Itt a Farsang áll a bál

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

A farsang jellegzetessége, hogy a keresztény liturgikus naptárban nem kötődik hozzá jelentős vallási ünnep, alapvetően a gazdag néphagyományokra épül, és csúcspontja a karnevál,  hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyó keddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is. Számos városban ekkor rendezik meg a híres karneválokat , mint például a riói – és a velencei karnevált, Magyarországon pedig a farsang legnevezetesebb eseményét, a mohácsi busójárást.

A farsang lényege a tél temetése  és a tavasz eljövetelének ünneplése.  Az álarcok, mint maszkok és a felvonulás sok helyen a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgált, és a termékenységet is biztosította.

A farsang elengedhetetlen velejárója a farsangi fánk, amel elterjedésének történetéről egy híres legenda él a köztudatban. Állítólag Marie Antoinette királyné egy farsangi álarcosbálról megszökött, és álöltözetében elvegyült a tömegben.  A sétálás közben megéhezett a királyné, így egy mézeskalácsos mestertől vásárolt egy fánkot, ami annyira ízlett neki és ettől kezdve a királyi lakomák kedvelt finomságává vált.

Íme egy remek farsangi fánk recept, ami picit bonyolult ugyan, de megéri elkészíteni!

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt

  • 4 tojássárgája

  • 5 dkg vaj

  • másfél dkg élesztő

  • másfél dl tej

  • 4 dkg porcukor

  • 1 evőkanál rum

  • kevés citromhéj

  •  só

  • 5 dl olaj


A tejben futtasd fel az élesztőt. Keverd ki a tojássárgáját egy kanál cukorral, öntsd hozzá a rumot és a reszelt citromhéját. A lisztet egy kevés sóval, a kikevert tojássárgájával és a felfuttatott élesztővel jól dolgozd össze. Ezután olvaszd fel a vajat, és add hozzá a masszához, majd fakanállal jól keverd ki a tésztát. Amikor hólyagosodni kezd, és elválik az edény falától, lisztezd le kicsit, majd ruhával letakarva, langyos helyen keleszd. Ha megkelt, borítsd lisztezett deszkára. Nyújtsd ki, szúrd ki fánkszaggatóval, rakd lisztezett ruhára, és hagyd még egy kicsit kelni. Ezután az ujjaddal kicsit nyomd be a közepét, majd a benyomott oldalával lefelé, nem túl forró olajban, fedő alatt süsd meg. Amikor megpirult, forgasd meg, és fedő nélkül süsd készre. Tálalás előtt hintsd meg porcukorral, és kínálj hozzá finom baracklekvárt.