Az opera szembesít énünk rejtett oldalával

Bár gyermekkori zenei élményei egyértelműen Budapesthez kötik, első sikereit német nyelvterületen aratta. Miután lediplomázott a salzburgi Mozarteumban, neves operarendezők hallgatója lett, később jöttek a szakmai és közönségsikerek, itthon és külföldön. Vajon mennyire belterjes az operavilág, és milyen kompromisszumokkal járhat ez egy fiatal rendező nő számára? Szemerédy Alexandra operarendezőt, díszlet- és jelmeztervezőt kérdeztük.  



A zene mennyiben volt meghatározó élménye gyermekkorodnak? (Vagy ez túl freudista megközelítés lenne?)

A zene alapvetően meghatározó élmény volt számomra, ez azóta sem változott. Emlékszem, csak zenére voltam hajlandó elaludni, sokat forgott a Pisztráng-ötös felvétele akkoriban a lemezjátszónkon, de rengeteget hallgattam Anneliese Rothenberger Traviata felvételét is. Öt éves koromban végül kénytelenek voltak elvinni szüleim az Operába.

Emlékszel arra a pillanatra vagy folyamatra, amely eldöntötte benned, hogy ez lesz a hivatásod?

Fontos élmény volt Hans Neuenfels Fledermaus rendezése a Salzburgi Ünnepi Játékokon, de sokáig érlelődött bennem a döntés, míg egyértelművé vált, hogy az operarendezés, a zenés színház számomra a legmegfelelőbb művészi kifejezési forma.

Milyen előnyökkel (esetleg hátrányokkal) járt, hogy külföldön végezted a magasabb tanulmányaidat?

Azt gondolom rengeteg előnnyel járt, és itt nem csak a nyelvtudásra gondolok. Új perspektívák, új utak nyíltak meg előttem.

Ha Budapestet és Salzburgot kellene összehasonlítanod pár szóban, milyen jelzők jutnak eszedbe az egyik illetve a másik városról?

A két város tulajdonképpen összehasonlíthatatlan, de a víz mint elem, a várost átszelő folyó tisztító, megüresítő léte talán mégis összehozza őket.

Az opera műfaját némileg elefántcsonttoronyként szemléli a laikus. Mennyire átlátható, érthető és szerethető műfaj ez 2012-ben? Mennyiben van jelen ma az aktualizálás kényszere? Kell-e rendezőként kompromisszumokat kötni a közérthetőség kedvéért?

Aktualizálási kényszerről szó sem lehet, hiszen az opera műfaja ma ugyanolyan aktuális, mint az 1600-as évek elején volt: rólunk, mai emberekről szól. Kiszakít minket mindennapi, tanult racionalitásunkból, feltárja előttünk azt az énünket, amelyről talán nem is akarunk tudni. Azt gondolom, a közönség számára pont akkor válik érthetővé egy előadás, ha a rendező nem köt kompromisszumokat, ha ragaszkodik ahhoz, amit mondani akar.

Wagner darabjai a zeneirodalom nem éppen legnőiesebb művei. A kihívásnak Wagner esetében része volt az is, hogy nőként közelítesz komplex gondolatmeneteihez és zenéjéhez, vagy ez az aspektus tökéletesen hidegen hagy, ez nem gender issue?
Ki lehet jelenteni egy műről, hogy nőies vagy férfias? Ingoványos talajra érkeztünk, hiszen ehhez először is definiálnunk kellene, hogy mi az egyáltalán, hogy nőies és mi az, hogy férfias. Egyébként megjegyezném, hogy pont Wagner mennyire sokrétű női karaktereket komponált, mennyire távol van ezektől a veszélyes és kirekesztő nemi sztereotípiáktól: itt van Brünnhilde, az amazon, Kundry, a varázslónő, vagy Isolde, az anarchista…

Parditka Magdolnával szoros rendezői teamet alkottok, az eddigi nagyobb felkéséseknek rendszeresen közösen tettetek eleget. Van ennek olyan aspektusa, hogy így egyfajta véd- és dacszövetséget alkottok a szakmával szemben, vagyis egymást viszitek tovább újabb és újabb felkérésekbe? Vagy egyszerűen ez bevett gyakorlat tőlünk nyugatra? Miben egészítitek ki egymást, mennyi vita szegélyezi egy-egy mű születését?

Természetesen rengeteget vitatkozunk, de hát pont ez a teamwork lényege: az eszmecsere, a gyümölcsöző vita. Munkáink egy intenzív alkotói folyamat, kommunikáció eredményei.  Szívesen dolgozunk együtt, sikerült kialakítanunk egy közös művészi nyelvet.

Van különbség a német illetve a magyar operavilágban a női rendezők/díszlet- és jelmeztervezők megítélése, foglalkoztatottsága és elfogadása terén. Tapasztaltál-e szakmádon belül üvegplafon effektust, vagyis hogy bizonyos együttműködések akár azért nem jöttek létre, mert nem szakmai alapon döntöttek, hanem egyszerűen nehezebben fogadtak el női rendezőként?  

Fiatal nőként sajnos még mindig különösen meg kell küzdeni azért, hogy elfogadjanak egy vezető pozícióban, és nem gondolom, hogy ez csak művészi pályán érvényes. Német nyelvterületen például más a helyzet, Ruth Berghaus óta a női rendező létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen.

Melyik zenemű foglalkoztat jelenleg?

Pillanatnyilag Kurtággal foglalkozom.

Szerepel a terveid között budapesti rendezés az elkövetkező években?

Persze, szeretnék újból Budapesten rendezni, hiszen ez a szülővárosom, ennek a sokszínű, izgalmas színházi közegnek a levegőjét szívtam magamba kamasz koromban. Viszont nagyon elszomorít és kétségbe ejt az, ami most az Új Színházzal történt, külföldi kollégáim is megdöbbenéssel és tiltakozással követik az eseményeket. Kívánom, hogy véget érjen ez a rémálom, hogy a budapesti színházcsinálás a szabadság és humanitás jegyében folyhasson.

Fotó: Felvégi Andrea