Kulcsár Noémi: „A magyar értőbb közönség”

Július 17-én a szombathelyi Bartók Fesztiválon mutatják be Kulcsár Noémi koreográfus és táncművész új darabját, az Eötvös Péter zenéjéből dolgozó Tale-t. A darab olyan kérdéseket dolgoz fel, mint mi életünk értelme és hogy milyen bátorságnak kell bennünk lenni ahhoz, hogy életünk egész és kerek legyen. Noémivel egy kávé mellett eddig utazásairól, a német és magyar közönség közti különbségekről, a magyar táncéletről és persze az új darabról beszélgettünk.



Hamburg, München, Budapest, Győr… Törekedtél művészként arra, hogy ennyi helyen élj már csak az inspiráció miatt is, vagy egyszerűen így hozta az élet?

Törekedtem rá. Mindenképpen fontos volt, hogy Európában vagy külhonban is valahogy megvessem a lábam, hogy kintről is szerezzek tapasztalatokat, élményeket. Aztán az is, hogy itthon is tovább tudjak dolgozni és megismerjem a hazai alkotókat, és önmagamat is kipróbáljam alkotóként.

Mennyire volt különbség ezek között az élmények között? Például München vagy Budapest, a két nagyváros között, vagy ezek és egy kisebb város között, mint Győr.

Vagy akár Eger… Színházilag az egy fontos állomás volt. Mindegyik másban volt erős. A kisebb városokban pont az volt érdekes, hogy az adott színház és az adott hely műhelymunkáiból mit tudtunk kihozni, és hogy tudtunk dolgozni. A metropoliszok pedig azért, mert a környezet, a társművészetek könnyebb kapcsolódásai, a nagyobb művészi közönségek inspirálóan hatottak rám.

A közönségben éreztél különbségeket?

Szerintem a magyar értőbb közönség. Azt érezem, hogy Magyarországon lenne igény a modern táncra és van is rá kereslet. Ha egyszer eljön valaki valamilyen kortárs táncelőadást vagy balettelőadást megnézni, az már jó élménnyel távozik. De azt látom, hogy az első lépést viszont nehéz megtenni. Van egy ellenállás a tánccal, hogy jaj, ezt én nem fogom érteni, nem fogom felfogni, mit akarnak ezzel nekem mondani, aztán eljön, és utána már jönne is újra.

Van valami titka, hogy rávegyük az embereket arra, hogy eljöjjenek erre a bizonyos első előadásra?

Szerintem esetleg egy jó cím, egy jó zene… Ezek mind jó döntések lehet. Nekem például októberben lesz egy premierem, A vágy villamosa Tennessee Williamstől, ami már alapvetően egy olyan mű, amit az emberek zömmel ismernek, és legalább annyit tudnak majd, hogy ki kicsoda benne. Ez egy jó kezdet.

„Azt érezem, hogy Magyarországon lenne igény a modern táncra és van is rá kereslet. Ha egyszer eljön valaki valamilyen kortárs táncelőadást vagy balettelőadást megnézni, az már jó élménnyel távozik.”


Érdekes, hogy azt mondtad, hogy Németországban kevésbé olyan értő a közönség, mint például Magyarországon. Ha mással beszélnék, azonnal azt feltételeznék, hogy fordítva van. Talán a német közönség habitusa, a politikai berendezkedése miatt is, ami miatt azt gondolhatjuk, hogy liberálisabban gondolkodik…

És ez így is van. De pont ettől nincs is olyan kritikai érzése. Ez nagyon érdekes. Például ott van az olasz közönség, ahol mindig van egy nagyon erős kritikai él. Ott észrevesznek mindent. Ne billegjen az a táncos, hanem álljon a lábán. Ilyen szempontból elfogadóbb a német. Ez a helyes megfogalmazás, hogy elfogadóbb. Vagy talán máshogy áll hozzá. De az tény, hogy pont a liberálisabb hozzáállásuk miatt lehet bátrabban kísérletezni, minden műfajban, az operától kezdve, kortárs táncon és baletton keresztül a musicalig.

A magyar ember inkább azt mondom, hogy tehetségesebb. Mikor én kint voltam nem is volt német kollégám, annyira különböző nációkból érkezett mindenki. Nagyon szerettem kint lenni. Főleg Hamburgot imádtam.

