Mint minden tisztességes nagyvárosnak, Budapestnek is megvannak a saját rémsztorijai. Bemutatjuk a város rémisztő, furcsa, mindenképpen morbid sztorijait. Következzenek a történelmi érdekességek, hihetetlen legendák és kopogószellemek. Ugye elég bátor vagy hozzájuk?
Pozsonyi úti lakótelep
A szocializmus jelképévé nőtték ki magukat a panelházak. Sok különbség nincsen köztünk, bárhol járunk is, viszont van egy lakótelep Budapesten, ami különbözik a többitől. A Pozsonyi úti lakótelep 17.000 lakását 1969 és 1973 között húzták fel, ám az építkezések előtt volt egy kis plusz feladat. El kellett költöztetni az egykor itt fekvő temető halottait új sírhelyükre. Ám a monda szerint a holt lelkek nem igazán örültek annak, hogy megbolygatták nyughelyüket. Már az építkezésen is voltak furcsaságok, amik megnehezítették a munkások életét, de a bajok leginkább a lakók beköltözése után kezdődtek, akik furcsa hangokat hallottak éjszakánként. Sokak szerint egyszerűen újak voltak a házak, ám a csoszogó, lépésekre hasonlító zajokra nem találtak magyarázatot, ahogyan a többi furcsa jelenségekre sem. Sok helyen állítólag magától kapcsolódtak fel a lámpák, máshol a televízió kelt önálló életre. Kezdetben rengetegen próbálták elhagyni a lakásukat, ám beköltözőkre nem igazán találtak, hiszen a lakótelepről mindenki tudta, hogy szellemekkel teli. Mára már kevesebb mese szól a Pozsonyi úti kísértetekről, de furcsa jelenségekkel – és az ezeket üldöző turistákkal – máig találkozhatunk.
Az Emke-kávéház
1926-ban nem a legjobb híre volt Budapestnek. Az első világháború és a gazdasági világválság miatt rengetegen kerültek nehéz helyzetbe, éppen ezért ekkoriban a fővárost az öngyilkosok városának tartották. Egy fiatal, 25 éves pincér sem találta meg a boldogságot. Már több hónapja küzdött anyagi nehézségekkel, amikor este betért az Emke-kávéházba, ahol többször próbált telefonálni sikertelenül, majd egy idő után két dörrenést lehetett hallani, az odasiető ruhatáros pedig már csak egy holttestet talált. A helyszínelésen viszont érdekes dolog történt: a férfi zsebében találtak egy keresztrejtvényt, melyre rá volt írva, hogy az öngyilkosság oka a megfejtésben található. A rendőrség a bonyolult feladványt azóta sem fejtette meg.
Köztársaság tér
Az 1956-os forradalom egyik legvéresebb helyszíne a Köztársaság tér volt, ahol a feldühödött nép az pártszékházát próbálta elfoglalni, ám a teljes igazság ennél egy kicsit árnyaltabb lehet. A történészek szerint az emberek szentül hitték, hogy a tér alatt titkos kamrák, folyosók és börtön működik, és az itt szenvedő állampolgárokat akarták valójában kiszabadítani, melynek érdekében el is kezdték felásni a teret, eredmény nélkül. Bár kazamaták nem léteztek, ez nem akadályozott meg senkit abban, hogy ne kerüljön előtérbe egy még borzalmasabb feltevés egy óriási darálóról, amivel állítólag a kivégzett rabokat semmisítették meg, egyenesen a Dunába eresztve maradványaikat. A véres rémmese természetesen csak rémmese.
A Lánchíd első öngyilkosa
Budapest büszkeségei a Lánchidat őrző oroszlánok, Marschalkó János remekművei, amiket viszont igazi gúnyáradat ért a felavatást követő időkben. Egy segédmunkás ugyanis elhintette, hogy az oroszlánoknak nincsen nyelve – mellesleg van – ezen pedig a legenda szerint annyian szórakoztak, hogy a szobrász nem bírta tovább a gúnyolódást és belevetette magát a hídról a Dunába, ezzel pedig ő lett a Lánchíd első öngyilkosa. Nos, Marschalkó úr valójában természetes halált halt, ám egy másik monda szerint valójában jól járt az őt ért támadásokkal. Egy fogadás alkalmával ugyanis bebizonyította, hogy az oroszlánok a nyelve igenis nem látszik, ha így tartják a szájukat, ezzel pedig szép összeget zsebelt be a szkeptikusoktól.
