Egy fiatal klasszikus

Fiatal karmester, zeneszerzői ambíciókkal. Vagy fiatal zeneszerző karmesteri ambíciókkal?



Horváth Balázs az egyik legfoglalkoztatottabb fiatal magyar karmester a világon. Művészi együttműködést épített ki a New York-i Juilliard School of Music és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem között. Ugyanakkor zenészként is ismert és elismert szerte a világon. Komoly üzletember is – aki nem feltétlenül veszi magát túlságosan komolyan.

Tavaly beválasztottak az International Ensemble Modern Academy hallgatói közé. Mit jelent ez számodra?

Az Ensemble Modern az egyik legjelentősebb kortárszenei együttes, és nemcsak azért, mert 1980-as megalakulása óta töretlen lendülettel és demokratikus belső renddel működik, hanem azért is, mert folyamatosan keresik az új kihívásokat és támogatják a fiatal tehetségeket. Az IEMA egy általuk létrehozott akadémia, melynek keretében pályázat alapján hosszabb-rövidebb időre meghívnak fiatal zeneszerzőket, hangszeres zenészeket, karmestereket, hogy az együttes tagjaival dolgozzanak, tanuljanak. Ezzel finoman lendületet adnak ahhoz, hogy a fiatalok meg tudjanak jelenni a nemzetközi zenei életben. Több olyan harmincas szerzőt ismerek a világ különböző sarkaiból, akik korábban részt vettek ezen a kurzuson, és mára komoly rangot vívtak ki maguknak a nemzetközi zenei életben. Egyébként óriási élmény azoknak a zenészeknek írni darabot, akik számára gyakorlatilag nincs lehetetlen játszanivaló, és akik szigorúan, olykor bírálva, javítva, de nagyon jó hangulatú próbák során tanulták be és adták elő a darabomat. A velük töltött két hét tehát nemcsak magas szintű munkával telt, nemcsak szakmai feltöltődésről és előmenetelről szólt, hanem arról is, hogy az ember belelásson: milyen az, amikor mindezt természetes hivatástudattal lehet csinálni.

Számos nemzetközi és hazai versenyen, megmérettetésen vettél részt. Látsz-e különbséget a szervezés, a tematika/koncepció, kivitelezés, elbírálás és az elismerés rangját illetően? Mit ér egy magyar verseny első helyezése, és mit egy külföldi, mit ér egy magyarországi bemutató és mit egy külföldi?

Szervezésben, koncepcióban úgy látom, jó helyen állnak a magyarországi versenyek. Azonban két ponton sajnos lemaradtunk a külföldi versenyek jó részétől. Az egyik az, hogy nemzetközi zeneszerzői versenyeket itthon igen ritkán szerveznek, a hazai pályázatok közül kiemelkedő Új Magyar Zenei Fórum is vállaltan a magyar szerzőket szeretné támogatni. A másik probléma az – és ez összefügg az elsővel –, hogy kevés a nemzetközi befolyás Magyarországon, és ez a versenyeken való elbírálás jellegére is vonatkozik. Még mindig túlságosan belterjes a kortárszenei élet. Ez az egyik oka annak is, hogy a magyar komolyzene külföldön ma alapvetően három szerző (Ligeti, Kurtág és Eötvös Péter) köré szerveződik, akik maguk is idejük jó részét külföldön töltötték vagy töltik. Amikor külföldön játsszák el egy darabomat, általában azzal az érzéssel ülök ott, hogy a darabom beilleszkedik egy kulturális környezetbe, míg ez itthon kevésbé van így. Zenei értelemben nem gondolom azt, hogy egy külföldi bemutatónak nagyobb a jelentősége. De természetesen más belső feszültség töltött el, ha a prágai Rudolfinumban vezényelhettem egy művemet, vagy ha az említett Ensemble Modern játszott tőlem bemutatót. És persze legalább ennyire izgatottan és jó érzéssel hallgattam, amikor Eötvös Péter dirigálta Faust Groteske című zenekari darabomat tavaly, vagy amikor a Göteborgi Szimfonikus Zenekar és Pierre-André Valade játszott tőlem.

Hogyan viszonyulsz ahhoz, amikor saját darabodat játsszák? Kéztördelés vagy hátradőlés? Kihívásnak éled meg, ha máshogy interpretálják adott darabodat, mint ahogy Te szeretnéd? Mennyiben más saját művet dirigálni?

