A zombik csak manapság jelentenek egyet a fertőző vírusbetegséget terjesztő, ösztönlényként létező élőhalottak fogalmával, korábban (főleg az irodalom területén) egészen sokszínű volt az élőhalottak társasága: első tagjuk például a bibliai Lázár volt, akit Jézus hozott vissza a halálból, de ide tartozik Frankenstein doktor teremtménye vagy Bram Stoker Drakula grófja is. Lássuk hát, milyen is az irodalom és a sétáló holtak kapcsolata!
FUNZINE Halloween Party
Október 30. 21:00
Fogas Ház
1073 Budapest, Akácfa u. 51.
Facebook-esemény ITT!
Mary Shelley: Frankenstein
A filozófus szülők gyermekeként napvilágot látott Maryt egész élete során körüllengte egy balsorsot és halált hozó köd: anyja Mary születése után nem sokkal meghalt, szeretőjével, Percy Shelleyvel közös első gyermeküket csupán pár naposan érte utol a vég, akit később követett Shelley-ék második és harmadik gyermeke is, pár évre rá pedig maga Percy Shelley halt meg, mikor 29 évesen tengerbe fúlt. Nem csoda hát, ha a halállal körülvett Shelley leghíresebb regénye a mindössze 19 éves korában megírt, 1818-as kiadású Frankenstein, avagy a modern Prométheusz, melyben Frankenstein doktor egy toldozott-foldozott holttestet kelt új életre galvanizmus útján (egy évszázaddal később Lovecraft újra előveszi ezt az alapfelállást, de erről majd alább). Az érző szörnyet a feltaláló magára hagyja, ő pedig gyerekszintű intelligenciájával nem érti az őt körülvevő világot: mindenki fél tőle, gonosz módon bánik vele, és ártatlan közeledését erőszakosan visszautasítva elkergeti. Lassacskán a szörnyeteg tényleg szörnyeteggé válik. A horror egyik leghíresebb élőhalottjával Shelley pedig bevonult a halhatatlanok birodalmába.
Bram Stoker: Drakula
Frankenstein szörnye mellett vitathatatlanul az irodalomtörténet legnagyobb élőhalottja Bram Stoker Drakulája. Az alakváltó képességekkel rendelkező, a nappalokat kastélyának egy rejtett zugában, egy koporsó mélyén töltő több száz éves erdélyi gróf történetét Stoker jó barátja, a magyar felfedező és professzor, Vámbéry Ármin Vlad Tepesről szóló elbeszélései ihlették meg (az orientalista egyetemi tanár egyébként egyszer fel is tűnik a könyvben, mint a Buda-Pest Egyetem professzora). Az 1897-ben megjelent Drakula egyszerre táplálkozik a havasalföldi fejedelem kegyetlen alakjából és a 17. és 18. század Délkelet-európai vámpírmeséiből – olyanokból, mint például a szerb Arnold Paole esete, akinek élőhalotti mivoltában még az osztrák hatóságok is biztosak voltak.
Howard Philips Lovecraft: Herbert West, reanimátor
Lovecraft neve egy romantikus költőt enged sejtetni, de ne hagyjuk becsapni magunkat: H.P. Lovecraft a kozmikus horror műfajának megteremtője, akinek munkássága csak halála után vált ismertté és elismertté, ma pedig a klasszikus horror műfajának királyaként tiszteli mindenki, Stephen Kingtől kezdve Neil Gaiman-en keresztül a megboldogult Hans Rudi Gigerig bezárólag, de Jorge Luis Borges és Michel Houllebecq is elismerően írtak róla. Gyermekkora nagy részét otthon töltötte, betegeskedve, ijesztőbbnél ijesztőbb lázas rémálmokból ébredve, melyek egész életművére rányomták bélyegüket. A gimnáziumot se végezte el, nagyapja halála után pedig jószerivel ki sem mozdult otthonról, ahol anyjával együtt lakott. Írni azért írt, főleg leveleket más íróknak. Anyja halála után, 31 éves korában kapott először pénzt egy írásáért, de egészen 46 évesen bekövetkezett haláláig nélkülözésben és egy két éves időszakot kivéve (eddig tartott ugyanis házassága) kilátástalan magányban élt. Bár Lovecraft-et leginkább az általa teremtett Cthulhu mítosz miatt emelték a horrornagyságok panteonjába, Herbert West, a reanimátor című novellájával a zombiirodalom terén is maradandót tudott alkotni. A több filmadaptációt is megért történet többek között azért is mérföldkő a műfajban (és az élőhalottak karrierjében), mert itt szerepelnek először a zombik úgy, mint a tudomány segítségével feltámasztott, csakis állatias ösztöneiknek engedelmeskedő holttestek. A Reanimátor bevallottan egy Frankenstein-paródia, sorozatosan befuccsoló kísérletekkel, egy balfék és komplett bolond antihőssel, fejezet végi cliffhangerekkel (az érdeklődés fenntartása miatt volt rá szükség, a novella ugyanis egy magazinban jelent meg – Lovecraft öt dollárt kapott fejezetenként) és viaszbábú-fejű első világháborús zombi parancsnokkal.
