Nos, a kérdésre a válasz: egyértelmű IGEN. Legalábbis ha – nem jól, csak – rendesen megírt könyvet szeretnénk venni, egy forint híján 4000 Ft-ért. A szürke ötven árnyalata mégis siker? Mi a titka a sikernek?
A második kérdést is gyorsan megválaszolhatjuk: fogalmunk sincs. Esetleg szociológiai, pszichológiai, társadalom-lélektani elemzésekbe bocsátkozhatnánk, de egy ilyen mélységű könyv olvastán felesleges lenne az erőfeszítés. A szürke ötven árnyalata ugyanis irodalmilag értékelhetetlen, de ezzel együtt kellemes időtöltés a férfiakban/férjükben csalódott/megcsömörlött, idő-/egzisztenciahiánnyal küzdő hölgyek számára, egy bizonyos kor felett. A magyar és külföldi kritikában is gyakran használt „mamipornó” jelzőt erősen megalázónak gondoljuk, így csak annyit írnánk, hogy van az a korosztály, amelynek tagjainak nemcsak a napi elektronikus kütyükkel, de a hálószobában használatos kütyükkel is gondjai vannak. No, nem a mindenféle csipeszekről, ragasztószalagokról, ostorokról, golyókról és egyebekről van szó itt, amelyek nagy számban és fantáziadúsan felhasználva vonulnak fel a könyv lapjain, hanem arról, hogy a 2. világháború után nem sokkal születetteket a szülők nem nagyon oktatták ki arra, hogy mit kéne csinálni a hálószobában – az éhenhalás elleni küzdelem ugyanis sokkal fontosabb volt számukra.
E. L. James könyve – egy trilógia első kötete – áprilisban robbant be az amerikai köztudatba azzal, hogy kb. két nap alatt elfogyott, és azóta rengeteg nyelvre lefordítódott – emellett a barkácsboltok és a nyakkendőbiznisz fellendülését hozta magával. Manapság ha egy nő fényes szürke nyakkendőt ajándékoz élete párjának, az felhívás a szado-mazóra, így aztán jobb, ha elgondolkodunk, mielőtt még félreérti a szándékot.
És persze az sem véletlen, hogy nem sokkal a magyar megjelenés után Tótisz-mémek kezdtek keringeni a neten – a regény fordítója, Tótisz András ugyanis elég nagy bakot lőtt munkája során. Ez csak egy probléma, a másik – a mi szempontunkból fontosabb – gond az, hogy a könyvnek elvileg volt egy szerkesztője, akinek ezt – ha nem is figyeli sorról sorra az eredetit – észre kellett volna vennie. Meg aztán: a „szent tehén” és „szentséges basszantyú” szókapcsolatok eléggé viccesek, de hogy minden második káromkodás ez legyen, az kissé hervasztó. Arról nem is beszélve, hogy az olyan szókapcsolatokkal, mint például a „jópofiskodni akar” nem nagyon lehet mit kezdeni. Szintén szerkesztői hibának – avagy a fordító keményvonalasságának – tudható be, hogy az első tíz-húsz oldal után legszívesebben falhoz vágnánk a könyvet. Rendben van, hogy pornó, de ennyi germanizmuson és félrefordításon, sutaságon (p. „digitális magnó”) elég nehéz túljutni.
Akinek sikerül, az egy lassacskán csordogáló, a pornójelenetek kivételével eseménytelen, vágyakozástól és önvádtól csöpögő könyvet sikerül leküzdenie, amelynek úgy van vége, hogy nincs vége – nyilván alig várják a tisztelt olvasók, hogy a második kötetben, A sötét ötven árnyalatában végre megtudjanak valamit a titokzatos Mr. Greyről, aki valószínűleg nem véletlenül kapta ezt a nevet – Oscar Wilde Dorian Grey-e után szabadon…
E. L. James: A szürke ötven árnyalata
Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2012.
254 oldal, 3999 Ft