A Mikulás egy vicces bácsi

Tudod, hogy mióta piros a Mikulás ruhája? Vagy egyáltalán: KI a Mikulás? Gyorstalpaló pár percben – galériával súlyosbítva.



A kezdetek

Az első írásos „emlék” az 1820-as évekből származik, ez szerint már egyértelmű, hogy a Mikulás az Északi Sarkon él, és manók vigyázzák a lépteit.

A valóság

Szent Miklós a gyermekek és a diákok védőszentje, valójában eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római provinciában fekvő Myra püspökének népies alakja.

Itt a piros, hol a piros

A legendák szerint az első piros rucis kép a Coca Cola egyik legelső kampányában „játszott”, 1931-ben. Mások szerint volt már ilyen ábrázolás azelőtt is, de ez már a közelmúlt ködébe vész.

Az a bizonyos kívánság

Nálunk ugye december 6-án ünneplik az átkosban Télapónak (szovjet mintára) nevezett figurát, aki virgácsot/ajándékot hoz a gyerekeknek, közben pedig különféle rendezvényeken a karácsonyi ajándék kívánságokat lehet a fülébe rebegni – éppúgy, ahogy az angolszász országokban.

Bárhogy nevezzük, éppoly Mikulás

A világon sokféle elnevezése van a Mikulásnak, szerkesztőségünknek a marokkói Black Peter, a szlovén Božiček és a finn Joulu Pukki jött be a legjobban.

Tetszett a cikk? Nézd meg ezeket is!

A Modern Art Orchestra Koncertsorozata a Millenárison

NON+ és Zagazum pop-up store

Adventi koszorú: milyen legyen?

Galériánkban néhány vicces képet is találsz.