Gyönyörű polgárlakás a Baross utca egyik bérházának első emeletén. A szalonban régi fafogasokon lógnak a ruhák, a cserépkályha üveglapokkal burkolva, a falon színes kalapok sorakoznak egymás mellett. Körbe zsúfolt műhelyek, antik kalapformák egymás hegyén-hátán, óriási munkaasztalok. Ez itt a Flatlab, itt dolgozik együtt hat tervező, grafikus és művész – Kasza Emese, Geréby Zsófi, Erdei Ildikó Virág, Szőke Gergely és Gergely Linda – egymás mellett, egymást segítve és inspirálva. Ezúttal Kasza Emesével, az egzotikusan csengő Mei Kawa márka anyjával beszélgettem.
Mindig is divattervező szerettél volna lenni?
Egészen kicsi koromban stewardess akartam lenni, világot látni, nyelveket tanulni. Viszonylag korán kiderült azonban, hogy van kézügyességem, édesapám révén pedig az építészettel kerültem kapcsolatba, így a ruhatervezés és az építészet iránti érdeklődés sokáig párhuzamosan haladt. A divattervezés végül vonzóbbnak bizonyult, így tudatosan kezdtem készülni erre a pályára: varrónői szakközépiskolába jártam, hogy megtanuljam a ruhakészítés csínját-bínját, ezután jött az iparművészeti egyetem. Az építészet azonban továbbra is nagyon közel áll hozzám, az építészetet és a ruhatervezést sok szempontból rokon szakmának tartom – mindkettő egy adott tér igény szerinti alakításáról szól, hasonló gondolkodásmódot igényel.
Mi inspirál az építészetben?
A meglepő, oda nem illő, sokszor humoros megoldások azok, amelyek inspirálnak. Herzog & de Meuron építészpáros munkásságát tudnám példaként említeni. Betonra nyomtatott fotók, vagy a barcelonai Fórum épülete – egy gigantikus háromszög, aminek a plafonját kis üvegháromszögekkel bélelték ki. A háromszög teste szinte lebeg a térben, ha az ember besétál alá, és felnéz, a darabjaira hasított égbolt tárul elé – számomra ez maga a varázslat! Ezek azok az izgalmas megoldások, amelyek megmozgatnak, és amelyeket a saját munkámban is igyekszem alkalmazni – ellentétpárok társítása, apró fricskák egy hagyományos öltözeten…
Hogyan jelennek meg ezek az apró fricskák az általad készített ruhákon?
Egy hagyományos mellényből kiindulva készítettem például egy olyat, amelynek bizonyos részeit gumipántokkal helyettesítettem. Egy zakóval felvéve átlagos mellénynek tűnik, de önmagában hordva felfedi a váratlan oldalait. Emellett játszadoztam az inggallérokkal, bíbelődtem a kabátok cipzárjaival is. A praktikum nagyon fontos szempont számomra – a kabát a cipzárak segítségével például három-négyféleképpen átalakítható, alkalomnak megfelelően.
A 2011 évi nyári kollekció volt az első önálló munkád – miért éppen férfikollekcióval indítottad a saját márkád?
Az egyetem után évekig a Hepp csoport részeként dolgoztam. Elsősorban női ruhákat terveztünk, de mivel nagyon sok megkeresés érkezett a fiúk részéről is, fokozatosan engedtünk a kéréseknek. Engem megragadott a férfiruha tervezés világa, akkor határoztam el, hogy ha egyszer lesz saját márkám, akkor ezzel indítom majd. Most pont fordítva alakulnak a dolgok: a fiúk nagyon örülnek neki, de mellette egyre több lány is megkeres…
Mennyiben más férfiruhát tervezni, mint nőit?
Nagyon érdekes és izgalmas terület a férfiruha tervezés, mindenképpen más megközelítést követel. A praktikum, a hordhatóság, a kényelem és az időtállóság sokkal nagyobb hangsúlyt kap – ezáltal mindenképpen kötöttebb műfaj a női ruha tervezéshez képest. Számomra pont ez jelenti a kihívást, az izgalmat – a határok feszegetése. Úgy érzem, talán itt lehet nyomon követni, hogy női szemmel közelítem meg a témát. Igyekszem feltérképezni a férfiak igényeit, megfigyelem, hogy hogyan viselkednek egy ruhadarabban, melyek azok az elengedhetetlen szempontok, amelyeket szem előtt kell tartanom. A tervezés, modellezés ideje alatt is fontos számomra a folyamatos visszajelzés tőlük. Mindemellett megpróbálok belecsempészni olyan elemeket, amelyeket ezen tapasztalatok által megismerve alakíthatónak, újraértelmezhetőnek érzek. Ez nem feltétlenül a díszítésre értendő – sokkal inkább szabászati, formaalakítási metódusokra.
