A szokás illúzió – Interjú Feldmár Andrással és Büky Dorkával

Függés és szolidaritás címmel programsorozatot indít júniusban a Feldmár Intézet. Szó lesz arról, hogy van-e jó és rossz függőség, milyen értéke van a függetlenségnek, hogyan működik a szégyen, és milyen tartományai vannak a szolidaritásnak a terápiás szobától a társadalomig. Az ötletről Feldmár Andrást és Büky Dorkát kérdeztük.



Összeszokott páros vagytok. Írtok együtt könyvet, cikkeket, szerveztek előadást. Mi a szereposztás köztetek?

Dorka: Én az András tanítványa, szerzőtársa vagyok. Régebben, amikor kérdezték, hogy ki ez a nő a Feldmárral, akkor gyakran azt mondtam, hogy a sofőrje vagyok. Amellett, hogy rettenetesen élveztem, hogy kacskaringóztunk az utakon, és közben hallgattam őt, ez átvitt értelemben is tetszett, hiszen András is azt mondja, hogy Laing inasául szegődött.

András: Én párbeszédben tudok gondolkodni, egyedül nem. Ha nem hallom amit mondok valakinek, akkor csend van a fejemben. Dorka a legremekebb „interlocutor”. Inspiráljuk egymást, mert nem félünk egymástól.

Függés és a szoldaritás az idei nyári programsorozatotok címe. Miért pont ez?

Dorka: A témák rendszerint az egész év során érlelődnek. A függés és a szolidaritás kapcsán felmerülő problémák nagyon is aktuálisak mind egyéni, mind társadalmi szinten. Szinte kimeríthetetlennek tűnik azoknak a dilemmáknak a tára, amelyeket az előadásokon és a workshopokon igyekszünk körbejárni. Lesz szó a halálról, a drogról, az alkoholról, a pénzről, szexről, a becsvágyról, a hatalomról: mindegyikről a függés és a szolidaritás viszonyában.

Foto_Györffy Anna

Vannak Feldmár-függők is, ugye? Nekik mit tanácsoltok?

Dorka: Van, aki egyenesen azt mondja, hogy ő feldmárista. Ilyenkor elmondjuk, hogy nincs olyan, hogy feldmárizmus, így feldmárista sem, mert abból a bátorításból, hogy merjünk spontánok lenni, nem lehet szabályt alkotni. Egyébként mostanában pszichológia rovatokban, fórumukon divatos téma a kapcsolatfüggés, negatív kontextusban. Ha van ilyen, akkor én is az vagyok, mert élvezem a kapcsolódást Andrással, a családommal, és a börtön-Mesekörünk tagjaival is. Ha bármelyik találkozás elmarad, hiányzik.

András: Ha azt mondom, hogy valaki levegő-függő, akkor félrevezet a szó. Nincs szex-függő, inkább azt mondanám, nagyon szeret szexelni. Ha valaki Feldmár-függő, gondolom nagyon szeret velem beszélgetni, vitatkozni, gondolkodni, játszani.

Foto_Rethey-Prikkel Tamas

A függésben valószínűleg „jók” vagyunk. De hogy lehet szolidárissá válni?

Dorka: Gyakorolnunk kell. Tájékozódhatunk a szociális háló működéséről, megismerhetünk hátrányos helyzetben élőket, de a szolidaritás valahol ott kezdődik, ahol magunkkal is együtt tudunk érezni. Ez persze egyáltalán nem könnyű, de önismereti gyakorlatokkal, beszélgetéssel, játékkal, vagy éppen zenehallgatással olyan olyan tudattágító, „jobb agyféltekés” élményeket szerezhetünk, amelyek átlendíthetnek bevett szokásainkon. A programsorozatot is azzal a szlogennel hirdettük meg, hogy a szokás illúzió, a szabadság valóság.

András: A kölcsönös függés igazán szolidaritás, nem? Ha nem kölcsönös a függés, akkor lehet, hogy valaki parazita. A világpolitikában ma a kapitalizmus érdeke az, hogy elszigeteltek legyenek az emberek és ne keressék egymás társaságát, hanem vásároljanak, pénzt keressenek és vakon engedjék kihasználni magukat. Az egyedüllét fájdalma a fogyasztásban talál vigaszt. A szolidaritásban felébred az ember, bátorítjuk egymást, nem versengünk, vigyázunk egymásra. A közös cél, a közös szeretet, az együttműködés igazi barátságra ad lehetőséget.

További interjúinkat ITT találod!