Van egy hely Budapesten, amit viccesen „felnőttmegőrzőnek” szoktak nevezni. Aki ide belép, szinte azonnal csodálatos változáson esik át.
A 4-es szintű menedzserből előbújik a vad törzsi dobos, a komoly üzletember gyermeki mosollyal rázza a csörgőket, a tűsarkúba bújt asszisztens a tibeti hangtálak rezgéseit számolja. Harmónia költözik a lélekbe, és energia a testbe. Az Ethnosound világzenei hangszerbolt megálmodójával, Fehér Károllyal beszélgettünk.
Mikor és hogyan indultatok?
Az egész úgy kezdődött, hogy megszűnt az akkori munkahelyem, és hosszú töprengés után arra jutottam, hogy valami egészen másba kezdek. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a zene szerelmeseként többször jártam Nyugat-Afrikában és Ausztráliában, ahonnan eleinte a saját örömömre, majd zenészbarátaim kérésére hoztam haza őshonos hangszereket. Régi álmom volt egy olyan kulturális hely létrehozása, ahol azok a zenék szólnak, amiket szeretek, zenészbarátokat hívhatok koncertezni, ahol teszem azt egy indiai zenei filmklubot is tarthatunk, miközben eladunk pár hangszert, amiket az utazásaim során vettem. Így mindent egy lapra tettünk fel Korecz Katalin barátommal, 2005-ben kivettük a Darshan udvar alatti pincehelységet, és létrehoztuk az Ethnosoundot.
És sikeresek voltatok?
Sajnos hamar rá kellett jönnünk, hogy a kultúra feneketlen kút, ebből nem tudunk megélni, még úgy sem, ha minden bevételünket visszaforgatjuk, ahogy tettük is. Mégis úgy hozta a sors, hogy mindenféle komolyabb propaganda nélkül, szájról szájra terjedt a hír zenész és hobbizenész körökben, hogy nálunk kaphatóak olyan egzotikus népi- és ütőhangszerek, vagy akár terápiás hangszerek, hangtálak, gongok, amelyek beszerzéséért máskülönben több ezer kilométert kellene utazni.
Egzotikus hangszereket nem árult senki előttetek Budapesten?
Létezett egy piaci rés, jó időben voltunk jó helyen. Később folyamatosan bővítettük a kis helyiséget, nem feladva a kulturális missziót sem. Nemcsak a zenélésből befolyt szerény összeget, de hét éve minden pénzünket visszaforgattunk a boltba, mondhatjuk hogy feltettem az életemet erre, de nem bántam meg. Ma már workshopok szervezésében is eléggé járatosak vagyunk, nemrég még Giovanni Hidalgót, a világ egyik legjobb kongását is sikerült megnyernünk magunknak.
Programokat is szerveztek?
Most a MüPában, a Millenárison, illetve a Néprajzi Múzeumban van futó sorozatunk, gyerekeknek tartunk előadásokat és hangszerbemutatókat meghívott zenészvendégekkel, illetve céges tréningeken is részt veszünk…
Ez utóbbit hogyan kell elképzelni?
Konferenciákon, céges tréningeken bárkit megzenéltetünk, 20 főtől akár 800 főig, még azt is, aki azt állítja magáról, hogy nincs ritmusérzéke. Pár perc múlva öltönyben, de önfeledten veri a kongát vagy rázza a csörgőt. A ritmus bennünk van, akár tudomásul vesszük, akár nem. Még emlékszem arra a pillanatra, amikor először érintettem meg egy dobbőrt, ezt sosem lehet elfelejteni.
Ha jól tudom, részt vettetek a népzenetár.hu létrehozásában is.
Ezt a koncepciót a Szabó Ervin Könyvtárral közösen dolgoztuk ki. A népek kultúráit- hangszereit bemutató oldal nagyon komoly fejlesztés volt. A világ népeinek zenéit összegyűjteni, leírni, videóval, fotóval ellátni, mindezt gyermekek számára közérthetően, nagy munka volt.
Ha ma kapnál egy ajándék repülőjegyet, hová utaznál most szíved szerint?
Hét éve a boltvezetés miatt nincs időm utazni, de leginkább Nyugat-Afrikába mennék vissza, persze bármi jöhet, mindenevő vagyok. (nevet)
Fotó: Lengyel Anna Vera