Elfogadnak téged mint női tervezőt?
Többször volt már rá példa, hogy csodálkozott a vevőm, amikor kiderült, hogy nő vagyok. A markát látva egyértelműnek tűnt, hogy férfi tervező van a háttérben. Ezt biztatónak tartom: azt jelenti, hogy jó irányba haladok, hogy működőképes az, amit alkotok!
Mennyire nyitottak a fiúk a ruháidra?
Egyelőre félénkek. Elismerik, hogy gyönyörűek a ruhadarabok, de általában hozzáteszik, hogy „de én ezt magamon nem tudnám elképzelni”. Van olyan, aki rögtön beleszeret egy-egy ruhadarabba, de olyan is, aki egyáltalán nem érti, hogy mit szeretnék kifejezni. Amit csinálok, az igenis egy rétegnek szól, ez nem H&M kollekció, amely óriási példányszámban készül, és potom pénzért beszerezhető. Ezek gondosan végiggondolt, egyedi darabok.
Ehhez képes viszont elég barátiak az árak…
Ez az egyik nagy előnye a saját stúdiónak – lehetővé teszi, hogy megkerüljük a dizájnboltok sokszor igen borsos jutalékait.
A következő nyári kollekcióról el lehet már árulni valamit?
Alakul. Még nem szeretnék konkrétumokat mondani, de az biztos, hogy a lányok is tudnak majd miből válogatni. A stúdió kialakítása sajnos rengeteg energiát kivett belőlünk, és a saját márkám mellett színházban is dolgozom, szóval még egy picit várni kell a következő kollekcióra.
Mesélnél a színházi munkádról?
A színház az építészet mellett a másik nagy szerelmem. Még az egyetemi évek alatt kezdtem el a Kolibri színházban dolgozni a sminkes, fodrász és tárrészlegen. Ott ragadtam, most már kilenc éve dolgozom ott, időközben előléptem tárvezetővé. Emellett máshol is nagyon szívesen vállalok jelmezes felkéréseket, főleg táncszínházaknak szoktam dolgozni.
Melyiket élvezed jobban, az utcai viselet tervezését vagy a jelmezkészítést?
Teljesen más a kettő, nehéz összehasonlítani. A színház esetében van egy koncepció, egy dramaturgia, meg kell felelnem a rendezői elvárásoknak – nagyon sok mindenben meg van kötve a kezem, mégis valami nagyon karakteres, lendületes dolgot kell létrehoznom, sokkal jobban „elszállhatok”. Az utcai viseletnél pedig végképp meg van kötve a kezem. Hiába én vagyok a tervező, nem csinálhatok akármit. Ha el szeretném adni az árut, figyelembe kell vennem a vásárlói igényeket. A szabályokat be kell tartanom, ezek között a keretek között kell belecsempésznem a ruhadarabokba a saját világomat. Mindkettő óriási kihívás!
Milyen tervezők inspirálnak?
A régi nagy japán tervezők, Rei Kawakubo, Yamamoto, Issey Miyaki, illetve az új nemzedék, akik az ő nyomdokaiba léptek. Nagy hatással van rám Chalayan, aki formatervezőből lett divattervező, és Alexander McQueen természetesen. Az újak közül Damir Doma, akit nagyon frissnek és karakteresnek, illetve Siki Im, akinek a világa nagyon közel áll az enyémhez.
Milyen ez a világ, hogyan lehetne szavakba foglalni?
Nehéz szóban megfogalmazni azt, ami nekem egy alkotói folyamat végeredménye. Nekem azok a szavak, amik a vállfán lógnak. És hogy a ruhadarabokban ki mit lát, kiben mit vált ki, az megint más kérdés. Persze teljesen más az, amit az utcára tervezek és az, amit a színpadra, de talán a lényeg egyfajta jelentőségteljes visszafogottság, amely nem a harsánysága, hanem egy egésszé összeálló, kidolgozott részletei révén tűnik ki.
Portré: Lengyel Anna Vera
Galéria fotókreditek:
MEI KAWA 2011-12 ősz/tél
fotó: Hencz Péter
asszisztens: Gáspár Milán
stylist: Pálmai Angie | ATELIER
smink: Tégely Laura
haj: Bíró Vince | Close
model: Pajer Lilla | TrendAttack, Kiss Dávid
MEI KAWA 2011 tavasz/nyár
ruhák: MEI KAWA
fotó: Galgóczy Németh Kristóf
fotóasszisztens: Balázs András
smink, haj: Kasza Emese
modellek: Kiss Dávid, Varga Vince
cipők: Maians / Cargomoda /