Milyennek érzed a magyar táncvilágot? Ha már a közönség jó…

Igen, ha már a közönség jó… (nevet) Igen, bizakodó és optimista vagyok. Jó élmények érnek. Amikor darabokat készítek, utána jó élmények érnek, mert tetszik a közönségnek. Hogy hogy áll a táncszakma Magyarországon… Ügyesebben össze kell fogni, össze kell állni, ügyesebben képviselni magunkat, összefogni a különböző műfajú táncszakembereknek, együttesvezetőknek. De efelé is van valamilyen törekvésé. Én legalábbis bízom benne.

Másodszor említed, hogy bizakodó vagy és próbálsz optimista lenni. Erre ekkora szükség van?

Mindenképpen, mert anélkül az egész nem ér semmit, ha nem hiszünk abban, hogy az jó, amiért csináljuk. Csinálhat az ember jót és rosszat is, de ha az jó, amiért csináljuk és a munkafolyamat is építő jellegű dolog, akkor szerintem megéri. Én ezért vagyok optimista. Én ezt szeretem csinálni és ezt akarom csinálni. Húsz év múlva is.

Hinni kell abban, amit csinálunk, hogy jó lesz… Ez rendben van, de mennyire tud működni Magyarországon? Említetted, hogy Németországban a liberálisabb közönség sokkal jobban elfogad mindent, így ott könnyű bízni a sikerben, kevésbé kell aggódni. Optimizmus ide vagy oda, Magyarországon azért óvatosabban kell gondolkodni?

Lehet. Bár én most az Eötvös Péter-darabban, aminek lassan lesz a bemutatója, úgy éreztem, hogy teljesen elengedem a fantáziámat és Péter zenéjére koncentrálva azt terítem ki a színpadra, amilyen impressziók értek, és azt próbálom a mozgás-tánc nyelvén interpretálni. De lehet, hogy van valamilyen fék az alkotókban, valami átgondoltság, hogy megfeleljen a közönségnek.

„A magyar ember inkább azt mondom, hogy tehetségesebb. Mikor én kint voltam nem is volt német kollégám, annyira különböző nációkból érkezett mindenki.”


Honnan jött a Tale ötlete?

Tavaly nyertem egy ösztöndíjat és megkeresett a Filharmónia. Kiderült, hogy már látták a darabomat és szeretnék, ha Eötvös Péterrel készítenék egy művet az ő zenéjére. Neki leginkább operabemutatói vannak, Nyugat-Európában, sőt az egész világon ismert zeneszerező. Erre a felkérésre szívesen igent mondtam és most itt tartunk már a finisben.

„Jöttem a mindenségbe, törpe lélek;
honnan? Ki tudja! Tengve, lengve élek;
miért? ne kérdezd! És mint a szél a pusztán,
csak imbolygok, nem tudva: hova térek.”


A darab leírása egy verssel kezdődik. Hol találtad a verset?

Nagyon szeretem a szürreális dolgokat és szürreálisan megragadni valamit. A mozgásom is olyan, hogy groteszkből szinte már túlhajlik és egy nagyon extrém fizikai létet is kíván a táncostól. Mikor olvastam ezt a kis idézetet azt gondoltam, hogy ez az, amivel össze tudom kapcsolni a zenét és a mozgásvilágomat. Szembe jött velem, már nem tudom, hogyan, de szembe jött, és úgy ahogy van megragadtam. Különben nem vagyok egy filozofikus alkat.

De kitaláltam ennek a darabnak a filozófiáját, hiszen minden mesének van egy kicsi filozófiája. Kicsit fel van fűzve egy történetre, de nem az a jelentős benne.

A darab egyik kérdése, hogy ki milyen életfeladattal jön világ. Neked mi az életfeladatod?

Én azt a késztetést érzem gyerekkorom óta, hogy kreáljak, létrehozzak valamit, hogy megszülessen valami. Táncművészként is imádtam, mikor más alkotóval kellett együtt dolgozni, de valahogy mindig azt éreztem, hogy valamit én akarok csinálni.

Az élettörténetről jutott eszembe, hogy minden író meg tud fogalmazni egy ars poeticát. Te táncosként, koreográfusként meg tudnál fogalmazni egyet?

Nehéz kérdés. Egy biztos, hogy valami olyasmi, hogy a test minőségei nélkül nincs őszinte érzelemközvetítés. De ez nem biztos, hogy a legizgalmasabb megfogalmazás (nevet).

Életbátorságról is szó esik. Te hogy állsz a bátorsággal?

Nem lennék ott, ahol most vagyok bátorság nélkül. Az élet minden területén kell. Persze bizonyos kereteken belül próbálok csak bátornak lenni.

Képek: Kulcsár Noémi Tellabor


 

Tale

Július 17. Csütörtök 20:00

Bartók Fesztivál, Szombathely

Jegyek: 2500 Ft