Néhány hete miközben interjúalanyomra vártam, volt szerencsém belehallgatni az Orlai Produkciós Iroda új darabja, a kemoterápiáról és rák elleni küzdelemről szóló Happy Ending olvasópróbájába. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy az embert alapvetően lenyűgözi, ha meghallja Hernádi Judit vagy Hegyi Barbara hangját magától néhány méterre, de ezúttal maguk a dialógusok is olyan erővel operáltak, amitől már-már kirázott a hideg. Hegyi Barbara hangja akkor egy beteg, szomorú nőé volt, mikor viszont néhány héttel később motoros kesztyűjét lehúzva nyújtotta a kezét bemutatkozásra, már olyan életöröm és energia sütött belőle, amit kevés embernél érezhet az ember. Az interjú közben nem hiányzott a kávé – Barbara feltöltött az egész napra. Sőt, hétre.
Múltkor ugyanígy pont itt interjúztam és várakozás közben már hallottam a Happy Ending olvasópróbájából néhány percet. Már az is elég volt ahhoz, hogy azt mondjam, hogy ez egy nagyon jó darab lesz. Egy színész mikor érzi ezt?
Amikor már túl vagyunk a bemutatón. (Nevet) Addig csak reméli. Addig mindannyian iszonyú nagy erővel és energiabefektetéssel dolgozunk és próbáljuk elérni, hogy azok az álmok, amiket gondolunk a darabról, létrejöjjenek és jobb esetben ez meg is történik. De addig csak érzéseid vannak, bizonyosság csak a bemutató után jön el.
Ebben a darabban nagyon komoly témák bukkannak fel, mint a halál, a betegség…
…Kemoterápia vagy nem kemoterápia, mi történik azzal az emberrel, aki rákos lesz, hogyan próbálja túlélni a diagnózistól egészen a túlélésig vagy a halálig az életét. Hogyan gondolkodik, hogyan változtatja meg az életét, mibe kapaszkodik…
„Bizonyosság csak a bemutató után jön el”
Nagyon fajsúlyos témák ezek, amiktől az emberek félnek, mégis érdekli őket.
Persze, hiszen ez az életünk része. Amerre nézel, ez most egy nagyon sűrűn előjövő betegség. Senki nem tudja, hogyan lesz, mitől lesz. Nagyon nehéz lehet ezzel szembesülni, de egyszerűen szükség van rá. Jobb, ha beszélünk róla, mert az egyfajta kapaszkodó. A halálra se szeretünk gondolni, mégis mennyi történet szól a halálról.
Inkább szembesülni kell, kibeszélni, közös élményeket teremteni. Ha valaki ilyen helyzetben van, gondolom könnyebb, ha ezt megoszthatja, beszélhet róla, mert ha kibeszéli, az már egyfajta megkönnyebbülés. Nem marad hátra egy feszültség, ami egyedül terhelné őket.
A darab erre a kibeszélésre vállalkozik, az írója maga is túlment ezen. De morbid. Az előadás, a rendezés is morbid, helyenként abszurd. Sok stílus bukkan fel a darab során, ami szerintem nagyon élvezetes, mert hidegből melegbe tesz, és remélem közben adódik majd alkalom a nevetésre is.
A darabban például időnként éneklünk. Ez tovább növeli az abszurditását. Nagyon izgalmas módja ennek a válaszkeresésnek.
„A halálra se szeretünk gondolni, mégis mennyi történet szól a halálról”
Van egy ilyen célja a darabnak, hogy merjünk erről beszélni, szembenézni ezekkel a dolgokkal?
Úgy gondolom, hogy ez már nem is bátorság kérdése, hanem pont azért, mert a mindennapjaink kérdése, inkább kötelesség.
Mesélne a szerepéről?
Egy beteg nőt játszom, aki szabadszellem volt és nem foglalkozott konvenciókkal. Elveszítette a gyerekét, aki ellene fordult. Az a lelkiismeret-furdalás, ami emiatt az életét kíséri, ezzel a betegséggel szűnik meg, mert ezáltal kapja vissza a gyerekét. Nagyon fura helyzet.
Nem azt mondom, hogy kapaszkodik a betegségébe, mert ez túlságosan abszurd lenne. Van egy erős hite, hogy meggyógyul, de a betegséből lett egy nagyon erős kapcsolata a gyerekével. Ez olyan probléma, ami a betegséggel jár. Hirtelen mindenki figyelmesebb, törődőbb lesz. Az ő figurájának ez a hozadéka.
Milyen egy színésznek beteg embert alakítania? Próba vagy előadás után le lehet ezt tenni?
Nem lehet letenni, mert állandóan azon kapom magam, hogy megy a fejemben. Félelmetes. Félelmetes és hol elengedem, hol eltartom magamtól. Furcsa ezzel együtt élni. Nem szokott betegségtudatom lenni és nem is szeretném, hogy legyen, de mégis ezzel nap mint nap szembesülök és átengedem magamon.