Richard Matheson: Legenda vagyok
Matheson könyve nem csupán a 2007-es Will Smith főszereplésével készült hollywoodi horror-akciófilm számára szolgált alapanyagul, de George A. Romero is sokat köszönhet neki, hiszen a főszereplő házát szüntelenül ostromló és egyre nagyobb tömegekben jelentkező élőhalottak képe 1968-as kulthorrorjában, az Élőhalottak éjszakájában is felsejlik. A Legenda vagyok hőse, Robert Neville egy globális járvány egyetlen túlélője: rajta kívül mindenki más a vámpírizmus tüneteit produkáló (félnek a napfénytől, a tükröktől és a fokhagymától), gyilkos vágyaktól hajtott őrültté változott. Neville a nappalokat a vámpírok felkutatásával és elpusztításával tölti, éjszaka pedig erőddé alakított házában issza magát álomba, miközben kívülről a vámpírok próbálnak bejutni. Neville aztán csakhamar kutatásba kezd, igyekszik rájönni a betegség kiváltó okára és annak titkára. Végül három év után egyszer csak megpillant egy másik túlélőt – egy nőt -, akiről egy vérteszt után kiderül, maga is vámpír. Csak már egy fejlettebb, emberibb törzs tagja…
Jane Austen és Seth Grahame-Smith: Büszkeség és balítélet meg a zombik
Jane Austen 1813-as romantikus regényét alapul véve Seth Grahame-Smith 2009-ben írta meg a posztmodern zsánerkeresztező irodalom non plus ultráját – hát persze, hogy világraszóló siker lett a kosztümös zombi-opuszból, hogy jövőre már az ezüst vászon előtt ülve, popcornt ropogtatva drukkolhatunk Elizabeth Bennet és Fitzwilliam Darcy párosának az élőhalottakkal és saját érzelmeikkel szemben vívott harcukhoz. „Itt van egy heves, független főhősnő, egy jóvágású, hősies úriember, egy látszólag minden ok nélkül a közelben táborozó milícia, a szereplők pedig állandóan ide-oda sétálnak és kocsikáznak… Csak úgy üvöltött a könyv a brutális, véres, értelmetlen erőszakért” – magyarázta egy interjúban a szerző, hogy mégis miért tűnt jó ötletnek a György-korabeli történetet fertőző, gyilkos zombikkal összeházasítani.
Max Brooks: Z világháború
A 2006-os Z világháború az újkori zombiláz kellős közepén robbant be a köztudatba: Max Brooks könyve az élőhalottakkal lefolytatott világháború után tíz évvel játszódik, központi figurája pedig (főszereplő híján) egy ENSZ-ügynök, aki a világot járva, túlélők elbeszéléseit végighallgatva próbál átfogó képet kapni arról, hogyan és honnan kelt útjára a vírus, mik voltak a háború legdurvább eseményei és végül hogyan sikerült megállítani a járványt és megmenteni az emberiséget a kihalástól. A Z világháború tipikusan az a könyv, amit képtelen vagy letenni, „csak még egy fejezetet”, hajtogatod magadnak és szempillantás alatt már a kötet felénél jársz. A filmnek túl sok mindent nem sikerült átemelnie a könyvből a vászonra, úgyhogy az olyan jelenetekért, mint a yonkersi ütközet, a diósgyőri vár eleste, a japán otaku bravúros menekülőakciója, a Nemzetközi Űrállomás, vagy a tibeti tragédia, egyszerűen kötelező elolvasni. Nem csak a műfaj rajongóinak!
