Október 23-án olyan adag filmpremiert kapunk a nyakunkba, hogy bátran kijelenthetjük, hogy eddig ez a hét lesz az egyik legtermékenyebbike 2014-nek. Persze nem szabad csodálkozni, sebesen közeleg az Oscar-szezon, érkeznek a filmek, amik 2015 februárjában megküzdenek majd a díjak díjáért. Végre debütál a Harag, ami a második világháborús filmeknek valószínűleg egy új kiskirálya lesz, A bíróban pedig egy bonyolult apa-fiú csatát követhetünk végig. Az ismeretlen Drakulával megint lehúznak egy bőrt a vámpírokról, de legalább most úgy néz ki elég kreatívan, a Fák jú, Tanár úrban pedig közelebb kerülhetünk a német humorhoz, míg a franciákat ezen a héten A kis Nicolas nyaral és az isteninek tűnő Két nap, egy éjszaka képviseli. A legerősebb alkotás az orosz Levitán lesz, minden súlyos másodpercével. Imádjuk ezt a hetet.
Harag
Az őszben az egyik legjobb dolog vitathatatlanul az, hogy szép lassan elkezdenek szivárogni azok a filmek, amiknek készítői és szereplői majd az Oscarért izgulhatnak. Ilyen a Brad Pitt főszereplésével készült Harag is, mely a II. Világháború utolsó időszakát dolgozza fel. Wardaddy és évek alatt összeszokott csapata az utolsó csatákat vívja a németek ellen, mikor is gondoskodásuk alá kell venni egy újoncot, akivel mi nézők együtt tanuljuk meg a háború és a győzelem minden borzadalmát, miközben a kis csapat több száz náci ellen veszi fel a harcot. Az idei év egyik legjobban várt filmje és várhatóan legnagyobb kedvence.
A bíró
Hank, a nagyvárosi jogász nem a legérzékenyebb ember hírében áll, ám mikor vissza kell utaznia szülőházába anyja halála miatt, neki is le kell vetkőzni a kőszívű szerepét. A legnehezebb feladatok egyike, hogy újra találkozzon apjával, aki miatt viszont maradnia is kell – a beteg, korábban bíróként dolgozó Joseph Palmert ugyanis gyilkossággal vádolják, és bár Hank nem akar segíteni, végül mégis győznie kell a családon belüli kötelékeknek. Vagy mégsem? Igazi Oscar-esős szereposztás olyan színészekkel mint Rober Downey Jr, Billy Bob Thornton, Rober Duvall vagy Vera Farmiga. Kihagyhatatlan.
Az ismeretlen Drakula
Egészen elképesztő, hogy még mindig tudnak bőrt lehúzni a vámpír sztorikról, ugye? Azért most szerencsére nem egy vegetáriánus vámpírral ismerkedhetünk meg, magával a kultikus Drakulával, aki mögé az alkotók érdekes előtörténetet teremtettek. A gonosz férfi fiáért és népéért lett vámpírrá, másokat segítve és az újradizájnolt hősünk bizony nem csak lebeg és csinos nőknek szívja ki a nyakát, hanem például egész seregeket mészárol le nagyon tuti denevérek trükkökkel.
Fák jú Tanár úr!
Zeki Müller – akit a hét legszebb férfi színésze játszik – különleges tanár, aki a 10/b diákjait roppant furcsa módszerekkel oktat. Ám ami igazán érdekes benne az az, hogy éjszakánként hobbija az iskola épületében ásni. Nos, természetesen semmi sem véletlen – a férfi (aki igaziból nem tanár, hanem piti bűzönő) az általa ellopott és barátnője által elásott pénzt keresi, amire sajnálatos módon egy egész iskolát építettek. Hamarosan a furcsa projektben egy pedáns kolléganője is segítségére siet… Vajon a precizitás mellett a németeknek megy a humor is?
Két nap, egy éjszaka
A világ egyik legszebb színésznőjét, az Oscar-díjas Marion Cotillardot alapvetően mindig élmény a filmvásznon látni, most pedig egy különleges érdekes alkotásban tűnik fel. A Két nap, egy éjszakában karaktere, Sandra hosszú betegszabadság után kapja meg a hírt, hogy el fogják bocsátani munkahelyéről, mivel nincs elegendő pénz arra, hogy biztosítani tudják fizetését. Egy módon maradhat a cégnél – ha meggyőzi kollégáit, hogy mondjanak le az év végi bónuszukról, amiből ki tudnák fizetni fizetését. Két napja és egy éjszakája van körbejárni mindenkit, hogy meggyőzze őket – mondjanak le pénzükről az ő érdekében.
Leviatán
Nos, el is értünk a hét legjobb filmjéhez, ami azért is nagy szó, mert olvashattunk már például a Haragról, amire csak úgy hullani fog az Oscar – ha nem, ezt a sort februárban átírjuk. A Leviatán Cannes-ban elnyerte a legjobb forgatókönyv díját, a külföldi újságok pedig egészen az egekig emelték az orosz korrupciót acél hidegen feldolgozó alkotást, aminek már a trailer minden másodpercéből érzi sajnos az ember, hogy nem túl csúf ahhoz, hogy ne legyen igaz. Egy férfi története, akitől mindent el akar venni a hatalom. Sajnos nem a múltban játszódik. Kötelező.
A kis Nicolas nyaral
René Goscinny és Jean-Jacques Sempé nagy sikerű regénye most a filmvásznon is megelevenedik, egészen különleges, igazi francia látványvilággal. A leginkább gyerekeknek szóló film a felnőttek számára is felér egy igazi könnyed délutáni vígjátékkal, hiszen már a trailer bővelkedik olyan apró poénokban, amit inkább az idősebb korosztálynak szánnak, persze ezek mellé néha majd biztosan le kell nyelni egy-egy erőltetettebb poént is. De hát a gyerekekért mindent, nem?