is tiltották a varázslást. A középkorban akkor élénkült fel leginkább ez a téma, amikor éhínség pusztított, vagy társadalmi feszültségek jelentkeztek. Ennek az oka egyszerű: az embereknek bűnbak kellett, akit okolni lehetett a balszerencséért. A kipécézett személyek általában nők voltak, mivel a keresztény elvek szerint a nők esendőbbek, bűnre hajlamosabbak, mint a férfiak, ezért valószínűsíthetőbb, hogy a bajok forrása is náluk keresendő.
Ellenségből boszorkány
A boszorkányüldözés csak állami és egyházi segítséggel valósulhatott meg és válhatott hatékonnyá. A két csoport bátran támogatta az ilyen jellegű akciókat. Míg a király a vagyonos vagy lázadó nemeseket akarta ezzel az eszközzel kiiktatni, addig az egyház az eretnek gondolatoknak indított hadat, de még a parasztok is saját céljaikra használták fel az inkvizíciót. Általános eset volt, hogy a kereskedők vagy földesurak legnagyobb riválisukat vádolták meg boszorkánysággal, hogy így számoljanak le velük. Olykor még családtagokat is feljelentettek, hogy ne kelljen az örökségen osztozkodni.
Bizonyítani a bizonyíthatatlant
A boszorkánysággal vádolt személyt minden esetben a bíróság elé citálták, ahol bizonyítania kellett ártatlanságát. Az ítélethozók ilyenkor különböző próbáknak vetették alá a megvádolt embereket. Ilyen volt a vízpróba is. A boszorkánynak titulált ember végtagjait összekötötték, sokszor még súlyt is erősítettek a testére, majd belökték a vízbe. Hogyha a folyó vagy tó alján maradt, akkor ártatlannak bizonyult, viszont ha a víz felszínén lebegett, boszorkánynak minősítették. A dolog szépséghibája csupán annyi, hogyha valaki egyszer lesüllyedt a víz aljára, nem biztos, hogy élve emelték ki utána belőle.
