Új cikksorozatunkban Magyarország hét borvidékét vesszük sorra, hogy kis szerencsével még többet tudjunk megállapítani egy nedűről, mint hogy finom-e vagy vörös…
Megalomán módon rögtön országunk legnagyobbjával, a Duna borrégióval kezdünk, mely a Duna és a Tisza közti területre esik, három megyét magába foglalva: Pestet, Csongrádot és Bács-Kiskunt. A terület leginkább sík, egy természetesen hegyvidéki borokat nem igazán találhat az ember, annál jobban járunk viszont ha az itteni pincészetekben a síkvidéki, főként a homoki borokat keressük. A borrégióhoz három borvidék kapcsolódik – a Csongrádi, a Kunsági és a Hajós-Bajai.
A Csongrádi borvidék Magyarország egyik legmelegebbike, a vidéken nagy hagyománya van a szőlőtermesztésnek, erre mi sem lehet jobb bizonyíték, mint az, hogy már az 1075-ös datálású Garamszentbenedeki apátság alapítólevelében is írnak róla, röpke háromszáz év után pedig valós iparág épült a bor köré, főleg a Szerémségben, ahol a szegediek gazdálkodtak. Szeged már ebben az időszakban híres lett borairól, hála az itt sűrűn áthaladó kereskedőknek, akik előbb vitték el a világba a magyar bor hírét, mint mielőtt Mátyás idejében valóságos sztárrá vált volna a tokaji bor. A török uralom alatt – akik mellesleg a Szerémség borvidékét úgy ahogy van elpusztították – a területen a gabona után a bor volt a második legnagyobb adóalap, egy szultáni rendelet pedig azt is kifejtette, hogy a bor bizony a tehetősek legjelentősebb jövedelme. A fogyasztásról valamiért nem számoltak be a hivatalos dokumentum…
A 16-17-ik században érkezett meg a népmozgásoknak hála a területre a Kadarka és a balkáni vörösborkultúra. A futóhomok megállítása érdekében pedig maga Mária Terézia rendelkezett szőlőtőkék ültetéséről, no meg az itteni talajon nem jelentett veszélyt az ekkoriban pusztító filoxéra sem, ezért tömegével kezdték el ültetni a szőlőtőkéket – ennek hála esélye sem volt az évszázadok során megcsappannia az itt termő boroknak, habár az utóbbi évtizedekben sajnos egyre kedvezőtlenebbé vált a helyzet A Csongrádi borvidéken egyaránt terem vörösbor – Kékfrankos, Zweigelt – és fehér bor is, így a minőségi bor termelésére kiváló Rajnai rizling és az asztali borokhoz való Kövidinka.
Bár a Garamszentbenedeki apátság alapítólevele a Kunsági borterületekről is beszámol, mégis Mária Teréziának lehetünk hálásak az innen származó borokért is. A szőlőt akkoriban még csak a futóhomok miatt telepítették, ám közben a terület napjainkra Magyarország legnagyobb borvidéke lett, immár minőségi borokkal – ezt már csak azért is fontos kiemelni, mivel a terület rövid történelme során leginkább kocsmai borairól volt hírhedt, melyek nem mindenképpen a borkóstolók álmai.
Mária Terézia előtt a szőlőtermesztés nem volt kiemelkedő fontosságú, a termelés a folyók mentén történt, az akkori lakosok még nem ismerték fel a homokos föld kedvező tulajdonságait. Annál jobban ismerték fel a bor csodáját – a benedekrendiek például alapvető jognak tartották a napi borjárandóságot, éppen ezért leginkább ők karolták fel a szőlőtermesztést, melyre később a tatárok pusztítása után betelepülő kunok voltak kedvező hatással. Meglepő módon mellesleg a tatárjárás még jót is tett a bortermesztésnek – a borvidékek nem sérültek, az emberek viszont felfedezték a nedű gyógyító hatását, így a feldúlt falvak és városok igénye igencsak megnőtt a borra.
A török hódoltság már nem volt ennyire kedvező hatással – a törökök fellépése, majd szigorú adóik miatt az emberek tömegével menekültek el a területről, így ekkoriban nem is volt jellemző az új szőlők telepítése – csak később kezdődött el a borászat újonnani felemelkedése, melynek azért a hódítók is örültek – bár vallásuk tiltotta az alkohol fogyasztását, a legtöbb török úgy gondolta, hogy Mohamed nem fog ellátni egészen a magyar Alföldig. Ezután újabb hanyatlás következett a terület elvadulásával.
A filoxéra 19. század végi Európa-szintű pusztítása után kevés volt a kórokozóra immunis homokos terület, de a Kunsági vidéken Mathiász János szőlőnemesítő óriási sikereket ért el számtalan szőlőfajtájával, a borvidék szőlőterülete pedig idő közben meg is többszöröződött. A hatvanas évek rekonstrukció tovább javítottak a minőségén, ám ekkor még mindig jellemzően tömegborokat készítettek a helyi pincészetek. Az áttörés a hetvenes évekre tehető, ekkor kerültek túlsúlyba a rangos minőségi fajták, ezáltal az itteni városok sokasága – Kecskemét, Soltvadkert, Cegléd, csak hogy néhány példával éljünk – fontos és elismert borvárosnak tekinthető.
A borvidéken többek között jellemző fajta az arany sárfehér, a Zala gyöngye, ezerjó, cserszegi fűszeres, kövidinka, kunleányolaszrizling és a Müllet-Thurqau fehérszőlők, a kadarka pedig a vörösborokat képviseli.
A Hajós-Bajai borvidék számos hungarikumnak számító bor hazája, egyaránt gazdag vörös- és fehérborokban. Borai minőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ide tartozik a Sümegi és Fiai Pincészet, illetve a Koch borászat is.
A területen kezdetben folyó- és ártéri termelés folyt, önálló termelési ággá a szőlőtermesztés csak a XV. századra alakult át. A borvidék fejlődése itt is Mária Teréziához kapcsolható, illetve az idejében betelepülő németekhez, akik magukkal hozták a nyugati szőlő- és borkultúrát.
Bár itt teremnek az ország legfűszeresebb borai és már több évszázada jellemző a területen a szőlőgazdálkodás, a kilencvenes évek közepére visszaesett a termelés, az 1990-ben Alföldi borvidékből létrejött Hajós-Vaskúti borvidéket pedig 1997-ben átnevezték Hajós-Bajaira, többek között így is erősítve Baja kulturális és gazdasági szerepét a régióban. A borvidéken a fehérszőlők közül a chardonnay, a rajnai rizling, a cserszegi fűszeres, a vörösszőlők közül pedig a zweigelt, a kékportó, a cabernet sauvignon és a kadarka a legjellemzőbbek. A terület leginkább vörösborairól híres, melyek joggal veszik fel a kesztyűt akár a hegyvidéki vörösek ellen is. A soknemzetiségű vidéket Kincses Bácskának is szokás nevezni
A hegyvidéki borok rajongói könnyen szomjan maradhatnak a Duna borrégióban, ám az itteni síkvidéki nedűk – legyenek minőségiek vagy sem, vörösek vagy fehérek – egy dologban mindenképpen kiemelkedőek – minden cseppjük igazi történelmet rejt.
