Ha azt mondom, Japán elsőre biztos a Fuji, a sushi, a virágzó cseresznyefák, vagy a copfos-térdzoknis iskolás lányok jutnak eszedbe. Pedig a felkelő nap országa egyéb érdekességeket is tartogat nekünk, kerekszeműeknek. Ott laknak például a világ legrettenetesebb és egyben legfurcsább celluloidszörnyei, a kaijuk is.
A japán Toho filmstúdió 1954-ben mutatta be a filmtörténet első valódi Kaiju-filmjét: az azóta már mozi-ethosszá – és persze, kelléktári relikviává – nemesedett Godzillát a híres Ishirō Honda rendezte. A történet főszereplője, egy hatalmas és mogorva fröccsöntött gumisárkány, aki egy nukleáris baleset következtében vérszomjas szörnyeteggé mutálja magát, és azonmód nekilát Japán építészeti értékeinek lebontásához, valamint a jobb sorsra érdemes lakosság módszeres vegzálásához.
Folytassa Godzilla!
Ma már nehéz elhinni, de a bemutató igazi pánikhullámot váltott ki a japánok körében, akiket a második világháborút lezáró hirosimai és nagaszakii atomcsapásra emlékeztetett a sztori. A film mégis (vagy éppen ezért) hatalmas sikernek bizonyult, így a jó öreg Godzilla még számtalan folytatásban, feldolgozásban és remake-ben marcangolhatta a gyöngyvásznat és a nézők idegeit.
Többek között az 1955-ös Godzilla Raids Againben, amelyben első valódi ellenfelével, a később szövetségesévé váló óriás Ankylosaurus-Ceratosaurus-krokodil patchwork Angurius-szal, és az 1962-es King Kong vs. Godzillában, amelyben az amerikai filmgyártás leghíresebb „Kaijujával”, az 1933-ban bemutatott, Merian C. Cooper és Ernest B. Shoedsack rendezte örök klasszikus főhősével, a New Yorkot feldúló King Konggal csapott össze. No meg persze az 1974-es Godzilla vs. Mechagodzillában, amelyben saját robot-doppelgängeréve folytat elkeseredett párharcot az utolsó csepp vérig – illetve gépolajig.
Ahová nézek, szörny terem
A Rodan című 1956-os Kaiju-sikert szintén a nagyipari rémgyártásra szakosodott Toho készítette; az aranykezű trükkmestereknek ezúttal is Honda dolgozott a keze alá. Az „Ég hatalmas Szörnyéről” szóló, az Egyesült Államokban is nagy sikerrel bemutatott film egyik különlegessége az volt, hogy színes nyersanyagra forgatták. A másik pedig maga a címszereplő, aki bár svádáját tekintve inkább komikus, mint vérfagyasztó hatást keltett – leginkább egy alaposan elrajzolt Pterodactylusra emlékeztetett – mégis tömegeket vonzott a filmszínházakba.
Ahogy az 1965-ben bemutatott Gamera is. Az óriás teknősszörny válogatott kalandjait vászonra állító sorozat első darabját Noriaki Yuasa rendezte. A film alkotóinak és producereinek célja az volt, hogy meglovagolják a Godzilla- és a Rodan-mozik keltette divathullámot – de Gamerának sikerült az, ami csak kevés pályatárásának jött össze, és a nemzetközi szörnyfilm-szcéna egyik legnépszerűbb, sok folyatást megért figurájává vált. A Hidegháborúban játszódó, a korszak politikai aktualitásaira is reflektáló történet a Godzilláéhoz hasonlóan egy atomrobbanással kezdődik, és a zsánerre jellemző módon féktelen pusztítással (komplett városok romba döntésével és rettegő tömegek lemészárlásával) folytatódik. Persze, a konfliktus megnyugtató lezárása – a Kaiju-filmek elengedhetetlen elemének számító happy end – ezúttal sem maradhat el: az emberiség megint egyszer legyőzi a múlt ködbe vesző mélységéből felemelkedő gonoszt.
A filmtörténet legvérengzőbb molya
Minden idők legfurcsább szörnyének vászonra születésénél is a műfaj legtermékenyebb műhelye, a Toho stúdió és legnagyobb hatású rendezője, Ishirō Honda bábáskodott. Az 1961-es Mothra sztorija egy elfelejtett szigeten, Infant Islanden kezdődik, ahol egy ősi és primitív törzs éli háborítatlan ártatlanságban kőkorszaki mindennapjait. Egészen addig, amíg a Godzilla-filmek fiktív nagyhatalma, az Egyesült Államokat jelképező Rolisicia, el nem kezdi Bikini-szigeteknek használni a földdarabot, és kísérleti atomrobbantásokba kezd.
Amikor egy portyázó halászhajó, a Daini-Gen’you-Maru tájfunba keveredik a sziget környékén, a japán parti őrség keresőcsapatot szervez a túlélők felkutatására. Rá is találnak négy, a csodával határos módon életben maradt tengerészre, akiknek erejük végső megfeszítésével sikerült partra vergődniük az Infant-szigeten. Miután kórházba szállítják őket, az orvosok döbbenten konstatálják, hogy nyomát sem találják rajtuk a sugárfertőzésnek. A legénység tagjai elmondják, hogy a lakatlannak hitt sziget őslakói gyógyították meg őket; hihetetlen megmenekülésük történetét persze az egyik helyi lap minden lében kanál újságírója is megszellőzeti.
Roliscia és Japán persze azonnal kutatócsapatot indít a titokzatos sziget felfedezésére. A csoport vezetője a rejtélyes Nelson, míg potyautasként egy rámenős újságíró is csatlakozik a csapathoz. Nelson két apró tündérkét talál a szigeten, akiket magával is visz Japánba, ahol egy showműsor keretében mutogatja őket az ámuló – és persze fizetőképes – közönségnek. Amivel persze magára vonja a sziget hatalmas istenségének, az óriás-pillangó Mohtrának a haragját.
Újra meg újra
A klasszikus japán Kaijuk – bár készítőik maguk is két marokkal merítettek az olyan filmtörténeti klasszikusokból, mint az 1915-ös német némafilm, a Gólem, vagy Fritz Lang 1924-es Die Nibelungenje – a kortárs hollywoodi alkotókat is megihlették.
A Godzilla 1988-ban bemutatott amerikai remake-jét Roland Emmerich rendezte, és olyan világszerte ismert sztárok szerepeltek benne, mint Matthew Broderick, Jean Reno és Maria Pitillo. A franciák is megcsinálták a maguk újráját: a 2001-es Farkasok szövetsége az utóbbi húsz év egyik legjövedelmezőbb európai mozijává vált. Aztán jött a Gyűrűk Urával világhírűvé vált Peter Jackson 2005-ös King Kong-adaptációja, és persze a 2008-as monumentális szörnymozi, a Cloverfield, ami a kritikusok egy része szerint a 2001-es New York-i és washingtoni terrortámadások egyik különösen jól sikerült metaforikus filmes ábrázolása.
Tetszett a cikk? Akkor olvasd el ezeket is!
Doomsday Survival Kit – Túlélőcsomag világvége esetére
Mindennek vége! Felkészültél?
Ezeket a filmeket látjuk 2013 első felében