Kéztördelés, lámpaláz. Ezt az érzést nem lehet megúszni. És ez akkor is így van, ha maximálisan előkészített előadásról van szó. Ez az érzés épp akkor tűnik el, ha magam vezénylem a darabot. Ilyenkor a darab kompozíciós milyenségéért, összhatásáért való izgulás helyébe az előadással való törődés lép. Többek között ezért jó dolog az embernek a saját darabját betanítani, dirigálni. Meg persze azért, mert – legalábbis eleinte –  többet tudok róla, mint bárki más. Ha viszont nem veszek részt egy darabom előadásában, akkor egyfajta tehetetlenséggel néz szembe az ember. Persze ha jó előadás kerekedik ki, és ezalatt azt is értem, hogy lényegesen más, mint ami az én elképzelésemben élt, de mégis meggyőző, akkor jó érzés hallgatni. Ráadásul mindig azt tapasztalom, hogy a darab működőképessége csak az előadáson derül ki. Ugyanis a próbákon, munka során annyira leköt a megvalósulás részleteivel való foglalkozás, odafigyelés, hogy az egységes hatást csak „éles helyzetben” lehet megtapasztalni.

Hat fiatal muzsikussal együtt 2009-ben megalapítottátok a THReNSeMBle együttest, mely kortárszene előadására specializálódott, elsősorban pedig fiatal szerzők műveit mutatja be. Ezzel tulajdonképpen egy igényt hívtatok életre (legyen minél több koncert, ahol egy nemzetközi gárda bemutatkozhat), vagy betöltöttetek egy hiányt (esetleg nem volt zenekar, aki erre „szakosodott” volna)?

Külföldön hemzsegnek a kortárszenei együttesek, de szerencsére Magyarországon is több ilyen csapat dolgozik. Kapásból öt-hat jut eszembe, melyek közül némelyik az utóbbi pár évben alakult, többnyire fiatalok részvételével. Persze komoly infrastruktúrával, állandó támogatással és évekre előre tervezhető menetrenddel sajnos egyik sem rendelkezik, és ez elég szomorú helyzet. Ebből következik, hogy a hazai együttesek hátránya általában ugyanaz, ami az előnyük is: nemcsak új zenét játszanak, hanem mindenfélét, és zenészeik sokféle formációban (zenekar, ensemble, kamaraegyüttes, opera, jazz, stb.) dolgoznak. A THReNSeMBle sajátossága valóban az, hogy elsősorban a legfiatalabb generáció darabjait játsszuk, és fontos számunkra az, hogy együtt dolgozzunk a szerzőkkel. Vagyis mindannyian tanuljunk valamit egymástól. A gyorsfogyasztású nemzetközi gyakorlathoz képest nálunk az is sajátos, hogy a betanult darabokat legalább két-három alkalommal műsorra tűzzük. Mondanom se kell, hogy a harmadik előadáskor sokkal érettebb a produkció. És persze szeretnek az együttes tagjai improvizálni, ezért amennyire tehetjük, műsorra tűzünk improvizációs számokat is.

A honlapod tanúsága szerint számos műved megrendelésre készült. Miként működik ez? Mi a folyamat, és hogyan zajlik az egyeztetés? Létezik számottevő mecenatúra vagy szponzoráció a hazai kortárs zenében? Előfordulhat, hogy akár multinacionális cég is megkereshet egy zeneszerzőt efféle felkéréssel?

Szerencsésnek mondhatom magam a tekintetben, hogy a generációmbeli szerzők közül relatíve gyakran játszanak tőlem megrendelt darabot. Ám azért az ideálistól ez messze van. Itthon talán csak egy olyan fiatal szerzőt tudok, aki folyamatosan megrendelésre dolgozik, miközben külföldön ez a bevett gyakorlat. (Itt persze a hagyományos koncertdarabokról beszélek, nem színpadi kísérőzenéről vagy zenés színházról, esetleg filmzenéről. Ott természetes dolog a megrendelés.) A megrendelések általában úgy történnek, hogy egy együttes vagy zenész megkeres egy konkrét alkalom kapcsán, hogy bizonyos paraméterekkel (hangszerapparátus, időtartam, esetleg téma, kapcsolat a koncerten még megszólaló darabokkal, stb.) komponáljak darabot. Szeretem, ha a megrendelő némi megkötéssel él, mert a kötöttségek mindig felszabadítóan hatnak a kreativitásra. Hogy egy példát mondjak: várhatóan az ősszel bemutatásra kerülő Double Cadence avec deux Doubles (azaz Kettős kadencia két Double-val, megkettőzéssel) című darabomat Rivka Golani és Bársony Péter brácsaművész felkérésére írtam két brácsára és zenekarra. Kifejezett kívánságuk volt, hogy a darab egy részletét zenekar nélkül, csak duóban is lehessen játszani, hogy ők ketten bármikor, bárhol tudjanak a nekik ajánlott darabból játszani. Az említett kettősversenyt például a szólisták kérték, de a munkához anyagi támogatást az NKA-tól kaptam, tehát ez sem megrendelés a szó igazi értelmében. A szponzoráció sajnos nem jellemző a zenei életben, már ami művek megrendelését illeti. Multinacionális cégek pedig alig vesznek részt effajta zenei kulturális misszióban a kortárszene területén. Ezzel szemben például Németországban például gyakran komoly bankok vagy távközlési cégek szállnak be újzenei fesztiválok, együttesek, művek rendelésének támogatójaként.

