Folyékony jótékonyság: SHARE sör

A magyar kézműves sörpiac telítődésével eljutottunk arra a pontra, amikor az extravagáns íz, az ütős dizájn vagy a magas alkoholtartalom önmagukban már nem garantálják a tartós sikert a sörrajongók körében – az embereknek többre van szükségük. 

Erre érzett rá Alvégi Lóci, Káldi Márton, Ádám István, és a forgalmazásért felelős Szabó Péter, akiknek SHARE néven futó nonprofit sörmárkája a hazai civil szervezetek felkarolását tette meg küldetése céljául. A jótékony ser alcímen futó brand első körben kétféle főzettel támad, az egyik egy 4,1%-os pilseni típusú sör, a másik pedig egy 100%-ban alkoholmentes, citromos barnasör – mindkettő az IKKONA Manufaktúra (sörfőző mestere a Kaltenecker főzdéből ismerős Kovács László) boszorkány konyhájából érkezik a korsókba, utóbbi pedig valódi kuriózum a kézműves sörök piacán, hiszen itthon nem nagyon találni a műfajon belül alkoholmentes (ráadásul ízesített!) verziót.

A társadalmi felelősségvállaláson alapuló alkoholizálás folyamatát a következőképpen kell elképzelni: a SHARE-csapat a sörfőzdéből elszállítja a söröket a részvételi szándékukat jelző kocsmákba, ahova az ember beül, kér egy SHARE-t, a bevétel egy részét a kocsma elteszi, a profit pedig a SHARE által megkeresett, szakterületükön elismert emberek („nagykövetek) által megjelölt jótékony szervezetekhez kerül.

A „májpusztítás” és a „jótékonykodás” között feszülő ellentétet a csapat az alkoholizmus és a különböző addikciók ellen harcoló szervezetekre való koncentrálással kívánja feloldani, épp ezért a befolyó összegek 33%-át ezekre a célokra fordítják, a maradék 67% pedig a sport és egészségügy, kultúra és művészetek, oktatás és tudományok, szociális ügyek, valamint a környezetvédelem között oszlik szét. A teljes transzparenciára törekedve egyébként a csapat üzleti eredményeit, kiadásait és bevételeit rendszeresen közzéteszi.

A SHARE jótékony söreihez jelenleg négy belvárosi helyszínen juthatunk hozzá:


Tekintve, hogy egy csupán néhány hetes kezdeményezésről van szó, a srácok ennyinél biztosan nem állnak meg: a cél ugyanis az, hogy minél több emberhez eljusson a jótékony sörfogyasztás lehetősége, Magyarország egy kicsivel jobb hely, népessége pedig egy kicsivel gondoskodóbb legyen.