Halász Glóriával, a Rádió Q-n futó Kultéka műsorvezetőjével, a Vasfüggöny című film rendezőjével beszélgettünk.
A Verzió Fesztiválon mutatták be a Vasfüggöny című dokumentumfilmed. Mi késztetett rá, hogy benézz a rácsok mögé?
Körülbelül négy éve találkoztam Rada Lillával, aki külsős rendezőként dolgozik a Váci Fegyház és Börtön színtársulatánál, a filmünknek is szereplője. Láttam egy felvételt, amely egy a börtönben tartott vendégelőadást és az utána következő beszélgetést örökített meg. Nagyon megérintett, ahogy az elítéltek a színházhoz, a színjátszó körhöz való viszonyukról beszéltek, ezért már akkor eldöntöttem, hogy szeretnék filmet forgatni a munkájukról. Erre nagyjából három év múlva nyílt lehetőség, némi pályázati pénznek és a kis stáb (Reisinger Dávid operatőr, Weber Áron világosító és jómagam) lelkesedésének köszönhetően. 2010 szeptemberétől hét-nyolc hónapon át jártunk Vácra hetente forgatni, a film első verziója a májusi zártkörű előbemutatóra készült el, de egészen 2011 őszéig folytattuk a munkát, mire megszületett a végleges változat. Alkotóként pedig leginkább az a kontraszt izgatott a témában, ami a börtön fájdalmasan prózai és a színház fantáziavilága között van. Emellett a forgatás során próbált darabnak, Mrożek Mulatságának abszurd humora és témafelvetése is érdekes kettősségben áll a körülményekkel.
A szereplők mind a Váci Fegyházban töltik a büntetésüket. Nem féltél forgatás közben?
Bár a próbák során kötöttségek nélkül dolgozhattunk a szereplőkkel, azért nem voltunk légüres térben, körbevett minket a börtön teljes biztonságtechnikai arzenálja és személyzete. Egyrészt tehát ezért sem lehetett okunk a félelemre, másrészt a színjátszó kör tagjaival, akikről remélhetőleg a filmből is kiderül, hogy intelligens emberek, közvetlen és baráti volt a viszonyunk. Más elítéltekkel nem is nagyon érintkeztünk. Szorongást legfeljebb a börtön atmoszférája keltett bennem, nem is annyira a „kulissza”, a közeg, hanem inkább a belső kommunikáció az elítéltekkel, ezt – bár a börtönkörülmények között nyilván szükségszerű – élőben megtapasztalni számomra valamelyest túlmutatott azon a képen, amit az ilyen intézményekről hordozunk magukban. Nem agresszív, sokkal inkább nyomasztóan közönyös.
A Vasfüggöny cím mögött mennyi a történelmi utalás?
Természetesen a világon semmi, hiszen a Vasfüggöny cím a mi értelmezésünkben a színházi vasfüggönyre, egyúttal a színészeinket a világtól elzáró börtönrácsokra utal.
Hogyan fogadta a filmet a közönség? Sikerült ledönteni az előítéleteket?
A tapasztalatok azt mutatják, hogy jól fogadták a filmet, a közönségtől és a kritikákban kapott visszajelzések nagyrészt pozitívak. Átfogó felmérést persze nem végeztünk, de akikkel beszéltünk a vetítés után, azoktól többnyire azt hallottuk, amit szerettünk volna: meglepte őket, pontosabban sokakat saját reakciójuk lepett meg azzal kapcsolatban, ahogy felülbírálták magukban az előítéleteket, ahogy meglátták az elítéltek mögött az embert. A film dramaturgiai „trükkje” egyébként az, hogy a konkrét bűnöket nem áruljuk el mindjárt a mozi kezdetén, így a nézőben már kialakul egy benyomás az adott személyiségről, mire szembesül azzal, hogy mit is követett el.
A Kultékában és a Vasfüggönyben is a kultúra és a művészet mindennapi szerepével foglalkozol. Van ennek még keletje?
A kultúráról való közvetlen, emberi nyelven való kommunikációt nagyon fontosnak tartom, hiszen egy kulturális élmény kortól, nemtől, végzettségtől függetlenül is meghatározó lehet, nem szabad elefántcsontból készült falakat építeni a téma köré, valamiféle megközelíthetetlen szentségként kezelni, lehetőséget kell adni a befogadására. Erre törekszem minden területen, ahol dolgozom, legyen az film, a lassan két és fél éve futó rádióműsor vagy egy színházi társulat kommunikációja. Jó példa erre valóban a Vasfüggöny is, amelyben egy merőben más világ találkozik a kultúrával, ami kapaszkodóvá válik az elítéltek számára. Ha a kérdés arra is utal, hogy magának a kultúrának van-e keletje a mindennapokban, játszik-e szerepet a hétköznapokban, akkor arra igennek kell, kellene lennie a válasznak, hiszen milyen más célja is lehetne, mint hogy a börtönfalakon belüli helyzethez hasonlóan, azokon kívül is kapaszkodót nyújtson, kiemeljen a rutinból, és a befogadottakon keresztül önmagunkra, önmagunkba irányítsa a figyelmünket.
Mik a terveid 2012-re? Számíthatunk újabb dokumentumfilmre?
Vannak terveim, amelyek megvalósulása anyagi kérdés, annyit elárulok, hogy a több fiókban lévő ötlet között Indiához és Olaszországhoz kapcsolódó is szerepel, de nem turisztikai jellegű filmekről van szó, hanem ismét emberi történetekről egy kis általam szeretett kontrasztos csavarral fűszerezve. De már kezdek beletörődni, hogy a 2012-es év forgatókönyvét, ahogy az eddigiekét is, az élet írja majd, így biztosan lesznek majd számomra is meglepetések.
www.vasfuggonyfilm.hu www.facebook.com/vasfuggonyfilm