Úgy tudom, sok esetben gyűjtesz inspirációt kortárs magyar/nemzetközi irodalmi művekből. Fontos számodra az irodalom és a zene kapcsolata? Hogyan látod, nemzetközi viszonylatban is jellemző ez a fiatal zeneszerzőkre, átjárhatóak-átjárandóak a társművészetek? Van ebben valami személyes indíttatás, misszió?

Szerencsére megszokott dolog a zeneszerzők érdeklődése koruk irodalmi alkotásai iránt. Engem a kortárs írók szövegei akkor inspirálnak, ha olyan szavakat, struktúrát, ízt, nyelvi stílust fedezek fel munkájukban, mely emlékeztet a zeném akusztikus világára. Azonban többször vettem észre magamon, hogy nem egy szövegből nyerek inspirációt, hanem egy tartalmi vagy zenei elképzeléshez keresek szöveget. Így volt ez pl. egy olyan művem esetében, amely már két éve elkészült: Férfiszemmel / Női szemmel címmel írtam dalciklust, melynek szólistájaként Herczku Ágnest képzeltem el, akivel át is néztük már a darabot, de még nem találtunk alkalmas időt és helyszínt a bemutatásához. Ebben a darabban többek között Tóth Krisztina, Varró Dániel és Háy János szövegei szerepelnek, melyeket a szerelem, mint központi téma köré szervezve kerestem-találtam. De számomra legalább ilyen erősen inspiráló hatású tud lenni egy természeti jelenség vagy egy másik zene, mostanában elsősorban némely könnyűzene vagy jazz.

Eddigi kikacsintások a (rossz szóval élve) „könnyű zene”, a jazz és a világzene felé? Létezik egyáltalán kortárs zene ezen hatások nélkül, vegytisztán?

Előadóként és szerzőként is volt szerencsém együtt dolgozni néhány alkalommal könnyűzenész vagy jazzista kollégákkal. Eddigi életem egyik meghatározó élménye volt Fekete-Kovács Kornéllal és a vezetésével működő Modern Art Orchestrával dolgozni. De más, alapvetően nem klasszikus képzettségű művészekkel való közös munkák is kiemelkedőek számomra, mert ők olyan dolgokat tudnak, amelyeket a komolyzenészek nem feltétlenül. Mindez persze fordítva is igaz. Amúgy az egymásra hatások megjelenése nem csak nálam jellemző, sok fiatalabb alkotót ismerek mind komolyzenei, mind jazz vagy könnyűzenei területről, akik különböző módokon keresik a kapcsolatokat a műfajok között. Ma, amikor bármilyen zenei információ hozzáférhető, elvileg nem léteznek vegytiszta különbségek, illetve az alkotói szándék lehet olyan, hogy keres vagy megtagad bizonyos kapcsolatokat.

Milyen jelentősebb bemutatók, felvételek, publikációk várhatók tőled és veled 2012-ben?

A korábbiakban említett zenekari brácsa kettősversenyem bemutatója ősszel várható a felkérő művészekkel és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával. A szintén említett dalciklus megszólalásához keresem a lehetőségeket. Ezenkívül épp egy újabb zenekari darabon dolgozom, melyet a Szombathelyi Bartók Fesztivál szervezői rendeltek tőlem a fesztivál nyitókoncertjére. A város zenekara fogja játszani Howard Williams irányításával. Ezt követően Lukács Miklós cimbalomművész számára kell egy rövid darabot írnom, aki amellett, hogy otthonosan mozog mind a kortárszene, mind a régizene, mind a jazz területén, gyerekkori barátom. Több fiatal szerzőtől kért darabot, melyet az év során készülő szólólemezére szeretne felvenni. Február végén POLY című darabomat játsszák Berlinben a Konzerthausban, áprilisban pedig a 35. Debreceni Rézfúvós Verseny kürt kategóriájában szólal meg kötelező műként az alkalomra írott rövid darabom. És persze két-három darab motoszkál a fejemben, amelyekre ha sikerül valami lehetőséget kapnom, netán egy megrendelés érkezik, akkor realizálni tudok.

Mivel ütöd el az idődet, amikor éppen nem komponálsz vagy tanítasz?

Hú, bizony! Ha annyi pénzem lenne, lehet, hogy kihagynék egy-két hetet a tanításból és a komponálásból, és mennék csúszni. Akár havi rendszerességgel is… Kb. hat éve tanultam meg síelni, de annyira beleszerettem, hogy az első alkalmak után rendszeresen ezzel álmodtam. Ez az igazi flow-élmény. De persze emellett egy Catan- vagy Dominion társasjátékozás, vagy egy órányi pingpong parti is komolyan fel tud dobni. Hétvégénként meg remek kikapcsolódás ha közösen főzünk feleségemmel.

Bővebb információ a szerzőről: http://www.balazshorvath.com/

Fotó: Felvégi Andrea