Hernádi Judittal pont erről beszélgettünk, hogy sejtszinten szembe kell nézni a betegséggel, kicsit megöblögetni, és aztán remélhetőleg kidobni, megszabadulni tőle, ismét távol tartani magunktól.
„Állandóan azon kapom magam, hogy megy a fejemben. Félelmetes.”
Grandiózus emberek lesznek a színpadon. Milyen a próbák hangulata?
A hangulat remek, mert nagyon jól tudunk együtt dolgozni és jó formában vagyunk, annak ellenére, hogy évad vége van. De mindenkit nagyon spanol a történet. Az is mindig jó dolog, hogy új emberek találkoznak.
Margitai Ágival még felvételizős koromban dolgoztam együtt, segített nekem benne, nagyon hálás voltam érte, de nem játszottunk együtt még. Hernádi Judit már nem volt a Vígben, mikor én odakerültem. Most volt egy előadás, a Pesten születtem, Kern András koncertje, abban szerepeltünk mindketten. Bertalan Ágival szintén együtt jártunk főiskolára. Fekete Tibor benne volt a Vígben az Othellóban, de abban én nem játszottam, így vele sem dolgoztam együtt. Bánfalvi Eszterrel pedig most keveredtem össze a Mephisto kapcsán, ami a Vígszínházba költözött. Teljesen új mindenki és ez nagyon élvezetes.
Az Orlainál is ez az első darab, ha jól tudom.
Igen.
És milyen itt?
Azt még nem tudom, mert még csak próbálok. (Nevet.) De azt tudom, hogy remek csapatok vannak, Tibor nagyon jó gazdája a színházának és nagyon nagy szeretettel veszi körbe a művészeket. Jó érzés, megnyugtató és szakmai.
Hogy találták meg egymást?
Régóta ismerjük egymást, de sose sikerült együtt dolgoznunk, mert hál istennek a saját színházam eléggé foglalkoztat ahhoz, hogy nehezen legyek kiadható. De Tibor most valamilyen különleges ötlet alapján úgy gondolta mégis bele vág, hogy valahogyan egyeztetni tudjunk.
„Teljesen új mindenki és ez nagyon élvezetes”
Rég láttuk a képernyőn.
A sorozat véget ért és nincs más tévés feladat, nincs film, amiben szerepelnék. Nagyon sajnálom, hogy így van, egyszer remélem csak másképpen lesz.
Ahogy viszont láttam a Facebook-oldalán, készül az új szakácskönyv…
Így van. Remélem, még egy adag van bennem és ennek a felét már megcsináltuk tavasszal. Most a leállásban megcsinálom a másik részét. Már lefőztem 80 ételt és jön még legalább 60, azt hiszem. Ez következik majd most.
Folytatódik a koncepció, ami az előző könyvben volt?
Most az alkalmak köré épül a könyv, mert a mit mivel elve kicsit megnehezíti az emberek életét. Hiszen azt például tudom, hogy uborkaleves legyen, de mit adok utána? Ehhez adok tippeket, újabb recepteket, amiket mások esetleg nem ismernek. Itt nem az én fantasztikus szakácsművészetem jelentkezik, hiszen olyan nincs, én nem vagyok szakács.
Talán azt lehet mondani, a praktikum benne a fontos. A megoldás arra az állandó időhiánnyal való küzdelemre, ami ellenére mégis meg lehet ezt csinálni és talán ez segítség lehet azoknak, akik reményeim szerint megveszik a könyvet.
„Hál istennek a saját színházam eléggé foglalkoztat ahhoz, hogy nehezen legyek kiadható”
Kevés olyan színésznőt látok Magyarországon, aki ennyire interaktívan kommunikál Facebookon.
Pedig én most leálltam az egészről. (Nevet) Nem találom annyira fontosnak, hogy mindig mindent tudjanak rólam, szeretnék egy kicsit titokzatosabb, kicsit hátrébb húzódóvá válni, mert nem kell mindenhol ott lenni és mindenről beszámolni.
Szeretnék valamit megtartani magamból és a Facebook egy kicsit túlmegy ezen. Jobb a színpadon kitárulkozni, a szakmám által erre van lehetőségem, hogy beszéljek a problémáimról vagy magamról a szerepeimen keresztül. A Facebook az baráti társaságnak, rokonoknak jó, akik nem érik el egymást olyan könnyen. Mértékletességre szeretnék törekedni.
További interjúinkat ITT olvashatod el!
Happy Ending
Bemutató: Július 25. Péntek 20:30
További információk és előadások ITT!
Szentendrei Teátrum
2000 Szentendre, Duna korzó 11/a,
Tel.: +36 26 312 657