Száz égnek meredő felhőkarcoló sem vetekedhet a budai vár kontúrjaiból áradó szépséggel és fenséges eleganciával: a smaragdzöld kupolájú, az alatta hömpölygő Dunára ránehezedő királyi rezidencia a budapesti várossziluett ikonikus szereplője. Erre a látványra nem igazán lehet ráunni, főleg, hogyha egy fényűző, mégis lakályos környezetben elköltött, briliáns kulináris élménnyel párosítjuk. Mi másra is gondolnánk, mint a Spoon The Boat Restaurant-ra?
A Vigadó előtt dokkoló, és magát a Lánchíd valamint az Erzsébet híd közé befészkelő, konstans fejlődő Spoon már több mint egy évtizede kikerülhetetlen szereplője a magyar főváros gasztronómiai szcénájának, hiszen az állóhajó nemzetközi fúziós konyhája legalább olyan erős érv egy ide tervezett vacsora mellett, mint az asztalodnál ülve, a Duna felé elnézve eléd táruló királyi látvány.
A három étteremmel, öt darab bárral, két nyári terasszal és összesen 600 férőhellyel büszkélkedő Spoon egy nagyvonalú és elegáns úszó étel-erőd, amelynek 1,600 négyzetméterén a szürke, fehér és pasztellkék színek dominálnak, és elég valószínűnek tartjuk, hogy a város legcsodálatosabb mosdóját is a Spoon fedélzetén találhatjuk.
Ebédidőben érkeztünk, egy tiszta, napsütéses, csípő januári napon. A mosolygós, tapasztalt személyzet köszönését viszonozva megindultunk pincérünk kíséretében a Dunára és a várra néző asztalunkhoz, és még mielőtt egyáltalán szemügyre vehettük volna az elénk helyezett étlapokat, a pincér vissza is tért két mennyei, pezsgő, édes Kir Royallal, megágyazva a rákövetkező két órás kulináris kalandozásnak. A menü főleg francia, magyaros és néhány keleti fogásból áll. Az alapanyagok a világ minden tájáról érkeznek: a bélszín például Uruguayból, a libamáj Franciaországból, a zöldségek, gyümölcsök, kézműves sajtok, halak, a borjú és a kacsacombok pedig magyar beszállítóktól való. Miközben a különböző fogásokkal szemeztünk, a pincértől megtudtuk, hogy a Spoon alapvetően egy franciás bisztró jellegű konyhát visz – finom utalás a fogások szerényebb méretére. Az újonnan hallott információn felbuzdulva úgy döntöttünk, most nem fogunk határt szabni étvágyunknak.
Előétel gyanánt kápia paprika levest rendeltünk zöldfűszeres kecskesajttal és velős csontot scampival és rókagombával. A paradicsompiros leves úgy vette körbe a két, nagy sajtdarabot, mintha azok holmi tejalapú szigetek lennének. A sajt fehér hidegsége mellett remekül megfért a krémes, sűrű leves narancs melegsége, aminek édes lágyságát kiválóan ellenpontozták a sajtszigetekben megbújó ropogós zöldfűszerek. A ketté szelt velőscsont maréknyi rókagombával és megtisztított scampival (garnélarák) díszítve érkezett az asztalunkhoz: az igazi meglepetés nem is az alapanyagok furcsa párosításában rejlett, hanem abban, ahogyan a velő diós krémessége, az aranybarna rókagomba gyümölcsös lágysága és a scampi nedves bársonyossága egy textúrájában szinte teljesen homogén, abszolút harmonikus fogást eredményeztek.
A főételek közül az Angus marhás, tormás gnocchira és a magyaros borjúpaprikásra esett a választásunk. Az olasz tésztaétel Spoonos változata egy szemnek kellemes csavar a gnocchi tradicionális receptjén: a tányért szemgolyó-méretű Angus-labdacsok és rózsaszín, sonkára emlékeztető gnocchik töltötték meg, a torma alig érezhetően volt csak jelen a porcelán színpadon – remek fogás, könnyed, de mégis tápláló. A borjúpaprikás egy kis szürke lábasban jelent meg, a paprikás lében gőzölgő húsdarabok fölött több darab méretes galuskafelfújt ágaskodott, babcsírával megspékelve. Itt már nem voltak M. Night Shyamalan-szintű csavarok, csak a hőn szeretett magyaros fogás ismerős ízei – amit meg is értünk, hiszen ha egyszer egy fogás zsenialitása egyszerűségben rejlik, akkor minek rajta változtatni?
Az édes élvezeteket az ebédünk végére hagyva, úgy döntöttünk, gyomrunk űrtartalmának végéhez közeledvén érdemes lenne most kikérni a desszertünket: rendeltünk is egyet a Spoon legendás csokoládégömbjéből. Az arany festésű, leginkább egy karácsonyfadíszre hasonlító gömb már így magában is csodás látványt nyújt, a legnagyobb azonban azután néztük, hogy a pincér rácsurgatott egy szép adag forró, olvadt csokoládét egy szósztálból, majd visszaszámolt öttől. Mikor egyhez ért, a gömb színháziasan összeomlott az olvadt csoki súlya alatt, ezzel feltárva az üregben rejlő kókuszos-mascarponés golyót: mondani se kell, az eredmény épp olyan ízletes volt, amilyen látványos.
Abban az esetben, ha sikerült felcsigáznunk a kíváncsiságotokat és elültetni a fejetekben egy romantikus vacsora gondolatát, akkor ne habozzatok, inkább iparkodjatok asztalt foglalni a Spoon február 14-i Valentin napi vacsorájára – a felejthetetlen este garantált! Távozáskor pedig mindenképpen szemrevételezzétek majd a bejárat melletti kanál-gyűjteményt, amelynek darabjai az étterem nagylelkű vendégeitől vannak.
1052. Budapest, Vigadó tér 3.
spoonrestaurants.hu
+36 06 1 411 0933
